Mit csináljak, hogy " a saját érzéseimre" hallgassak?

Mondjuk én utálom sajnáltatni magam:)

De azt is rossz érezni, amit a többiek éreznének a lelkükben ha eltűnnék. De mondom én szeretek élni és jól elvagyok, csak mindig áramlik belőlem valami negatív, amit rohadt erősen elnyomok, hogy ne kapjak több ilyen bókot pl.:

"Régen mindig elborzadtam, mikor valaki a halálról beszélt, de amióta ismerelek, csak nevetek rajta"

Meg egyébként is kialakult bennem magamról egy kép, hogy jó vagyok, önzetlen vagyok, ilyen meg olyan szuper, király vagyok, pótolhatatlan stb...Okos, ügyes, szép, meg amit eltudsz képzelni.

Mondjuk nekem napmint nap kell hallgatnom, hogy egyik családtagom, hogy haldoklik, jajgat és még érzelmileg is próbál zsarolni. A másik pedig eszelős és rám akar eröltetni ilyen népírtásos baromságokat. Meg néha muszáj kegyetlennek, durvának és üresnek lennem, hogy megvédjem magam. Esetleg akaratom ellenére részt kell vennem néhány veszekedésben, mert néha még vér is folyhat.

De mondom ez így túl durván hangzik leírva talán. A valóságban ennyire nem rossz. Csak azért írom, hogy lehet ilyesmik állnak a dolog mögött. De ilyenkor is magamat hibáztatom, hogy próbálom az én hibám másra kenni.

Legyen annyi a lényeg, hogy folyamatosan azt érzem, hogy rossz vagyok, ami nem igaz, mert se rossz nem vagyok, se nem érzem magam rossznak. Csak ha elgondolkodom, hogy mégis mi bennem a jó a tetteim alapján, nem találok semmit. Csak egy értéket, hogy önzetlenül odaadnám másnak az életem, de látod ez aztán részemről marha nagy cselekedet lenne.

Túlságosan magamba zárkózdtam és ezt nem szabad tenned neked...Ne gondolkozz annyit, főleg ne a rossz dolgokon, csak élvezd a szép perceket.

És rajtam azért nem fog segíteni, mert rohadtul utálok ilyeneket írni, mert önsajnáltatásnak érzem.

Meg van az az érzés, amit mondtál, hogy szeretem, ha van miért sajnálni magam, de mégsem. Így leírva minden olyan szánalmasnak hangzik. Magamban legalább szép és ez a rossz.