Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért mindig a harmadik fél a hibás, és miért mindig CSAK őt bántják?
Igen, rólam van szó.
A "férfi" idősebb (ki gondolta volna..), és mikor megismertem, először el sem mondta a családját egyből, én kérdeztem rá. Akkor elmondott mindent, és mondta, hogy már válnak. Én el is hittem, tudtam másoktól, hogy már nem működik a kapcsolatuk, a feleség évekig csalta. Sokat beszéltünk, sokat volt velem, és mindig elmondta, hogy már alig várja, hogy tényleg teljesen együtt lehessünk, együtt éljünk, gyerekünk legyen, stb. Aztán terhes lettem. Megfenyegetett, hogy meg kell tartanom a babát, volt, hogy meg is ütött..
Megszületett a baba, természetesen akkor már nem akart válni, de én már nem is akartam. A felesége tud mindent, de muszájból vele maradt.
A gyereke is tudja mi történt, ő testvéreként szereti a picit, tartjuk a kapcsolatot..Apuka viszont nem foglalkozik vele.. már megkapta amit akart..
Teljesen egyetértek #17-essel!
Onnantól, hogy a férfi bevallotta, hogy nős, nincs mentsége a nőnek. Nincs olyan, hogy "válófélben levő"! Mint ahogy lakásvásárlásnál sincs olyan, hogy "komoly érdeklődő". Az a komoly, aki lefoglalózta. Egy válás, ha a gyerekelhelyezésen nincs vita, akkor rövid ügy. A vagyonjogi egyezkedés elhúzódhat évekig, de a válást ettől még kimondják, és a férfi szabad ember. Onnantól lehet randevúzni, csókolózni, szexelni, összeköltözni vele.
"Most be kellett volna mennem a bíróságra, megkérdezni, hogy igazat mond e?"
Hát mondjuk, a férfi helyében én biztos boldogan vittem volna a válást kimondó határozatot/ítéletet, hogy igazoljam, valóban szabad ember vagyok. Mert bemondásra nem kell ilyet elhinnie senkinek. De már, ha beadja a férfi a válópert és elmondja: ekkor és itt lesz a tárgyalás, nem zárt, ha akarsz, eljöhetsz, az is bizalomgerjesztő. Vagy ha mutat erről bírósági papírt.
De messziről jött ember mondhat, amit akar. Az, hogy válni akar, válni fog, ezek csak üres szavak.
Az megint megér egy misét, hogy egy 21 éves nőnek miért egy idősebb, elvált, valószínűleg gyerekes férfi kell. A pénze miatt? Vagy apakomplexus? Egyik sem jó előjel egy boldog, élethosszig tartó házassághoz! Vagy te, kérdező, eleve csak magadnak akartad a gyereket és tenyészbikát kerestél?
Normális esetben az ember élethosszra keres társat, akivel együtt akarja felnevelni közös gyerekeiket.
Elnéztem, nem 21, hanem 18 éves vagy.
Épp csak elvégezted a középiskolát, vagy még odajártál.
Még kevésbé értem, miért nem a korosztályodban keresgéltél. Te aztán nem mondhattad, hogy abban a korosztályban már elfogytak a normális pasik.
Ugyan annyit kerestünk, szóval nyilván nem a pénze kellett. Apám nem volt soha, szóval ez esélyesebb..
Elhiheted, hogy nem azért álltam vele szóba, mert vonzott, hogy belemászhatok más életébe. Nem ilyen ember vagyok, ha őszinte, akkor el sem kezdődik az egész.
Megint ott tartunk, hogy valaki hazudozott MINDENKINEK, ki tudja hány embert hülyített, és hülyít, a saját családjával is ezt csinálja, és az a hibás, aki elhiszi neki amit mond. Ha valakit megismerek, nem az az első gondolatom, hogy biztos hazudik.
Nem sok tapasztalatom volt a pasikkal, mindenki csak ki akart használni, ő pedig teljesen máshogy közeledett felém, pedig ugyan az volt a cél, és én nem vettem észre, mert annyira akartam, hogy végre valaki szeressen. Az én hibám, én biztos csak az erőszakot érdemlem, hogy kihasználjanak, és megalázzanak. Én hülye azt hittem, hogy mindenkinek jár a boldogság, és tévedtem.. Ez van.
"Az én hibám, én biztos csak az erőszakot érdemlem, hogy kihasználjanak, és megalázzanak. Én hülye azt hittem, hogy mindenkinek jár a boldogság, és tévedtem.. Ez van."
Fejezd be ezt a marhaságot. Fiatal voltál, naiv, hibáztál, a gyerekednek viszont nem egy depressziós, önsajnálatban lubickoló anya kell. Az sem, hogy az apját szemét gazembernek fessék le előtte, még ha jogos is. Megfontolnám a helyedben a pszichológust, hogy segítsen kimászni ebből, mert minden sorodból süt, mennyire megviselt ez az egész, és ez egyikőtöknek sem jó, túl kell lépni a történteken. Simán találhatsz magadnak normális, szerető párt, aki a gyerekedet is szereti, de ehhez először magadat kell pszichésen rendbehozni, különben megint beleeshetsz egy bántalmazó kapcsolat csapdájába.
Tényleg nagyon megviselt ez az egész helyzet, nem is tudnám tagadni, nem is akarom.
A gyerekem előtt nincs szapulva az "apja", nem is ismeri, nem tudja, hogy mi az, hogy apa.
A pszichológuson már én is gondolkodom egy ideje, de attól félek, hogy majd elítél, és még mélyebbre sülyedek, mint ahol most vagyok..
"A pszichológuson már én is gondolkodom egy ideje, de attól félek, hogy majd elítél, és még mélyebbre sülyedek, mint ahol most vagyok.."
Nem tehet ilyet, nem is az a dolga, hogy véleményt alkosson az életedről.
Nem látok az életedbe, nem tudom a mit-miért dolgaid, de az, hogy valaki megüt egy terhes nőt, ott mondtam volna, hogy ennyi volt vele.
Nem tartottam volna meg a babát, semmi nem kellett volna egy ilyen "embertől".
Egy gyereknek családra és nem depressziós anyára van szüksége.
Ettől függetlenül kitartást kívánok nektek!
A pszichológus nem fog ítélkezni és tényleg segíthet (ha meg tudod fizetni).
Elsősorban azért, nehogy legközelebb ugyanebbe a folyóba lépj ismét.
1."Apám nem volt soha"
2."A gyerekem előtt nincs szapulva az "apja", nem is ismeri, nem tudja, hogy mi az, hogy apa"
3. Nagymama talán ezt írná: elvesztettem apámat a háborúban
4. Lányod ezt írja majd a gyakorira 30 év múlva : eltűnt az apa, mint malac a rozsban, itt hagyott
Szóval ebből a mókuskerékből kellene kilépned,
ugyanazt a hibát görgetitek
- még száz évig és talán már évszázadok óta.
Ezt le kell állítani és kilépni belőle - ehhez egy JÓ lélekgyógyász segíthet.
És akkor találhatsz is egy kedves párt, aki gyereked apja lesz apja helyett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!