Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Tényleg szakítanom kellene vele?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tényleg szakítanom kellene vele?

Figyelt kérdés

A kérdésben hosszasan írok anyagiakról, akit ez zavar, az inkább ne is olvassa el.


A barátom 31 éves, egy milliárdos vállalkozó egy szem fia, ha úgy tetszik második generációs újgazdag. Az apja vállalkozásában dolgozik, ahol milliós összegeket keres meg havonta.


Én nekem még két évem van hátra a jogi mesterből, 7 év van köztünk. Az egyetem mellett vállalok kisebb diákmunkákat, a nyarakat pedig kompletten végigdolgozom. A szüleim egy minimálisan támogatnak még otthonról.


Ha a kapcsolatunk elején tudtam volna, hogy ekkora az anyagi különbség köztünk, valószínűleg nem jöttem volna össze vele, mert sokan mondták már, hogy nem működik az ilyen.

Azonban a kezdeti fázisban ügyesen eltitkolta a pénzügyi helyzetét, sokáig gyalog jött randizni, vagy motorral, alkalmazottnak mondta magát (ami végül is igaz is, csak a keresete nem egy alkalomazotté), így mire megtudtam mennyire vagyonosak már fülig szerelmes voltam belé és úgy voltam vele egy próbát megér.


(Előtte soha nem volt tehetős barátom, őszintén szólva nem is voltam ráutalva, mert egyetemistaként is megkerestem annyit, amire épp szükségem volt, és később sem leszek ráutalva jogászként, tehát ezt tovább nem is bizonygatnám.)


2 éve vagyunk együtt, egy éve együtt is lakunk. A kapcsolat elejétől kezdve mindent feleztünk a bevásárláson keresztül a rezsin át, amivel nekem nem is volt semmi problémám. Már az elején mondta, hogy szerinte az a korrekt, hogy ünnepnapokra ugyanolyan értékben veszünk egymásnak ajándékot. Ezzel sem volt problémám, bár kicsit meglepett, hogy így lefixálja.


A gond ott kezdődik, hogy ő teljesen más életszínvonalhoz van szokva, mint én.


Először is, két kézzel szórja a pénzt élvezetekre. Minden hónapban többszázezret elkölt magára, a kocsiját, meg a motorját tuningolja, meg halomszámra veszi a ruhákat. Olyan hobbitárgyakat vesz, amiket nem is használ utána, nagyon drága piákat és néha sportfogadásokat is köt. A haveroknak hatalmas vacsorapartykat csap, amikre mindenből a legdrágábbat veszi.


Ezzel idáig nincs is semmi bajom, hiszen azt csinál a pénzével, amit akar, viszont van pár érdekesség:


Észrevettem, hogy hónap végére rendszerint teljesen eltapsolja az összeset, a bankszámlája konkrétan mínuszban van. Olyan is volt, hogy tőlem kért kölcsön. Ha pedig nem tőlem, akkor az apjától kér.

Aztán, van egy kutyája, ami most már nyilván közös, mert én is nagyon megszerettem. A legrosszabb minőségű, legolcsóbb ételt veszi neki, és keveset ad neki enni, amit egyszer szóvátettem és hatalmas balhé lett belőle. Én is szoktam neki kutyakaját venni és a pénztárcámhoz mérten mindig a jobb kaját választom, mert szerintem nem az állaton kell spórolni. Szerintem egyébként keveset is ad neki enni, amikor megismertem meglehetősen vékony volt a kutya, most felszedett kicsit, de ezért is le lettem cseszve, hogy minek adok neki ennyit enni, hiszen ez egy kutya és túlélésre van kitalálva.


A másik dolog, ami nagyon zavar, hogy pár havonta akar menni síelni és nyaralni. Itt is én állom a saját részem és őszintén szólva a pénztárcám ezt már nem igazán bírja. Sokkal több pénzem volt, amíg nem voltunk együtt és nem kellett ilyesmire költenem, életemben nem voltam ennyire csóró, mint most. Egyszer mondtam neki, hogy ez nekem így nem jó és akkor inkább nem megyek. Akkor nagyvonalúan felajánlotta, hogy kifizeti az én részem.

Igen ám, de hazajöttünk a nyaralásról és megkérdezte, hogy akkor mikor akarom elkezdeni visszafizetni az árát. Nagyon kellemetlen volt, mert nem ez volt megbeszélve. Szóval azóta nem is fogadtam el, mert nem akarok az adósa lenni többet, és így a múltkor már nem is mentem velük.


