Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire problémás dolog, ha egy Nő hat éves kislányát még szoptatja?
szerintem problémás. nem véletlenül szokták leszoktatni a babát még egész pici korától erről. 6 éves gyereket meg különben is tudni kéne máshogy is megnyugtatni, nem csak így.
Ez nem normális dolog.
Viselkedészavar, elsősorban az anyánál, de kihat a gyerek szociokulturális fejlődésére is.
Javaslom, ha nem megy máshogy, szakember segítségét vegyétek igénybe, a mielőbbi leszokás érdekében!
A gyereknek le kell válnia az anyjáról, és az anyukának is a gyerekről. A gyereknek képessé kell válnia önmagát megnyugtatnia, és nem az anyjához visszajárnia feltöltődni. A megfelelő korban elkezdett leválasztás fontos, hiszen ez az első kapcsolat a további kapcsolatok mintájára szolgálhat. Egy olyan gyerek, aki ennyi ideig függ az anyjától érzelmileg (hiszen képtelen önmaga megnyugtatására, hanem az anyja cicije kell neki) könnyen dependens személyiséggé válhat, az érzelmei felett nem tud akkora kontrollra szert tenni, a megnyugvás nem önmagában, hanem a környezetben kezdi majd keresni. (Ami ugye szintén nem jó, mert ha valaki magától nem tud lenyugodni, később egy pótlékot választ majd, és attól kerül érzelmi függőségbe.) Ráadásul a kapcsolatok lezárását is nehéz lesz megvalósítania, arról nem beszélve, hogy mivel képtelen önmaga megnyugtatására, llandó bizonytalanságérzet gyötri. Az anya szintén nem tud leválni a gyermekéről, talán mert önmaga kiterjesztésének éli meg, és emiatt nehezen szakad el, nem tudja a saját életét élni, és a gyereknek sem hagyja a saját életét élni.
Nem önmagával a szoptatással van baj, hanem amit képvisel azzal.
Nem a gyereknek van szüksége arra, hogy ennyi ideig szoptassák, hanem az anyának. Hiszen már semmi oka nincs rá, hogy így étkezzen, megvan a gyerek önállósága, ezekre a tápanyagokra sincs már szüksége.
Én minimum szakemberhez fordulnék, ha nehezükre esik az elválás.
A gyerek jóhogy kielégülést érez, mert csecsemőkorában ezt szokta meg, hogy onnan kapja a táplálékot.
Ez önzőség az anya részéről, mert nem hagyja önállósodni, felnőni a gyerekét.
A drogosokat a napi adag megkapása, a dohányzókat egy cigi elszívása megnyugtatja. Szerinted egészséges, és rendben van, csak azért, mert jól esik?
Erre az lenne a válaszom, hogy azért anya, hogy ne legyen önző, és ne a saját, hanem a gyerekei igényét nézze. Mint ahogy minden gyerek imádna cukorkát enni állandóan, akkor nem az a megoldás, hogy hagyjuk enni, mert neki és nekem is jól esik (látni, hogy milyen boldogan majszolja), hanem az ő érdekeit tartja szem előtt.
Ez egy nem normális kötődés, és azt adja örökül neki...?
Én terápiát javasolnék, lehetőleg olyan pszichológusnál, aki gyerekekkel is foglalkozik, kislányra se ártana ránézni. Mint mondtam, nem a szoptatás a gond, hanem hogy ilyen hosszú ideig tart, és hogy ennyire nehézkes a leválás. Ez sok mindent feltételez. Van egyáltalán apuka a képben? Ha igen, ő mit szól ehhez?
Egyébként a gyerek szexuális és egyéb fejlődését is befolyásolja, 6 éves korában Freud alapján már rég a látens szakaszban kéne lennie, készülnie a megmérettetésekre, az iskolai teljesítményekre, ehelyett az első szakaszban totyorog, sok sok lekötött energiával.
Tudjuk, hogy rólad van szó, írhatsz E/1-ben.
Persze, hogy a lány természetesen kezeli, mert születése óta ezt szokta meg, neki ez a természetes, pedig nagyon messze áll tőle.
És az, hogy a gyereked szoptatása neked intimitás...hát arra had ne mondjak semmit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!