Lányok, nektek a közös háztartás kialakításában mi okozta a legtöbb nehézséget, mibe rázódtatok nehezebben bele, mikor odaköltöztetek a párotokhoz?

Önmagában az egész nem ment nehezen, mert otthon is mindent csináltam.

Ami pokoli nehéz volt, és el is rontottam, hogy egyenrangú partner legyek. Ment az "Ez itt az én házam, ha nem tetszik, lehet menni, örülj, hogy támogatlak a tanulásban " stb. Nagyon meg akartam felelni, teljesen kiszolgáltam a páromat, semmit se kellett csinálnia munka után. Inkább késő este tanultam.

Ahelyett, hogy megbecsülte volna, inkább alap elvárás lett. Vizsgaidőszakban is elvárta ezt, nem érdekelte, hogy nekem is 24 óra egy nap.

Többek között ezért is szakítottunk két év után.

Nem, 18 éves voltam, és akkor érettségi előtt, aztán tanultam tovább technikumom, és a fősulit már szingliként kezdtem.

Diakmunkaztam, napi 4 óra egy kisboltban. Ha rajta múlik, nem kellett volna dolgoznom. Pont azt élvezte, hogy kiszolgáltatott helyzetben voltam.

19 éves vagyok, két hónapja élünk együtt közös albérletben. Nehéz, hogy sokkal több a kiadásom mert párom kevesebbet keres. De szerencsére így is tudok félretenni.

Ezen kívül nagyon zökkenőmentes. A házimunkát megosztjuk, sőt lány létemre én vagyok a rendetlenebb ezt is meg kellett szokjam, hogy pakoljak el rendesen magam után. Összegezve sokkal egyszerűbb, kiszámíthatóbb, nyugodtabb minden mint amire számítottam.

#5-ös vagyok. Mikor befejeztem a sulit elkezdtem dolgozni. Egy éve fodrász vagyok és hálistennek nagyon jól megy (+ennyi idő alatt tudtam tapasztalatot szerezni benne és már kialakított klienskör volt a szalonban ahova mentem) A szüleimmel rettenet viharos kapcsolatom volt és költözéskor is csak dobták rám a szart. Meg beállítottak egy életképtelennek. Oké, nyilván van, hogy eltörök vagy odaégetek valamit, de a páromtól legalább türelmet és segítséget kapok. Tudta ő jól, hogy nem vagyok gordon ramsey :D de ott az internet és nem nagy dolog recepteket nézni. -Ezt neked írom, kérdező- féltem én is, hogy elb*aszok egykét ételt és nem lesz mit együnk, de bele lehet szokni. És mint írtam, meg kell osztani a munkát mindig. Én minden szombaton dolgozom, párom nem, és mire délután hazaérek az egész ház ki van suvickolva szó nélkül, pedig megtehetné, hogy megvár és megcsináljuk ketten.

Kompromisszum kell, kommunikáció, türelem és empátia.