Kaja irigy lennék? Vagy ez mi?

Hogy mai napig nem tudtad levetkőzni a spórolást, azt megértem. Hogy mindenből csak keveset, beosztással. Nehéz. De hogy a csokit is sajnáltad tőle, azt már nem. Bocs, de ez már nem a spórolást jelzi, hanem a szeretet mértékét.

Mikor nem azt nézed rossz szemmel, hogy egy csíkot eszik a csokiból mikor te kockánként osztogatod be, hanem már azt is, hogy eleve kér belőle.

11: nekem is nehéz volt. Gyerekként fűtés nem volt, dinnyét is kenyérrel ettuk 19 évesen első pizza.

Azt én ha nem is hasonlo módon de így éltem , lett saját házam festettem parkettaztam , volt pénz bőven megse vettem naponta éttermi ételt , vigyáztam mindenre.

Azt megjött a párom , O nem így nevelkedett teli adóssággal végrehajtóval a nyakában. Ő leült mert finom a 16000 Ft /kilós serrano sonka, magában megeszik tv nézés közben 20 dekat ami 3500ft nem tétel. Naponta. akkor rájön hogy sokat evett bejelentkezik minden nap 7500 Ft magan edző. 11 ezer naponta és még csak a nasi és ledolgozása. Ehhez kocsival megy az meg 2000. 13 ezer. Emelle csokit bont naponta csak a felét eszi meg a többit kidobja mert bontottat nem eszik , és még sorolhatnám a oazarlasok tömkelegét.

Tudod, nehéz volt kezdetben feldolgozni, ahogy azt is hogy telen is folyamatosan szellőztetni kell mert ez a normális, pl elmegyünk otthonról 2 erkély ajtó nyitva marad, mert ők így éltek. Nekem ezt nagyon durva látni és megélni, nehezen tudom feldolgozni. Bár már jól megy de évekbe tellett.

A csokit én is max kockankent eszem :)

Én is hasonló vagyok, csak nálunk én most se keresek jól, illetve hasonló anyagi helyzetből jött ő is, ráadásul neki van 2 testvére, és én vagyok az egyke.

De engem is hasonló érzések szoktak elfogni, amikor az instant kávéból 2 kanállal rak a vízbe, vagy amikor én kistányérból eszem a müzlit, ő pedig műanyag dobozból, mert abba több fér. Engem valami nagyon hülye érzés szokott elfogni ilyenkor és olyan rosszul érzem magamat miatta, mert én nem szeretnék irigy lenni, pláne nem vele...

#11 vagyok.

Egy rossz szót nem mondtam a spórolásra. Bár mi átlagosan éltünk, megvolt ami kellett, de nem túlzóan elengedve, mégis bennem kialakult egy spórolós szemlélet. Szerintem kb. úgy kamasz koromban. Mikor szórakozásnál beosztással kellett élnem, meg mivel volt bár kevés, de saját ösztöndíjam, így nem szüleimtől kértem még többet.

S bár már régóta azt mondhatom, kényelmesen megvagyunk anyagilag, van, hogy egy hónapban csak a megtakarítás 100ezer, én mai napig pocsékolásnak, meg luxusnak tartom, ha mondjuk egy májkrémes kenyérre, vagy melegszendvicskrémes kenyérre még rak valamit férjem. Tehát nem annyira szélsőségesen, de azért én is odafigyelek ilyesmire.

De hogy bármit is sajnálnék tőle, azt elképzelni nem tudom. Ilyen esetben lehet, hogy megkérném, hogy csak egy kockát egyen, de sajnálni nem tudnék tőle semmit.

Mindenem a csoki, az édesség. Addig eszem amíg van. Inkább egyszerre többet aztán egy hétig semmi. De ha egy kocka van, még azt is elfelezem vele. Igaz, szinte fizikai fájdalmat érzek, annyira imádom 😂 de nem tudnám sajnálni tőle.

A csóróság, mint mentalitás nem kopik ki az emberből, legfeljebb csillapodik.

#11, az hülyeség, hogy ez a szeretet mértéke. Az fáj, hogy tudod a másik nem becsüli meg, (úgy mint te). Eszi, használja, fogyasztja, eldobja számolatlanul.

Gyereknevelésben fog ez gondot okozni, mert nem lehet egy gyereket úgy ésszerű spórolásra és önmérsékletre tanítani, ha az egyik szülője olyan, mint amilyen példákat itt felhoztak házas emberek.

Ez nagyon gáz... azért, mert te sóherkodsz továbbra is, hagyd már őt békén, hadd egyen, amit akar.

Meg is őrülnék, ha a barátom azért lenne ideges, mert megvajazom a kenyeret és nem papírvékony szelet paradicsomot teszek rá...