Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mondja már meg valaki, hogy most mi van? Mit akarhat tőlem? Nem értem.
Adott egy kedves fiatalember. Az interneten ismerkedtem meg az illetővel, párszor találkoztunk is, de azóta is - évek óta - csak ilyen fura távkapcsolatban élünk. De nem is ez a lényeges most. Nagyon jól érezzük magunkat egymással (idézőjel). Elhalmoz bókokkal, zenét ír nekem, hiányol ha nem jelentkezek, aggódik értem, engem hívott egyszer mikor rossz kedve volt, sőt kétszer is, törődik velem, boldoggá akar tenni, szépeket mond, becézget, könyvet olvas nekem mert tudja hogy szeretem hallgatni, nekem mesél a lelki életéről és panaszkodik, az én hangomat képzeli el amikor egy könyv szereplőjét olvassa, látszólag olyan mintha, mi lennénk a világ legboldogabb párosa. Múltkor se akarta, hogy letegyem a telefont, olyan jót beszélgettünk. Szeretteljes és békés az alaphangulat, mintha tényleg belsőséges lenne a viszonyunk. De hát az is!
Viszont
Úgy tűnik nem akar annyira látni, velem lenni, mint amilyen szépeket mond, és amennyi odaadással benne van a "kapcsolatunkba". Nagyon szerelmes valamire hasonlít ez, de nem vagyunk egy pár, vagy ilyesmi, de nagyon-nagyon szeretjük egymmást (legalábbis én szeretem őt). Én se lángolok érte 100% erővel, de mégis megsiratom ha hiányzik, nekem nagyon fáj, ha jóideje nem láttam. Ő meg hívogat ha nem lépek fel, és mondja, hiányzok... De a fizikai kontaktusért nem küzd. Nem vágya, hogy lásson, legalábbis erre nem ad utaló jeleket, most is lehetősége lett volna, de inkább lemondott róla... És azt is mondta, hogy nem nem tudja garantálni, hogy pár éven belül ha lediplomázik ide költözne, ne éljem bele magam. Persze pár éven belül én is költözhetnék akár! és lehet fogok is! Persze, ha beleegyezik... Ugyanis még ez se biztos... Engem nem érdekel, várok rá ameddig kell, felőlem legyen másutt, csak egyszerűen kikészít azzal, hogy ha felhozom a találkozás témát (még csak nem is költözés) akkor ő annyit fűz hozzá, nem garantálja, mostanában biztos nem, és ezzel le is van zárva dolog. Lehet, hogy én dramatizálom túl, de pont a leglényegesebb kérdésekbe nem érzem, hogy fektetne érzelmeket, mintha mindegy lenne neki... vagy talán mindegy is. DE akkor miért csinálja ezt? Miért halmoz el ennyi szeretettel? A saját bevallása szerint nem gondolja, hogy mindaz, amit mond és megtesz a kedvemért/értem az olyan nagy dolog lenne. Ő nem érzi soknak, nem érzi úgy, hogy sokmindent tenne meg. Én viszont úgy érzem, mert azt a benyomást elti mintha szeretne, mintha át akarna ölelni... Sőt, már az is megfordult a fejemben, hogy azt akarja, hogy én küzdjek érte és direkt strapál, hogy nézze mennyit bírok várni... :(
Szóval ez egy nem hivatalos szerelmi kapcsolat, és komolyan mondom, nem tudom lehet e szerelminek nevezni.
Hát én igazából őrá vagyok nagyon mérges, de nem magam miatt, hanem mert úgy veszem észre szét akarja cseszni a saját életét! Mindketten tudjuk, hogy mennyivel másabb és kiegensúlyozottabb lenne minden ha itt lenne végre! Sűrűn panaszkodik, hogy magányos, szorong, még mindig magányos, és még mindig szorong...
És amikor ő kemény ellenállást tanúsít egy ilyen találka egyeztetésére én legszívesebben felképelném!
Most el kellett döntenie, hogy hova menjen tanulni tovább, hol kapja meg a diplomát stb, és bár mindkét városban lehet arra a szakra jelentkezni amelyre ő jelentkezett... a közelebbit választotta... Lehet, hogy ez helyes döntés volt egyszerűség szempontjából, de a kapcsolati-szociális szempontból nem látom helyénvalónak. Itt most nem arról van szó, hogy járjunk e vagy sem. Sokkal inkább arról, hogy ha saját bevallása szerint is szenved akkor miért áll a lehetőség útjába? Én boldoggá tudnám tenni + ő is engem, ebben biztos vagyok. Ma finoman rákérdeztem, hogy nem e tudná e átgondolni mégegyszer, nincs e erre még lehetőség. Mondta, hogy nem szívesen beszél róla, mert csak ideges lesz. és ha valami nem sikerül akkor lesz mindig ideges. Én meg ráhagyom, mert nem akarom ingerelni... :(
Nem akarlak megbántani, de ha te ezt tovább tűröd, akkor nagyon buta vagy. Valami nincs rendben vele, és láthatóan esze ágában sincs változtatni a helyzeten.
Ha nem lépsz, akkor csak magadat hibáztathatod majd, amikor is a későbbiekben idegileg kikészülsz. Meg persze pár év múlva verni fogod a fejed a falba, hogy a legszebb éveidet elpazaroltad egy olyan emberre, aki arra se méltat, hogy találkozzon veled, vagy megbeszéljen bármit is. Menekülj!
Tudom, buta vagyok és naív...
Barátként ígyis úgyis megmarad. Ha azt mondaná, hogy azért nem jön az én városomba, mert az ő városába van egy lány, akibe szerelmes és alakul valami akkor én lennék a legboldogabb. Szomorú lennék, és hiányozna, de legalább tudnám, hogy nem önkárosításról van szó.
Azt mondod boldog lennél, hogyha találna valakit magának. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy nem vagy szerelmes belé, mert egy szerelmes ember nem kíván mást magán kívül a kiszemeltjének.
Kívánom, hogy megoldódjon a problémád, és jöjjön el az életedbe az a férfi, aki meg tudja neked adni, amit érdemelsz. Hidd el, Ő nem fog begurulni, ha szóba hozod a találkozást, sőt... :)
Ó, szóval a szerelem önzőség? :P :)
Én csak azt akarom, hogy boldog legyen.
A másik dolog, hogy én nagyon félek attól, hogy önző, egoista leszek. Például, ha megmondanám neki, hogy "kösz, de ebből a kedvességből én többet nem kérek, mert ilyen-meg olyan vagy".. akkor lehet, hogy azt mondaná, "jó. akkor majd olyanoknak adok szeretet, akik nem kérnek cserébe semmit" :(
Egyébként ezt az egészet meg lehetne beszélni idegeskedés, és civakodás nélkül... Mindenki mással meg lehet beszélni az ilyet, mert ez annyira természetesnek kéne legyen egy ilyen helyzetben! És igen, ez igaz, a hozzáállása miat én is ideges és szorongó leszek... Vagyis most ez a helyzet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!