Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy lehetne olyan embertől "kajapénzt" kérni, akinek ez nem magától értetődő? Nálatok hogy működik a közös kassza?
Párommal nem rég költöztünk össze, eddig a szüleivel élt, míg én már évek óta fenntartom magam.
Az albérletet közösen fizetjük, viszont szerintem az ételbe és egyéb dolgokba fektetett költségek nem igazságosan oszlanak el.
A párom kb heti 1-2x hoz a boltból mondjuk alap dolgokat, mint tej, kenyér, felvágott.
Viszont én ennek az árát kb 1 vásárlásnál elköltöm, amikor főzök és jellemzően azért heti 3x minimum készítek főtt ételt.
Nem vagyok egy anyagias ember, viszont így, hogy már ketten élünk, nyilván dupla annyit kell főznöm, mint előtte, ami nekem dupla annyi költség. + ha apróságokról van szó (veszek magamnak teszem azt egy túrórudit) akkor számomra magától értetődő, hogy veszek neki is.
Nem napról napra élek, de azért észlelhető a különbség hónap végén, hogy mennyi pénz maradt a számlámon, míg külön éltünk és mennyi, mióta együtt.
Szerintem ő ilyenekbe bele sem gondol, mert eddig is adott volt, hogy hazament és tele volt a hűtő, mosva volt a ruhája, stb, de ugye a mosószertől kezdve minden pénzbe kerül, amikről én "gobdoskodom".
Hogyan tudnám ezt szépen felhozni? Együtt vásárolni és felesbe fizetni az eltero munkarend miatt nem túl kivitelezhető.
Ha kérnék tőle x ezer forintot az albérleti díjon felül, az normális megoldás?
Vásároljatok felesben.
Egyszer te veszed a drága cuccokat máskor meg mondod neki, hogy vegye meg ezt meg azt amit te szokták. Így nem nálad lesz a pénz ergó nem mondhatja, hogy lehúzod annak a felét meg nem kérheti el mert te meg következő alkalommal ugyan azt megveszed.
Ha külön kasszán akarjátok csinálni, én azt mondom, csináljatok egy költségtáblázatot a háztartásba kellő dolgokról. Ehhez nyilván meg kell tartani a blokkokat, felviszitek excelbe, ki mennyit költött. A kettő különbözetének a felét meg odaadja az, akinek kevesebb volt a költsége. Ebből amúgy is látnátok legalább, hogy mennyit költötök egy hónapban, ő is szembesülne, hogy mi mennyibe kerül.
Amúgy meg én úgy hoznám fel, hogy leültetném, és megmondanám neki pontosan azt, amit leírtál. Nem kell finomkodni, tárgyilagos el kell mondani, hogy mi a helyzet.
Közös kasszán meg minden közös, ergo nyugodtan megmondhatod, hogy nálad így kevés pénz marad, adjon x forintot. De attól még ezt ugyanúgy meg kell beszélni, mert látszólag fogalma sincs az árakról.
Legyen egy kozos szamlatok, ahova minden honapban atutaltok x osszeget (kaja es rezsi), 2 karzyaval.
Vasarlaskor azt hasznaljatok.
Ezt igy mondd el neki, kiemelve azt, hogy eddig neked erosen minuszos ez a kapcsolat. Erteni fogja.
Nem kell finomkodni, nem fogja felfogni.
Hú, nagyon hamar orvosold a helyzetet, ne csináld, amit én!
Nálam is így kezdődött.
Már vége, de volt egy ilyen kapcsolatom, meg akartam mutatni, hogy nem vagyok lehúzós nő és a végén mindent én álltam. Mivel én mentem boltba, még azt sem lehetett megtenni, hogy a kasszánál hol egyikünk, hol másikunk fizet. Illetve ha együtt mentünk, képes volt külön rakni, amit magának vett (extra dolgok a "testépítéshez", fehérje szelet, ilyesmi).
A többit (húst, zöldséget, minden alapanyagot ami a főzéshez, napi étkezéshez kell) elválasztotta a rúddal a pénztárnál. Abból meg napi ötszöri étkezést én biztosítottam neki. Korábban felkeltem, hogy a munkába húsos zöldséges meg minden jóval megpakolt szendvicseket készítsek neki.
Ja, és közben nálam lakott, a lakása meg ki volt adva albérletbe, az abból befolyó összeget gyűjtögette magának. A rezsibe jelképes összeget adott.
Tipikus élősködő volt.
Mekkora hülye voltam, te jó isten!
Pár hónap volt csak, nem vagyok a világ legnagyobb barma azért.
Nem értem miért kell finomkodni.
Egyszerűen kozlod vele, "Drágám, most, hogy együtt élünk, felezzük a kaja költséget és néha te is fozhetnel.'
#9: akkor nem ugyanez lenne a helyzet, csak fordítva? Az mitől jobb?
Szépen gyűjtsétek a blokkokat és a hónap/hét végén osszátok el. 2-3 hónap után már látjátok az átlagot, onnantól mondhatod, hogy annyival szálljon be minden hónapban és nem kell többé számolgatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!