Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Olyan rossz velem élni, hogy inkább elköltözött?
Figyelt kérdés
A párom mindenféle elektromos és benzines dolgokat javít, és tele volt a nappalink koszos alkatrészekkel, ami miatt néha volt egy-egy kisebb vitánk. Erre az volt a megoldása, hogy tavaly épített egy manzárdot a garázs fölé, és ott rendezte be a műhelyét. Már akkor sem értettem, hogy miért kell ehhez építkezni és miért nem a garázst rendezte be műhelyként, de mindegy. Közben nem is csak egy műhely lett belőle, mert bútorokat is felvitt, kanapét, tévét, hűtőt és egy pókerasztalt is szerzett , így minden hétvégén itt lógnak a haverjai. Már azt veszem észre, hogy csak aludni jön le esténként, mert az egész napot odafönn tölti egyedül, akkor is, ha épp nem is dolgozik. Azt mondja, hogy sok a munkája, de már azt is láttam, hogy csak a számítógépen játszott egyedül, és azt kamuzza, hogy nem szokott játszani, csak épp kipróbált egy számítógépet. Már teljesen olyan mintha külön elnénk, mert a nap nagyrészét bezárkózva tölti egyedül.
Nézd, ha nem esik nehezedre semmi, mert függsz tőle, akkor az se essen nehezedre, hogy neki a haverjaival való program fontosabb tőled. 🤷♀️
2023. jan. 28. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
12/24 anonim válasza:
"Már teljesen olyan mintha külön elnénk, mert a nap nagyrészét bezárkózva tölti egyedül."
Teljesen tök mindegy, hogy egyedül lennél mint szingli, mert magányos vagy úgyis.
És ha ezt nem vagy képes felfogni, cselédként viselkedsz, akkor kár is volt kiírni a kérdést.
Mert hidd el, ha megkérnéd, hogy foglalkozzon veled vagy figyelembe se venné, vitázna veled, vagy csak ideig óráig tartana, mert egyszerűen neki így kényelmes, van neki ingyen p_nci és egy szolgája is.
2023. jan. 28. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
13/24 anonim válasza:
Szerintem a párod jól elvan egyedül is, te már csak a fix p*nci szerepét töltöd be nála + házvezetőnő is vagy (ha már nem dolgozol). Másra nincs igénye tőled.
Sok férfi van (nem mindegyik!) akinek kb ennyi lenne az igénye egy nőtől.
Magyarul legyen szex, tartson rendet a nő, meg legyen kaja, aztán ennyi. De egyébként hagyja békén a nő, legyen saját kis élete, ne zavarják a napi teendőjében, az év 365 napján legyen neki 0-24-ben énidő.
Ez így önmagában véve nem is lenne baj, csak akkor mi a fenének az ilyen embernek összeköltözős párkapcsolat? Lehetne akkor szexkapcsolatban is valakivel fixen, és akkor úgy élhetné egyedül az életét ahogy szeretné.
2023. jan. 28. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
14/24 anonim válasza:
Szeret egyedül lenni, a saját dolgaival foglalkozni, stb...
Ez szerintem annak a tipikus példája, hogy valaki anno nem téged akart, hanem egy KAPCSOLATOT, aztán te vagy az akivel ez a kapcsolat történik. Nem akar konkrétan veled lenni, időt tölteni, csak egy random barátnőt akar.
2023. jan. 28. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
15/24 anonim válasza:
Idézd fel magadban, hogy miért is vagytok együtt, mi volt az oka, hogy összeköltöztetek. A man cave építés az gyakori eset általában, mikor a férfi nem boldog és menekülni akar valahova, akkor jönnek létre az ilyen barlangok. Persze ez nem jelenti azt, hogy te vagy a hibás bármiért is, leszámítva azt, hogy munkanélküli vagy és kitartott. Egyszerűen lehet csak az életviteletek túlságosan különbözik, kényelmi okokból nem léptek le a másiktól.
2023. jan. 28. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
16/24 anonim válasza:
A munka az első, mert abból éltek. Ha nem engeded, hogy a lakásban legyen, akkor igaza van, hogy külön megy. Járkálj te utána. Nem értem itt a problémát. Sokan örülnének egy ilyen felállásnak. Amúgy meg haladj és keress melót.
2023. jan. 28. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
17/24 anonim válasza:
Keress munkát. Majd hagyd ott.
2023. jan. 28. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
18/24 anonim válasza:
Igen, valószínűleg menekül előled. Ha ez a helyzet nem változik mindkettőtök részéről pozitív irányban, akkor bukta...
2023. jan. 28. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
19/24 anonim válasza:
Nyilván le leszek pontozva, de egy aprócska kérdést akkor sem tudok kihagyni: hogy lehet valaki egész nap csak úgy otthon? Értem én, hogy "háztartásbeli", főzés, mosás, takarítás, de a legtöbben ezt munka mellett, után csináljuk. Egyetlen kapcsolatnak sem tesz jót, ha non-stop együtt vagytok, kevés a külső inger. Magyarul megfogalmazva kb unalmas lesz egy idő után. A párod otthon dolgozik, szerel, stb., oké, akkor nyilván ebből éltek. És te? Aki otthon van nap mint nap, gyerek nélkül, az szerintem max. délre kész van minden kötelezővel. Persze, ha nem 9-10kor kel... Szerintem ha keresnél valami állást, nem tudom merre laksz, mik a lehetőségeid, de akár még valami részmunkaidős is jó lenne, akkor talán változna a párkapcsolatotok is. Elkezdenél hiányozni is a párodnak, stb., stb.....
2023. jan. 28. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
20/24 anonim válasza:
19-es nagyon jól látod a helyzetet, unatkozik az asszony és nem tudja lekötni magát. Azzal ne foglalkozz, hogy lepontoznak, sokan magukra ismernek a kommentedben és azért húznak le, senki nem szereti a szembesítést.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!