Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan érhetném el, hogy normálisabban öltözködjön?
A barátomról van szó, és nem találom túl vonzónak, amikor nap, mint nap azzal szembesülök, hogy két számmal nagyobb nadrágokat, kinyúlt, kifakult felsőket, zöld-sárga széldzsekit hord, valamint egy piros gyerekhátitáskát. Annál is inkább zavar, mivel én nőiesen, elegánsan öltözködöm, ezért sokszor nem látom őt férfinek a ruháiban, hanem mintha az óvodás gyerekem lenne. :D Pláne, hogy magassarkúban magasabb vagyok nála.
Nem vásárol magának, hanem mindent elhord, amit valamelyik rokon küld neki Angliából, kvázi a 45 éves nagynénje öltözteti, akivel kb. soha nem találkoznak. Ő küldi a rossz méretű ruhákat is, de a barátomat ez sem zavarja. Ha pedig nem küld semmit a rokon 3 évig, akkor 3 évig nem vesz magának ruhát.
Ha megmondom finoman, hogy szerintem ez meg az nem áll jól neki, rávágja, hogy ez van. Utál vásárolni (mint az öcsém, de ő még gyerek...).
"Ez a felnőtt párkapcsolatok kategória. Az, hogy te találtál egy ovist, akit öltöztethetsz a kedved szerint, az nem jelent azt, hogy az a normális :-P "
ezek szerint mégis a ruha teszi az embert szerinted, ha amiatt már ovis, hogy ilyen ruhákat hordott 5 éve? :D csak mert a jelleméről egy szót se szóltam, max annyit, hogy nem picsog mint egy kisbaba.
"Mondjuk én adok magamra (kell is a munkám miatt), de igen is vannak ezer éves és megfakult, szakadt ruháim is. Hordom őket, amikor megtehetem, mert azok általában érzelmileg is kötődnek hozzám és szívesen viselem őket. Nem lenne olyan nő aki kedvéért kidobnám őket :-P"
tehát egy olyan jelenségről alkotsz véleményt, amihez közöd sincs. férfi vagy, te nem így öltözöl, más férfiak nem érdekelnek, ha heteró vagy, de idejössz osztani az észt. remélem találsz valami szakadt barátnőt magadnak. :D
számomra inkább az az ovis, aki gyerekkori ruhákhoz ragaszkodik olyan szinten, hogy még felnőtt fejjel is azt húzza magára. persze odateszed, hogy ha teheted. tehát nyilván nem abban mész dolgozni. akkor megintcsak, miről beszélünk?
#21:
Jézusom! :-D Öntudatos kis fruska :-D Te vagy az akinek bármit mond az ember, nem fog túllátni önmaga korlátoltságán; tehát még azt sem tudtad értelmezni amit leírtam :-P
Én úgy vagyok önmagam, az a stílusom, amit hordok és abba nem hagyok beleszólást. Természetesen vannak helyzetek, amikor a céljaim elérése érdekében, ahhoz megfelelően öltözködök. De ez pont annyi, mint, hogy reggel be kell menni a munkahelyre munkakezdésre. Mivel senki nem engedheti meg magának, hogy az legyen a stílusa, hogy két órát késik a melóból. De ez kb. ennyi a "civil" életem és stílusom nem érinti.
Egyébként meg emberismeretből sem brillírozol :-P 42 éves, három gyerekes, biszexuális férfi vagyok boldog párkapcsolatban ;-)
"Öntudatos kis fruska :-D"
fruska? én meg hívjalak arrogáns vén f asznak? :D ha már így személyeskedünk. :D
"Te vagy az akinek bármit mond az ember, nem fog túllátni önmaga korlátoltságán; tehát még azt sem tudtad értelmezni amit leírtam :-P "
ugyanazt hajtogatod a kezdetek óta, tehát én is mondhatom, hogy bármit mondhat az ember, te úgyse látsz túl a korlátoltságodon. de megint átment személyeskedésbe a dolog.
nyugodtan elmagyarázhatod a logikát abban amit írtál, vagy ne beszélj félreérthetően.
"Én úgy vagyok önmagam, az a stílusom, amit hordok és abba nem hagyok beleszólást."
és gondolod az normális, ha valakinek a stílusa az ötéves korosztály szintjén van?
"Természetesen vannak helyzetek, amikor a céljaim elérése érdekében, ahhoz megfelelően öltözködök."
nyilván. itt meg olyan emberről van szó, aki MINDIG ilyeneket hord, mindenhova, mert csak ilyen ruhája van.
