Mi értelme van az életnek?

[link]

Mindig is hülye voltam az emberekhez, nem beszélgettem senkivel.. mindenki csak kinevetett azért, aki voltam. Visszahúzódó, csendes alkat. Nem beszélgettem senkivel, inkább játszottam magamban.

Mára eléggé antiszociális ember lettem, nem járok emberek közé, nem érdekel igazán semmi, nem foglalkoztat semmi. Talán egész életemben ilyen voltam. Nincs jövőképem... Egyszerűen már semmilyen jövőképem nincs.

Boldogtalan vagyok, nem érzem magamat jól a bőrömben. Egyedül érzem magamat baromira. Nem vagyok az a full töketlen vadbarom, akinek ne lett volna soha senkije, de lehet, hogy pont ezzel van a legnagyobb gondom:

TALÁN SOHA NEM IS KELLETT VOLNA, HOGY LEGYEN!!!

Életemben egyetlen egyszer voltam igazán szerelmes, egyetlen egy emberért ugrottam meg annyiszor és tettem meg szinte mindent, hogy lehet kevés ember tenne meg hasonlóakat.

De egyedül maradtam... egyedül maradtam, mert akire azt hittem, hogy fontos vagyok neki, totálisan lelépett egy másik pasival.

Ennek pedig már 2 éve lesz lassan..

Beleőrültem már a fájdalomba, mert nem az a fajta ember vagyok, aki csak ugrik tovább. Megy és megy tovább, mert úgy is van másik.

Egyetlen egy ember létezett számomra, imádtam, mindennél jobban. Az életem értelme lett, amikor megismertem.

Csak sajnos semmivel nem különb mint a mai fiatalok többsége:

Még pedig abban, hogy minek kitartani egy mellett, menjünk és menjünk tovább, hiszen mások ezerszer jobbak bárkinél.

Belefáradtam... mindenkivel csak összeveszek. Mindenki csak bánt és nem segít semmivel. Bár azt hiszem, hogy nem is tudnak segíteni.

Mert nem igénylem a segítséget. Nem igénylem már a társaságot.

Ha alszom ha nem, a napjaim egyre csak szarabbak, egyre csak szürkébbek.

Nem akarok csinálni semmit, nem akarok megmozdulni semerre. És pláne nem akarok a nyomoromat, a depressziómat rányomni senkire.

Most tiltottam le a legjobb haveromat is, mert meguntam, hogy a nyomoromat ráverem.

Mai napig azt kérdezem magamtól, hogy miért mindig én? Tényleg ennyire szánalmas alak vagyok, hogy mellettem senki nem tud megállni és azt mondani, hogy "Szeretlek" és nem hagynálak el soha?

Emberi lény vagyok, érző lény mint mások.. Tele fájdalommal mára és keserűséggel, amit nem tudok ki ölni magamból.

Rühellem az embereket, rühellem azt ahogy bántak velem és bánnak velem.

Bár vége lenne az egésznek, bár ne kellene többet felkelnem és tükörbe néznem, mert undorodok magamtól. Undorodok attól is, hogy egyedül vagyok.

Mindenki csak cserben hagyott..

Most már az se tudna boldoggá tenni, akit szerettem, még ha vissza is kaphatnám. Pont azért, mert már más hozzányúlt. És neki úgy is ez kellett, szóval undorodnék tőle.

Nem kívánok én semmit, csak valaki véget vethetne már ennek, mert nem bírom a szenvedést!!!

V. Dávid voltam, Tiszaföldvár... Age: 28.

Magamra maradtam és nincs kiút ebből a pokolból.. még egy orvos sem rántana ki ebből, mert akár mit tenne, akár ki... én már örökké csak egyedül érezném magamat..

A hétvégén most itt volt az egész család, összegyűlve, kivertem a balhét, rosszul lettem, utálom, ha itthon vannak. Rühellem azt, hogy bátyáimnak meg van a maga élete, meg van a maga párja, csak én vagyok a család fekete báránya, aki senkinek nem kell.

Mindennapi szinten azt kívánom már csak, hogy múljon el az élet. Egy csaj se néz ilyen idióta, elcseszett valamire. De nem is tudom, nem is akarom hogy nézzenek.

Úgy se tudom már jól kezelni a helyzetet. Csalódtam, összetörtem..

Öngyilkos is akartam lenni. De ahogy láthatjátok, ez nem igazán jött össze.