Miért ítélik el az "érzelmek nélküli testi kapcsolatot"?

12:04

Egy emberben rengeteg dolog miatt kialakulhat ilyen érzés. De főként a másokban való csalódás hozhatja ki, viszont itt nem csak a párkapcsolatokra gondolok. Mert ki akarna bárkiben is bízni, vagy bárkit is szeretni, ha az átveri? Legyen az barát, egy jó ismerős, vagy a párod... Persze, aki ezeket nem élte még át, vagy nem veszi annyira magára, az nem érti, hogy ettől emberek miért zárkóznak be.

És ez nem mindig tudatos cselekvés. Egyszerűen csak azon kapod magad, hogy nem vagy olyan, mint régen. Már nem az a legfőbb vágyad, hogy találj valakit, aki mellett leélheted az életed, nem az a vágyad, hogy gyerekeid legyenek, csak egyszerű dolgokra vágysz, amikben nem tudsz csalódni.

Úgy gondolom, hogy tekintve, hogy ez nem tudatos cselekvés, a sokat csalódott ember ösztönösen taszítja el magától az esélyeket, mert ha ő már nem is emlékszik arra pontosan, hogy mit is érzett akkor, és hogyan élt meg egy-egy csalódást, a tudatalattija emlékszik, és tudja, hogy az neki nem volt jó, és nem akar mégegyszer ugyanott kikötni, ezért megpróbál minden útjába kerülő "esélyt" eltaszítani.

Hát nem tudom, hogy ezt mennyire írtam le érthetően. :)

Én is valahogy így vagyok mostanában magammal, és mások is jelezték, hogy elég sokat változtam, miközben én észre sem vettem, hogy bizalmatlankodó és zárkózott lettem.

@15:48

ha már offolunk akkor én is:)

én korábban nyitott emberke voltam egész pici koromtól kezdve... aztán kb 15évesen zárkózott lettem..(új suli, új környezet, gondolom)

és talán el is halasztottam 1-1 esélyt.

aztán olyan 22évesen egy kiadós (több hetes) beszélgetés egy lánnyal előhozta belőlem a kis kori "mindenkiben_megbízom,_mindenkinek_megnyílok" énem.

aztán most így tegnap ért egy apróbb pofára esés, amit talán csak a kisbuta fejletlen agyam fúj fel ennyire.. de megint érzem, hogy hajlamos vagyok visszaesni a 15-22éves kori énemhez.. az üres érzelmektől->gondoktól mentes énem:)

hm milyen jó is volt az:):)

amikor az érzelmek meg az ilyen marhaságok az ember ellen fordulnak mindig visszavágyom ezekre az időkre.

amúgy meg örülök, hogy ismét nyitott lettem a világra, csak a nehezebb időszakokat kéne megtanulnom még kezelni és nem egyből a könnyebb utat, az elzárkózást választani. ehhez kéne azt hiszem az érzelmi intelligencia..:D

hogy ezt mért írtam le?.. fingom sincs:P

amit leírva vagy kimondva látok/hallok azt könnyebb kezelni:)

23/f

@Moszuke

Mostmár a nevemet is adom hozzá, ha már írok, hogy ne kelljen az időmet nézni. :)

A 3. részére reagálnék annak, amit írtál. :)

Szerintem az, hogy valaki nem tud megfelelően reagálni rossz dolgokra, nem jelenti az érzelmi intelligencia hiányát. Már csak azért sem, mert tisztában vagy azzal, hogy nem biztos, hogy a legjobb módon reagálod le az ilyen szitukat. És az, ha valaki belátja, hogy valamire nem úgy reagál, ahogyan azt saját magától elvárná, az nagyon jó.

Az érzelmek meg nem fordulnak ellenünk, csak max. felerősödnek, amitől megijedhetünk.

Én az ilyen helyzeteket úgy szoktam kezelni, hogy csendben megvárom, amíg leülepszik a dolog, vagy legalábbis lecsendesedik, és utána próbálom meg értékelni.

Csak az a legrosszabb, hogy a saját magaddal vívott harcokban mindig egyedül vagy, és senki nem tud bennük segíteni... Még egy megértő barát sem, aki mondjuk gyerekkorodtól fogva ismer, mert még ő sem biztos, hogy tudja, mi játszódik le benned akkor és ott...

Megértem, persze, de hogy lehet akkor, hogy bizonyos emberekben mégis "termelődik" tovább a remény, hogy egyszer biztos jobb lesz, és lesz, aki megért, és elfogad majd olyannak, amilyen vagyok?

Egyébként szerintem nincs olyan ember, akit ne érnének csalódások, és nem feltétlenül párkapcsolatosak. Én jelenleg apukám miatt járok pszichológushoz (gyerekkori traumácskák, anyukámat többször megcsalta), már előbb kellett volna mennem, de most, az első szakításom után éreztem, hogy kell eljönnöm. Az a fura, hogy ettől függetlenül nem hogy elkedvtelenednék az egész témától, hanem pont hogy azt érzem, hogy 'igenis, én máshogy fogom csinálni'. Jelenleg nincs jelöltem, emiatt kicsit szürkébbnek is találom az életet, de... bennem van, hogy ez egyszer úgyis meg fog változni, meg kell változni, mert lehet színes, és érzelmileg gazdag életem, szerintem úgy jobb.

És a puszta szex ehhez kevés - hogy a témához hozzászóljak.

(Amúgy ez olyan fura... tényleg vannak emberek, akik egy beszélgetés után akkor önbizalmat adnak, hogy változik vele az élet, ilyen nekem is volt. Persze az ellenkezője is lehetséges.)

19/L

@ 16:36 19/L

Én nem is azt mondtam, hogy van olyan ember, aki nem csalódik, csak azt, hogy mindenki másképp reagálja le. Van, aki azt mondja, hogy legalább már tudom, hogy ezt legközelebb ne így csináljam; van, akinek egy-egy csalódás semmit nem jelent; és van, aki meg olyannyira magára veszi, hogy azt mondja, hogy inkább nem bízik meg senkiben, mert fél, hogy megint csalódnia kell.

Minden tiszteletem a tiéd, hogy ilyen jól tudsz állni a szüleiddel kapcsolatos témához! Nagyon erősnek kell lenni ahhoz, hogy ezt tényleg így tudd kezelni, úgyhogy ebben a témában meg nagyon sok kitartást kívánok neked!