Az unokatestvérem az egyetlen, akivel eddig beszéltem erről, és nagyon lesúlytott a véleménye. Azt mondta, hogy szerinte a barátom ahogy megörökli a céget, el fogja tapsolni az egészet, utána pedig rajtam fog élősködni. Ezt azért is mondhatta, mert egyszer a barátom pont előtte részegen kifakadt, hogy tiszta hülyék a haverjai, hogy gazdag libákat szednek fel, akik csak nyelik a pénzt és hogy én mennyivel jobb befektetés vagyok, mert szép gyerekeket fogok neki szülni és még jól is fogok keresni. Na, az unokatesóm azóta orrol rá, mert szerinte csak emiatt van velem.


Szerintetek az unokatesómnak igaza van? Van rá esély, hogy a gyerekeken is spórolni fog? Az utóbbi gondolat nagyon aggaszt.



2021. jan. 12. 20:23
1 2 3
 11/28 anonim ***** válasza:
100%
Már a leírásból is undorít a pasid.
2021. jan. 12. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/28 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi válaszokat!


Írtátok többen, hogy mi lesz így később.


Ő egyszer azt mondta, hogy ez, hogy "enyém - tiéd" csak a házasságig van, a házasság után minden közös, beleértve a családi kasszát is. Én viszont a kérdésben leírtak után ezt elég nehezen hiszem el...

2021. jan. 12. 21:49
 13/28 anonim ***** válasza:
100%
#12: Ezt úgy érti, hogy házasság után nem kölcsönkér tőled, hanem szó nélkül elkölti a te fizetésed is.
2021. jan. 12. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/28 anonim ***** válasza:
100%

Pontosan. Neki jár a motor, az autó, a haverok vacsorája, a ruhák, és így majd többet tud költeni, mert a te bevételed is hozzájön.

Aki nem tud bánni a pénzzel, az esküvő után sem fog tudni. És a kutya sem fog jóllakni attól, hogy házasok lesztek.

Mitől lenne már bármi is jó értelemben másképp? Egy darab papírtól? Biztos hogy nem.

Az, hogy két ember mennyire közösködik, az elsősorban a kapcsolat mélységétől, a meglévő bizalomtól függ. Semmi köze az esküvőhöz.

2021. jan. 12. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/28 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ha talál nálad jobbat lazán dobbantani fog sajnos a mai újgazdag réteg 30-as gyerekeinek az iskolapéldája az általad leírt figura.

Míg a szülők megélték a szocializmust és maguk építették fel azt amivel rendelkeznek - a hogyant ne firtassuk - a gyerekeik a készbe nőttek fel és ennek a hasznát élvezik. Nulla kultúra csak az újgazdag magatartást azt kihasználva hogy az ország 80% szegény és ők mindent megtehetnek gondtalanul mivel van pénzük.

Ha lesznek is gyerekek könnyen elvált anyuka lehetsz pár év alatt ha talál egy nálad fiatalabb és csinosabb új csajt aki megadja neki az új varázslatát.

2021. jan. 13. 00:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/28 anonim ***** válasza:
0%

Szülj neki gyorsan egy kölyköt, legyen egy jó válóperes ügyvéded, akaszd le tartásdijra.


Megköszönni ráérsz később, sok sikert!

2021. jan. 13. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/28 anonim ***** válasza:
100%
Feléig jutottam az olvasásban de már egyértelmű számomra, hogy unszimpatikus és ott kell hagyni.
2021. jan. 13. 01:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/28 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon különböző a pénzügyi kultúrátok, ez így nem működőképes. Szerencsére még nincs gyereketek, akkor csak rosszabb lesz. Vagy hallgass a 16osra, vagy menekülj.
2021. jan. 13. 07:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/28 anonim ***** válasza:
100%

Én ott kidobtam volna, amikor visszakéri a nyaralás árát.

Mekkora sóher nyomorék :(


Eleve nulla pénzügyi kulturája sincs, azért van mindig mínuszban, de ráadásul még bnkó is.


Mit tud, hogy vele vagy még???

2021. jan. 13. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/28 anonim ***** válasza:
100%
Normális férfit érdemelsz. A párod semmit sem képes építeni, nulla tartalék, túlköltekezés. Milyen példát mutatna a gyereketeknek? Akar ő egyáltalán valamit az élettől? Felépíteni valamit, elérni valamit, ne adj isten valami jót tenni vagy a családi vagyonon élősködni, amíg el nem fogy? Az unokatesódnak igaza van!
2021. jan. 13. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!