Élnétek férfival úgy, hogy nem szeretitek az illetőt, nem vagytok szerelmesek bele,csak barát kategóriába lehet helyezni,de nem kell eljárnotok dolgozni,és mindenetek megvan?

ha nem egy szörnyeteg az illető, akkor még nem is feltétlenül kell ezt a boldogtalanságként kategorizálni.

A "boldogság" alapból túlmisztifikált dolog, sokkal fontosabb az elégedettség.

Egy ilyen férfit bármikor meg tudnék szeretni, ha egyébként nem konkrétan visszataszító számomra.

Én olyat nem tudnék soha sem tisztelni, sem szeretni, aki nem tud nekem anyagilag nyújtani semmit.Inger sem lenne bennem arra, hogy hozzá érjek, hogy egyáltalán rendes legyek hozzá.

Nem, de részben egyetértek a hatossal, azért csak részben, mert azért nem ennyin múlik a szerelem, hogy jól áll anyagilag a másik, ez azért kevés. Viszont már én is kinőttem abból, hogy megszeressek valakit csak azért, mert jókat nevetünk együtt, de közben meg nyomorog az illető és egy kávézáson is el kell gondolkodnia, belefér-e a havi budgetbe.

De ha szeretem a személyiségét és közben nagyvonalú is velem, akkor simán lehet esély szerelemre is, hacsak nincs valami komolyabb gond vele.

Nem, engem sose vonzott az a fajta élet, amikor valaki nem dolgozik, “kényelmesen él”, sőt kifejezetten taszít. És ezt úgy mondom, hogy voltam már olyan élethelyzetben, amikor nem dolgoztam, és rendesen depresszióba estem.

Viszont szerintem a jó hosszútávú kapcsolathoz inkább baráti szeretet+vonzalom kell, nem lángoló “szerelem”.