Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek hogyha bele szerettem egy családos férfiba?
Bele szerettem egy férfiba akaratom ellenére.
Nem akarom elvenni sem a feleségétől sem a gyermekétől, nem akarok házasságot és családot rombolni, és ezzel együtt nagyon rossz!
Nem tudok a házasságáról semmit, csak azt érzem hogy valami nagyon nincs rendben, ahogy viselkedik velem, az ahogy szinte rám néz.(ahogyan beszél a feleségéről mondjuk ez enyhe túlzás de legtöbbször azt hangsúlyozza hogy siet a kislányához, mit szólna a kislánya, nagyon várja már a kislánya stb csak erről.
Egy okból kifolyólag kezdtem el vele beszélgetni, bár előtte is éreztem hogy nem vagyok számára sem közömbös, 1-2 bókot elejtett, kedves volt nagyon, utána arról a dologról kezdtünk el beszélni ami nekem nagyon fontos, ő neki pedig ez a munkája, egyeztettünk stb.
Akkor is történtek már fura dolgok, sokszor megérintett, meg puszilta a karom valahogyan.
Utána megint egyeztettünk az ügyből kifolyólag, itt már valahogyan ültem ő lehajolt és megpuszilta a térdem környékén a combomat. Simogatta a lábam. Nem szóltam igazából semmit, mert meg tette ő! Még hozzá hogy ne hozzam őt kellemetlen helyzetben, mondtam neki hogy ő hozz engem kellemetlenségbe.
Úgy érzem immáron hogy beleszerettem, viszont többre tartom annál magam hogy legyen közöttünk szex, legrosszabb esetben legyek a szeretője.
Nekem komoly kapcsolatra van szükségem és ezen a véleményemen még ő sem tud változtatni.
Ma is láttuk egymást egy pillanatra, de az a pillanat szinte megfagyott közöttünk a levegő.
Jövő héten pénteken találkozunk nem tudom hogyan fog alakulni.
Milyen tanácsot adnátok ebben?
1. tanács :- Mondd le a jövő pénteki találkát !
2.: Ne hívd ,ne keresd ,szállj ki az életéből !
3.: Ne fogadd a hívásait .Legfeljebb annyit írhatsz ,hogy nem szeretnéd ha a te lelkeden száradna a házassága felbomlása..
13-aas,
Nem hisszem, hogy boldog hazassagban elnek, talan latszatra.
Te nem adtad be a derekadat, de tuti, hogy probalkozott masnal, egy-kettot meg is kapott.
"valahogyan ültem ő lehajolt és megpuszilta a térdem környékén a combomat. Simogatta a lábam." Ez micsoda? Úristen, ez de undorító. Pedig én nem vagyok egy prűd, de ez a pasi alig ismer téged, te meg...ennél már jobb lett volna, ha azonnal lefekszel vele. De undorító ez, mintha megjelölt volna. Nem akart lepisilni is?:D
"Atkot viszel magadra es haragot ha foglalt pasinak engedsz. " Ez ennyire azért nem durva, de mindenkinek van karmája: azt kapod, amit adsz. A következő kapcsolatodban te leszel a feleség, és más a r....banc. Sajnos tapasztalat, még akkor is így lesz, ha te nem is tudnál a barátnőről/feleségről:/
Mi sem egyszerűbb:
fagyaszt meg kettőtök között a levegőt. De ténylegesen. Ha közeledik, meg akar érinteni viselkedj úgy mintha leprás lenne. Egy cseppetse aggódj azért, hogy ő mit gondol, ha eltávolodik tőled az neked csak jó.
És gondolj róla rosszakat. Képzeld mondjuk ahogy más lányoknál is bepróbálkozik. Csúnyán beszél másokkal. Undorító dolgokat művel. Szóval gőzerővel szuggeráld magad arra, hogy ő nem jó ember.
Az a baj az ilyen szerelmekkel, hogy alaptalanok, sokszor nem is a férfi szeretsz bele, hanem abba rózsaszín tejszínhabos álomképbe ami kialakítottál róla. Néha kedves és figyelmes? De otthon úgy beszél mint egy kocsis és sokszor fürdés nélkül büdösen bújik ágyba.
Csipkerózsika, ha már ennyire beleszerettél egy álompasiba, akkor legalább rajzol neki egy kis bajuszt, szemüveget, májfoltot a gatyájára, mert ez közelebb van a valósághoz.
Kövezzetek meg, de voltam már ebben a szituban, mint a pasi. Én lefeküdtem a lánnyal, persze ki is derült. A következményeket inkább hagyjuk...
Én is azt tanácsolom, hogy kerüld el. Vadász, ahogy én is az voltam akkor. Semmi más nem vagy, csak elejtendő vad. "Menekülj, amíg nem késő."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!