"Egyébként meg emberismeretből sem brillírozol :-P 42 éves, három gyerekes, biszexuális férfi vagyok boldog párkapcsolatban ;-)"
szegény gyerekek. ;) na meg persze egyből biszexuális lettél. de mégha igaz is, ez nem érv, tehát felesleges volt említeni. nem releváns se a korod, se a szexualitásod, de a párkapcsolati státuszod.
és ha életed párja ovis ruhákban járna, boldog lennél? vonzó lenne, mi?
#23:
Ok, hagyjuk a személyeskedést :-P (Bár már bőven én kaptam többet :-P :-D )
Mi az ovis stílus az öltözködésben? Mivel ez relatív: kinek, mi ... Nekem pl. a Dolce & Gabbana ruhái nevetségesek, sőt a férfi ingei jó része szerintem kimerítik az ovis fogalmát. De hagyjuk, te is hajtogatod a magadét, meg szerinted én is a magamét. Te olyan nő vagy, aki papucsként megváltoztatja a párját, én meg olyan férfi, aki ezt senkinek nem hagyja: így nem is lesz köztünk konszenzus.
Ha a végére viszont visszatértél a személyeskedésre: semmi köze egy gyereknek a szülője szexuális irányultságához és szokásaihoz :-P ezért nem releváns, hogy ezt felhozod. Te heteroztál le engem és vizionáltál "szakadt barátnőt", arra válaszoltam. Egyébként a párom egy tüchtig kiskosztümös üzletasszony, míg én stílusra sokkal inkább egy laza hippis vagyok és egyáltalán nem stílusom az ő stílusa: marhára nem akarjuk megváltoztatni a másikat és teljesen elfogadjuk a másik stílusát, annak ellenére, hogy ég és föld vagyunk ebben :-P De persze van akinek a külsőségek alkotják egy párkapcsolatban az értékrendet, elfogadom, nem vagyunk egyformák :-P
"Te olyan nő vagy, aki papucsként megváltoztatja a párját"
ha elmondom a véleményem, és !!!ő akar változtatni!!!, én csak segítek neki választani azok közül, amik !!!neki tetszenek!!!, akkor miért csináltam belőle papucsot?
ha valamiben tanácsot adsz a barátnődnek, attól ő papucs? ha valamiről véleményed van, és az tűnik jobbnak, akkor a barátnőd papucs mert elfogadja? nagyon tudnak dobálózni egyesek szavakkal.
"semmi köze egy gyereknek a szülője szexuális irányultságához és szokásaihoz :-P"
ki mondta hogy van? a szegény gyerekeket arra írtam, hogy ilyen hülye az apjuk. :D
"Te heteroztál le engem"
szerintem érthető a feltételezés, mivel az emberek nagy része heteroszexuális. nem tudtam, hogy ez sértés. :D
"és vizionáltál "szakadt barátnőt", arra válaszoltam."
én csak szakadt barátnőt kívántam neked. :D
a kiskosztümös üzletasszony nem néz ki nevetségesen, és ízléstelenül, mégha nem is az ember stílusa, mert az felnőtt ruha, remélhetőleg a mérete, és nem szakadt. nem a stílus a lényeg, ezt nem érted, hanem az igényesség.
én is mondtam, hogy ha az én ízlésem szerint öltöztetném, akkor nem csak egyszínű ruhadarabokból állna a ruhatára, amin nincs soha egy minta, egy gomb, egy cipzár, se semmi más. akkor most ki nem érti amit a másik ír?
"De persze van akinek a külsőségek alkotják egy párkapcsolatban az értékrendet, elfogadom, nem vagyunk egyformák :-P"
én se és a kérdező se hagyta el a barátját a borzalmas öltözködési stílusa miatt, tehát azt hiszem ezt nem kell magamra vennem.
egyébként jóhogy számít valamennyit, hogy mit vesz fel. azért had ne kelljen undorodnom a ruháitól. és akkor jajgathatsz, hogy "jaaaj akkor minek jöttél össze vele". azért mert minden másban teljesen megfelel nekem, és a ruhatár váltást se erőltettem.
Hogy egyesek nem kepesek elolvasni/ertelmezni a kerdest... az gaz.
Vasarolj neki. :) Fiuknak amugy se kell sok ruha, hamar feltoltod uj ruhakkal a ruhatarat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!