Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudom elfelejteni őt. Mit tegyek? Többi lent
Szóval 2 évvel meghalt az az ember akit a legjobban szerettem a világon...
Ő persze nem tudott semmit, hiszen sosem mondtam el neki... bárcsak megtettem volna..az én hibám az egész.. hogy meghalt..
A ismerőseim tudták, hogy nagyon sokat jelentett nekem és aggódtak, hogy nem tudom elviselni, hogy elment.. de azthiszem kissé megnyugodtak illetve megdöbbentek amikor a halálát követő első napon egy csepp szomorúság sem látszott az arcomon...
Először csak azért szedtem be egy pár nyugtatót Mert nem akartam sírni éjjel nappal, és gyengének látszani...aztán az első héten elkezdtem inni is...igen a gyógyszerekre..
Aztán már úgy éreztem, ha nem iszok vagy veszek be valamit megölöm magam... mert akkor érzem..és hihetetlenül fáj
Nem nagyon emlékszem erre az estére (egyszerre ittam és vettem be gyógyszert) csak arra, hogy szédülök és képszakadás
A nővérem talált meg és aztán elvileg kihívta a mentőket akik életveszélyes állapotban vittek be a kórházba, legalábbis az orvos ezt mondta
Azóta nem igazán változott semmi...
2 éve nem is volt senkim...de nem is akarok... nem tudok szeretni senkit rajta kívül
Nem tudom mit csináljak.. Segítsetek!
Nem nagyon értem! Azt írtad:
"az én hibám az egész.. hogy meghalt.."
Öngyilkos lett..
És nem vettem észre semmit..ha jobban figyeltem volna rá, akkor még most is élne
Ide kell neked egy szakember, az ilyen poszttraumás stresszt komolyan kell kezeltetni egy hozzá értő pszichológussalpszichiáterrel. Egyedül ebből a gödörből nem fogsz kikecmeregni.
Az elhunyt se azt szeretné, hogy te szépen lassan kinyírd magad gyógyszerekkel, meg alkohollal... Boldognak akarna ő is látni. Egy életed van, kérj segítséget!
30n
Az előzővel értek egyet, annyival kiegészítve, hogy más ember döntéseiért NEM te vagy a felelős. Akkor sem, ha a legjobb barátod, akkor sem, ha a testvéred, szülőd vagy rokonod. Egyetlen felnőtt döntéseiért tartozol felelősséggel, a sajátjaidért. Mondom ezt úgy, hogy nekem is volt öngyilkossági kísérletem. Vannak vermek, amikből egyedül nem tudunk kimászni. Ez a verem olyan. És mint profi megjárója, ugyanazt tudom mondani, mint az előző hozzászóló, cipeld el magad egy JÓ terapeutához, mert csodákat művelnek.
Én már két éve tiszta vagyok, pedig előtte 10 évig voltam egy hajszálra az öngyilkosságtól. Állandóan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!