Miért van az, ha egy nő depressziós, akkor rögtön ugrik 10 férfi felvidítani, de ha egy férfi az, akkor már nem is férfi?

Oh my god.

1) nem tudod mi az, hogy depresszio

2) a legtobb baratom nem is tud rola, hogy depresszios vagyok, nemhogy majd random sracoknak ujsagolom

3) szanalmas vagy ha "depresszioval" akarsz figyelmet kicsikarni. Tudod, vannak emberek, akik tenyleg depressziosak es mindennapjuk pokol, amivel fokent egyedul kell megkuzdeniuk.... ahj, hagyjuk mar. Szivesen atadom a depressziomat, ha kell, akkor rajonnel mekkora "elony" ez :D

Mert nem igazán jó emberekkel barátkozol. Mifelénk nemre való tekintet nélkül illik segíteni a baráton, bár a depresszió pont nem valami olyan, amin a barátok tudnak változtatni. Az nem szokott csak úgy magától elmúlni, egy depresszióst nem lehet "felvidítani" csak úgy, egy 5 perces beszélgetésben, de szakirányú segítség nélkül több időben sem.

Tavaly fél évig voltam depressziós, az maga a pokol. A szorongás, az önbizalomhiány, minden, amit írsz, 10 éves koromtól megvan, megspékelve egy majdnem mindenhogy bántalmazó apukával és azzal párosuló katasztrofális önértékeléssel, folyamatos szégyenérzettel.... Aztán tavaly volt fél év klinikai, diagnosztizált depresszióm. Ahhoz képest, ami az a fél év volt, amit leírsz és amiben előtte x évig éltem, maga a paradicsom. A depresszió nem csak simán a boldogság hiánya, annál sokkal mélyebb, kilátástalanabb. Nincs "ha végre elfogadna valaki", nincs "jobb lenne, ha". Nem látod, merre az előre, mi értelme, minek élni, mert nem lesz jobb. Sodródsz a napokkal, mosolyt erőltetsz az arcodra, hogy ne kelljen senkivel beszélni. Közben otthon zokogsz a zuhanyban, aztán az ágyban. Ha egyáltalán fel tudsz kelni. Amikor igazán szar, nem tudsz kikelni az ágyból, várod, reméled, hogy megnyílik a föld és elnyel a semmi. Nem érdekel a világ, és tényleg nem. Nem foglalkozol másokkal, mert minden erőddel próbálsz nem belepusztulni a fájdalomba, amit a saját lelked generál. Egyáltalán nem vágysz senki társaságára, mert tudod, hogy úgysem segíthetnek. Antidepresszánst a pszichológus akkor javasol (pontosabban pszichiátert, aki írhat is gyógyszert), ha már nem lehet tisztán beszélni, racionálisan befolyásolni. Szóval én nem kaptam, mert képes voltam azt mondani, hogy jó, amíg a terápia tart, nem leszek öngyilkos.

Nekem legalábbis ilyen volt. Ha zavar az önbizalomhiány, az életkedv hiánya, keress egy jó pszichológust! Nekem nagyon sokat segített a depresszión kívüli dolgokban is, már egész értékelhető az önbizalmam :)

24N

Kettős mérce, Kérdező. Itt gyakorlatilag már mindenkit - melegeket, autistákat, köszvényeseket, aszexeket, fehér harci helikoptereket - érdekvédelmi csoportok védenek be, és amint lázadozni kezdenek, már ki is vonul a közvélemény, hogy meghallgassa a panaszaikat. A férfiaknak ilyen nincs, beléjük nyugodtan lehet rúgni, és nekik kötelességük ezt tűrni.

Korcs egy világ.

#18

Amikor csak szajkozod a hulyesegeidet, mikor leirtuk, hogy ez nem igy van es emberek, akik IGAZI depresszioval kuzdenek, arrol altalaban nem is tudnak masok. Inkabb lennek luzer ferfi, mint depresszios. Hidd el, sokkal jobb dolgotok van.

#19 és ki szerint "nem így van"? Szerinted? Nos barátom, ez csak egy vélemény. Abból pedig 7 milliárd van ezen a bolygón.

Tényből viszont csak 1.

Lehetséges, hogy a lúzer férfi nem feltétlen depressziós, de nagyon könnyen azzá válhat. Tőletek meg semmi mást nem kap, csak lealázást a magas lóról.

A válaszodnak mellesleg semmi köze a kérdéshez. Szerintem meg a marokkói szultán egy igen rendes ember.

A mínuszt visszakaptad helyből. Ez nekem is megy.