Akik azt írják itt, hogy mentális problémával küszködővel semmi pénzért nem kezdenének, azok pontosan hogyan képzelnek el egy ilyen embert?

8#

Ezen en is sokat gondolkoztam mar, sztem apám és a köztem lévő kapcsolati konfliktus lehet az alapja...

11-re:

Na, a "gyagyás" szó helyett találhattál volna normálisabbat is!

Logikusnak tűnik, amit írsz, de nem erről van szó.

Nem, nincs ilyen a családban, inkább mindenki nagyon kemény, szigorú, racionális. Még én vagyok a legérzékenyebb, leginkább lelkizős.

Inkább azzal függhet ez össze, hogy az ilyen lányok nagyon ragaszkodóak, nekem meg jólesett, hogy valaki ennyire ragaszkodik hozzám.

Egy érzelmileg hideg embernek valószínűleg ez eleve túl sok lett volna. Én meg pont ezt szerettem bennük.

Tehát inkább arról van szó, hogy a szeretet nálam nagyon a ragaszkodáshoz kapcsolódott (ma már kevésbé, mert azért ezek a tapasztalatok is formálják az embert). Ennek okai valahol a kisgyerek és anyukája közötti viszonyra nyúlik vissza, ebben biztos vagyok. Valószínűleg ott nem alakult nekem valami szerencsésen... Pedig kívülről nézve minden rendben volt: szüleim tisztességgel felneveltek, nem váltak el, teljesen szokványos család voltunk. Bátyámnak abszolút nem voltak ilyen zűrös barátnői. Egyetem végére megtalálta végleges párját, 3 gyereket nevelnek, már 20 éve házasok.

Nah akkor az én sztorim:

szeptember óta élek külföldön és kb. akkor kezdtem komolyabban nyitni nők felé (elvégre ha lelépek Magyarországról akkor azt igazán nem egy kapcsolatban kellene. Kipróbáltam a netes és személyes ismerkedést is, nem túl nagy sikerekkel, de decembertől kezdve szinte mindig volt randipartnerem. Röviden összefoglalva, egy kivételével az összes lánynak volt valamije, jó esetben "csak" szorongás, rosszabb esetben túlesett egy depresszión. Volt egy aki pánikbeteg volt és szuicid hajlama is volt, konkrètan telefonbeszélgetés közben kiment megvágni magát, plusz lehetetlen volt tervezni vele mert randi előtt 2 órával szólt hogy mégse... és így nehèz, ha zsinórban 3-4x előfordul. A legszebb az egészben hogy amikor meguntam és megkèrdeztem hogy akkor mégis mi legyen, elmondta hogy túl gondoskodó vagyok ès ezt nem bírja úgyhogy hanyagoljuk inkább. A többiek viszont kezelhetőnek tűntek, bár velük nem voltam együtt hosszabb időt.

"szárnyaló jókedvből mikor vált sírós vagy ordítozós állapotba"

Nekem még az a megfigyelésem, hogy egy kisebb problémára ha valaki kiabál akár viccesen (pl ráesett a lábára valami vagy akármi jön a busz rohanni kell bármi), erre néhányan akik mentálisan 100 % stabilnak képzelik magukat, magukban abszolút pánikba esnek, rángógörcsöt kapnak, és nem tudják elviselni a másik apró kis problémáját sem. Na én ilyenkor szoktam arra gondolni hogy ezeknek a 100 % stabil embereknek remélem nincsen gyereke, nem is lesz, mert jó nagy kárt tudnak okozni hogy a gyerek nem reagálhat szabadon az őt ért hatásokra...