Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért mindig a harmadik fél a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért mindig a harmadik fél a hibás, és miért mindig CSAK őt bántják?

Figyelt kérdés

Igen, rólam van szó.

A "férfi" idősebb (ki gondolta volna..), és mikor megismertem, először el sem mondta a családját egyből, én kérdeztem rá. Akkor elmondott mindent, és mondta, hogy már válnak. Én el is hittem, tudtam másoktól, hogy már nem működik a kapcsolatuk, a feleség évekig csalta. Sokat beszéltünk, sokat volt velem, és mindig elmondta, hogy már alig várja, hogy tényleg teljesen együtt lehessünk, együtt éljünk, gyerekünk legyen, stb. Aztán terhes lettem. Megfenyegetett, hogy meg kell tartanom a babát, volt, hogy meg is ütött..

Megszületett a baba, természetesen akkor már nem akart válni, de én már nem is akartam. A felesége tud mindent, de muszájból vele maradt.

A gyereke is tudja mi történt, ő testvéreként szereti a picit, tartjuk a kapcsolatot..Apuka viszont nem foglalkozik vele.. már megkapta amit akart..



2017. okt. 19. 20:48
1 2 3
 1/30 anonim ***** válasza:
86%
Könnyebb őt bántani mint szembenézni a ténnyel, hogy retardált barmok mindketten
2017. okt. 19. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:
90%
Szóval tudtad, hogy családja van, de keféltél vele tovább, aztán meg is ütött, de azért szültél neki egy gyereket. Ne haragudj, de mégis mit vársz ezek után? Igen, a pasi görény, de ez mennyire ment fel vagy vigasztal téged?
2017. okt. 19. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 A kérdező kommentje:

A gyereket magamnak szültem, az egy dolog, hogy ő az "apja".

Nem kell felmenteni, csak nem értem, hogy miért az az első, hogy rámásztam?

Nekem nem volt kapcsolatom, ő meg állította, hogy válnak. Most be kellett volna mennem a bíróságra, megkérdezni, hogy igazat mond e?

2017. okt. 19. 21:08
 4/30 anonim ***** válasza:
87%
egy alma két "félből" áll. Zavaros turmixban, meg ahol már senki sincs tisztában a szerepével, sőt identitásával - azt hibáztatják, aki a leggyengébbnek tűnik. És mint bűnbak a többiek hibáját, mulasztását vétkét ráterhelik. Nevelgesd a gyereket szépen, egy olyan "apa" nem kell a közelében,aki meg is ütött.
2017. okt. 19. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 anonim ***** válasza:
92%

Akik ennyire képben voltak, hogy a feleség állítólag csalta, nem tudtak felvilágosítást nyújtani?:-) No mindegy.

Egyébként a magam részéről sose hibáztattam csak a harmadik felet, egy kapcsolathoz két ember kell. Viszont becsülni sem tudom azokat, akik részt vesznek a megcsalásban.

2017. okt. 19. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 A kérdező kommentje:

Nem állítólag csalta, ezt mindenki tudta, a feleség sem tagadja.


23 éves vagyok, és igen egyedül nevelem a kicsit, nem könnyű, de nem is vészes.

2017. okt. 19. 21:29
 7/30 anonim ***** válasza:
57%
Mennyi idős a picike?Van segítséged?
2017. okt. 19. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/30 anonim ***** válasza:
49%
Kamu.
2017. okt. 19. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 A kérdező kommentje:
2 éves, van segítségem, bár nem sok, de azért is hálás vagyok.
2017. okt. 19. 21:41
 10/30 anonim ***** válasza:
92%
...és senki, de senki sem szólt előre, hogy ne kezdj házas férfival, mert mindig a szerető húzza a rövidebbet.
2017. okt. 19. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!