Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Inkább a közös kassza vagy a külön kassza pártján álltok?
Nehogy belemenj a közös bankszámlába!
Ha netál különválnak az útjaitok, az pénzen való osztozkodásból nagy bajok adódhatnak, sőt biztos, hogy adódnak!
Isten ments!
Köszönöm, 17:13-as, de alapvetően mindketten külön kassza pártiak vagyunk. Nagyjából az a helyzet nálunk is mint a 17:07-es válaszolónál, csak mi 50-50 %-ban fizetjük a rezsit (a párom ragaszkodott ehhez, én a fizetés arányos elosztást javasoltam inkább), viszont közös havi nagybevásárlásokat gyakorlatilag mindig én fizetem. Így végső soron mégis csak fizetésarányosan oszlanak el a költségek, mivel én kb. kétszer annyit keresek mint ő.
Én: 27 / F
Párom: 30 / N
Amúgy az érdekes, hogy az eddigi állás alapján, a 30 év feletti nők inkább külön, míg a 30 év alatti nők pedig inkább közös kassza pártiak.
Szeretem megkeresni és elkölteni a saját pénzem és legfeljebb egy közösen megbeszélt közös célba beleadni. Szeretek valós időben dönteni a pénzemről és szeretem eldönteni, hogy kinek, mikor, mennyit adok.
A szüleim 30 év házasság után váltak, 10 évig facsargattak érzelmileg a bíróságon, mert nem bírtak dűlőre jutni az anyagiak tekintetében.
Nekem nincs újabb 10 fölösleges évem arra, akit akkor és ott már nem szeretek (nyilván, különben miért válnánk).
Jó az a külön kassza, ne azért szeressenek, mert változik az anyagi helyzetük miattam. Én sem azért jövök össze valakivel.
Papommal közös kassza van. Amíg nem értünk együtt se szamolgattuk ki mibe mennyit ad bele.
N 30
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!