Mit csináljak, hogy ne kattanjak meg? (Hosszú lesz, készüljetek fel,20/F)

Egy éves kapcsolatomnak lett vége már hetek óta. Szörnyű egyedül lenni, de azt is tudtam, hogy már nem szerettem őt, csak nyűglődés lenne most is, ha együtt lennénk.

Az utolsó hónapokban, mikor még együtt voltunk, akkor kezdtem érezni, hogy mintha nem illenénk össze, nem gondolkodunk egy hullámhosszon és már csókot se kívántam tőle (külsejével nem volt baj, szép volt, de mit ér az, ha a belső üres). Bár ebben az időszakban már csak "színészkedtem", próbáltam programokat szervezni és újra régivé csinálni mindent, hátha újra belé szeretek, de késő : észrevette, hogy már nem örültem neki, mikor találkoztunk és alig volt őszinteség abban, mikor mondtam, hogy "Szeretlek".

Megegyezéssel váltunk szét. Bár kicsit megkönnyebbülten éreztem magam, mégis rossz érzés, hiszen sok jó emlékünk volt, valamint baráti társaságunk is úgy nézett ránk, mintha mi lettünk volna Csipkerózsika meg a herceg. Emiatt magamba fordultam, egy hétig emberkerülő lettem. Magamat okoltam és hibáztattam, hogy csak színleltem a végefelé és még egy lányt se tudok normálisan szeretni. Olyanokra gondoltam, hogy mi értelme nekem párkapcsolatra, ha egy év után kiszeretek az illetőből.

Nem csak emiatt éreztem bűnösnek magam. Egy egyetemi lány csoporttársam személyisége megtetszett, miközben kapcsolatomban voltam. Az fogott meg benne, hogy okos volt, akár órákon keresztül tudtam volna vele beszélgetni, mintha valami évszázados haverom lett volna, hangja pedig nagyon aranyos volt. Én mégse olyan vagyok, aki megcsalja a másikat (régebben jártam így, nem kívánom senkinek), így hát ő lett a kedves csajhaverom, aki nélkül megbolondulnék az egyetemi zh-k miatt. Bár ha nem lett volna akkor barátnőm, akartam volna tőle valamit.

Hosszú napok után kezdtem újra érintkezni a külvilággal és emberekkel beszélni. Mindenkivel foglalkoztam, kivéve ezzel a "havercsajjal". Úgy éreztem talán talpra tudnék állni, ám ekkor ő fogta magát és meghívott csak úgy egy kávéra. Még ki is akarta fizetni a részemet. Mindenkivel ilyen rendes?? Közben még meg is jegyezte, hogy "legközelebb ne menj át antiszociális módba".

Lehet az volt a szándéka, hogy mint barát kiszakítson engem saját befordult világomból, de ez rossz ötlet volt. Újból belészerettem, csak ugye neki van barátja (szintén egy éve). Az érdekes az, hogy nem szokott róla beszélni, egészen addig nem is tudtam róla, amíg neki nem meséltem, hogy szakításom miatt voltam szomorú. Utoljára egy mondatot mondott barátjáról : "Nem illünk össze".

Azóta tengődök a józan ész és az őrület határa között. Nem, nyugi, egy szóval sem mondtam el neki érzéseimet. Mindig próbálom győzködni magam, hogy nem létezik, hogy ő is érezne valamit irántam, féreg dolog más kapcsolatába belerondítani és ha össze is jönnénk, akkor puff, egy év és szétmegyünk.

Amúgy gitáros vagyok egy amatőr zenekarban. Érdeklődési köröm másban nem merül ki, mint a gitár, elvont filmek és metálzene. Ezért is nehezebben tudok elbeszélgetni olyannal, aki nem ismerősöm régóta. Legfőbb vágyam amúgy egy rocker lány lenne, aki azt szereti bennem, ahogy szólózok (akiről előbb beszéltem egyetemista nem az, bár minden stílust hallgat, bár hidegen hagyja, hogy gitározok). Ha az illető szintén gitározna, az plusz pont. Persze, hogy ilyen csak mesébe létezik, vagy ha elkezdek tudatosan álmodni. Mindenesetre amúgy sem vagyok valami szép. Bulizni nem járok, csak barátimmal összejövünk egy sörre a kocsmában.

Szóval emberek, a leírás alapján tuti egy nyafogós lelkizős p.öcsnek néztek, de segítenetek kell, hogy véget vegyek ennek a nyomasztó rémálomnak. Hogy dolgozzam fel teljesen előző szakításomat? Hogy fojtsam el érzéseimet a másik lány iránt? Ha nem, akkor miért nem kéne? Mit tegyek?? Én csak azt akarom, hogy boldog legyek! Hogy vegyem rá magam, hogy ne marcangoljam magam és tudjam az életet vidáman nézni? Hogy felejtsem el a másik lányt?