Mondja már meg valaki, hogy most mi van? Mit akarhat tőlem? Nem értem.

Adott egy kedves fiatalember. Az interneten ismerkedtem meg az illetővel, párszor találkoztunk is, de azóta is - évek óta - csak ilyen fura távkapcsolatban élünk. De nem is ez a lényeges most. Nagyon jól érezzük magunkat egymással (idézőjel). Elhalmoz bókokkal, zenét ír nekem, hiányol ha nem jelentkezek, aggódik értem, engem hívott egyszer mikor rossz kedve volt, sőt kétszer is, törődik velem, boldoggá akar tenni, szépeket mond, becézget, könyvet olvas nekem mert tudja hogy szeretem hallgatni, nekem mesél a lelki életéről és panaszkodik, az én hangomat képzeli el amikor egy könyv szereplőjét olvassa, látszólag olyan mintha, mi lennénk a világ legboldogabb párosa. Múltkor se akarta, hogy letegyem a telefont, olyan jót beszélgettünk. Szeretteljes és békés az alaphangulat, mintha tényleg belsőséges lenne a viszonyunk. De hát az is!

Viszont

Úgy tűnik nem akar annyira látni, velem lenni, mint amilyen szépeket mond, és amennyi odaadással benne van a "kapcsolatunkba". Nagyon szerelmes valamire hasonlít ez, de nem vagyunk egy pár, vagy ilyesmi, de nagyon-nagyon szeretjük egymmást (legalábbis én szeretem őt). Én se lángolok érte 100% erővel, de mégis megsiratom ha hiányzik, nekem nagyon fáj, ha jóideje nem láttam. Ő meg hívogat ha nem lépek fel, és mondja, hiányzok... De a fizikai kontaktusért nem küzd. Nem vágya, hogy lásson, legalábbis erre nem ad utaló jeleket, most is lehetősége lett volna, de inkább lemondott róla... És azt is mondta, hogy nem nem tudja garantálni, hogy pár éven belül ha lediplomázik ide költözne, ne éljem bele magam. Persze pár éven belül én is költözhetnék akár! és lehet fogok is! Persze, ha beleegyezik... Ugyanis még ez se biztos... Engem nem érdekel, várok rá ameddig kell, felőlem legyen másutt, csak egyszerűen kikészít azzal, hogy ha felhozom a találkozás témát (még csak nem is költözés) akkor ő annyit fűz hozzá, nem garantálja, mostanában biztos nem, és ezzel le is van zárva dolog. Lehet, hogy én dramatizálom túl, de pont a leglényegesebb kérdésekbe nem érzem, hogy fektetne érzelmeket, mintha mindegy lenne neki... vagy talán mindegy is. DE akkor miért csinálja ezt? Miért halmoz el ennyi szeretettel? A saját bevallása szerint nem gondolja, hogy mindaz, amit mond és megtesz a kedvemért/értem az olyan nagy dolog lenne. Ő nem érzi soknak, nem érzi úgy, hogy sokmindent tenne meg. Én viszont úgy érzem, mert azt a benyomást elti mintha szeretne, mintha át akarna ölelni... Sőt, már az is megfordult a fejemben, hogy azt akarja, hogy én küzdjek érte és direkt strapál, hogy nézze mennyit bírok várni... :(

Szóval ez egy nem hivatalos szerelmi kapcsolat, és komolyan mondom, nem tudom lehet e szerelminek nevezni.