Egy rongy vagyok, mit tegyek?

Ebbe a rovatba írom a kérdésem, noha több dolgot ölel fel.

30 éves nő vagyok és nagyon elkeseredett. Teljesen kilátástalannak érzem az életemet. Nem sajnáltatni akarom magam, arra lennék kíváncsi, ha voltál hasonló helyzetben vagy most vagy, hogyan küzdesz, küzdöttél meg vele?

Gyerekem nincs, a több éves párkapcsolatom annyira tönkrement, hogy tavaly hazaköltöztem a szüleimhez, mivel minimálbéres fizetésből még egy albérletre sem futotta.Most sem. Évek óta minimálbért keresek, 2 diploma és 1 szakma mellett. Jelenleg takarítok, de sajnos a szellemi munkákért sem kaptam többet anno, talán egy picivel.Az utazásomat nem fizetik, ez havi 18000 Ft, nem kötelezhetik a céget, ez nem állami szféra.

Egy jelentéktelen senkinek érzem magam, mert:

- Nem tudok egyedül boldogulni, mert ennyi fizetésből lehetetlen külön költözni.

- Mert otthon a szüleimmel élek 30 évesen.

- Mert miután a fizetésem egy részét hazaadom, a többiből alig marad valami.

-Nincs pénzem ide-oda eljárni, szórakozni, sportolni is otthon egyedül szoktam , meg időnként futni. Még a legolcsóbb edzőtermi bérlet is drága nekem, holott szeretem a sportot. Az utazásról ne is beszéljünk, nekem a Balaton is luxus.

-Már társaságba se nagyon megyek, mert vagy nem tudom kifizetni a programokat vagy szégyellem, hogy én csak takarítok. Sokan lenézik az ilyet.

- Egyre gyakrabban számon kérik rajtam, hogy miért nincs minimuma egy gyerekem már.Egyrészt örülök, hogy a hosszabb kapcsolatomba nem vállaltam. Ma már egyedülálló anya lennék és egy gyerkőccel lennék a szüleim nyakán. Amíg kapcsolatban voltam, addig sem volt rózsás az anyagi helyzetünk, mert a párom sem keresett jól.

A jelenlegi munkámat sem érzem biztosnak, félek a holnaptól, félek az anyagi kiszolgáltatottságtól. Hogyan gondolhatnék gyerekre? Pedig vágyom rá. Sokszor összeszorul a szívem, ha látok boldog családokat utcán, közösségi oldalon. Nekem ilyen sohasem lesz.

- Félek, hogy elmegy az életem. Szégyellem magam, a helyzetet, amiben vagyok. Azt, hogy nem tudok innen kitörni. Küldözgetem az önéletrajzomat össze-vissza, diplomákat letagadva. de semmi visszajelzés. Képzeljétek, még ez a takarítói állás is úgy jött össze, hogy egy ismerősöm beajánlott.

- Két hete lázas betegen dolgozom, itthon kúrálom magam, mert félek, hogy ha betegeskedem, valamilyen álindokkal kirúgnak.

- Egy ócska rongynak érzem magam. Én annyira vágyom az emberek társaságára, annyira jó lenne barátkozni,ismerkedni, de vagy nincs pénzem a programra, amire hívnak. És a sokadik elutasítás után többet nem keresnek. Vagy ha el is megyek, annyira szégyellem magam,amiért ennyi idősen ilyen helyzetben vagyok, hogy nem akarok magamról beszélni, ez az egzisztenciális kiszolgáltatottság léleknyomorító, megalázó. Köszönöm, hogy elolvastad.