Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha a barátnőtök ilyennel állna elő, ti mit szólnátok?
Alig vagyunk együtt fél éve. Én 30 vagyok, barátnőm 32.
Fél év után elő állt azzal, hogy szeretne össze költözni, de jóval nagyobb albérletbe mint amibe én lakom (50 nm), és h azt hitte h fél év után már el fogom jegyezni mert a barátnőit fél év után eljegyezték és ő is ezt szerette volna.
Meg szeretne velem közös kasszát (én kb a 3x-át keresem mint ő). Meg elkezdett érdeklődni a gyerek téma felől hogy mit gondolok róla meg mit csinálnék ha beteg gyerekünk születne h elvetetném-e.
Meg sérelmezte azt h a szüleim elváltak, és a családom panelban lakik. Mert hogy neki ez fáj hogy nem ugyan olyan a családi hátterünk. Hozzá teszem hogy a családom nem földön futó, és elég szép környéken laknak, és a lakás sem lepukkadt, hanem szépen be van rendezve, rendezettek a körülmények.
Illetve azt szeretné ha figyelmesebb lennék vele, ami azt jelentené nála hogy vegyek neki ezt azt, ami épp megtetszik neki.
De ezek teljesen ledöbbentettek.
Mi a véleményetek erről fiúk-lányok?
"8.: neked az parazita, ha egy 32 éves nő már szeretne családot?"
Hát aki 32 évesen szeretne családot, az ne fél évvel előtte kezdjen ismerkedni. Vagy ne olyannal jöjjön össze, aki nem felel meg az igényeinek (és aztán akarja megváltoztatni)...
Csak a pénzed kell neki, dobd!
N
"Azt, hogy 32 évesen férjhez akar menni, megértem és azt is ,hogy már gyereket akar. Benne van a korban. Nőként sokkal jobban mint Te."
És ez vajon feljogosítja arra, hogy sürgesse a másikat? Pláne, ha - amint az ebben az esetben gyanítható - a nő az ismerkedés során nem tisztázta a nyilvánvalóan eléggé konkrét elképzeléseit, csak utólag elvárásokat támaszt, ezzel kész tények elé álítva a kérdezőt?
(Elég sokan vannak manapság, akik bulizással meg hasonlókkal töltik a 20-as éveiket, aztán 30-35 között észbe kapnak, és meglepődnek, ha valaki nem akar azonnal családot alapítani velük...)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!