Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kiábrándultam a nőkből! Úgy érzem soha többet nem fogok tudni szeretni, mert úgyis csak szenvedést okoznak. Elmúlik idővel, de mikor?
Ha az utcán látok egy szép nőt aki külsőre tetszene, egyből az jut az eszembe, hogy ő is csak kétszínű és gonosz.
Van itt valaki aki szintén így érez?
23f
Ne haragudj, de most olyan jót nevettem :) Köszönöm, végre viccesnek látom azt, amin már hónapok óta szenvedek. Na jó, leírom értelmesen is, hogy most ez miért vált számomra viccessé. Szóval nem tudom miért, de az ember mindig olyanokkal fut össze, akik épp ki vannak ábrándulva, vagyis én most pont ezt tapasztalom. Én már évek óta iszonyúan ki voltam ábrándulva a férfiakból, nem írnám le, hogy miért, de elég komoly oka volt, amikor aztán hirtelenjében összeakadtam egy sráccal, aki ezt az egészet felülírta, úgy, ahogy azt korábban senki nem tudta megtenni. Csak egy gond volt: ő meg éppenséggel a nőkből volt piszok mód kiábrándulva (gondolom okkal, bár ezt nem vitattuk meg túl részletesen), és nem nagyon hatotta meg, hogy nekem évek óta ő volt az első, aki érzéseket tudott bennem kelteni. Így persze azóta ismét úgy érzem, hogy a francba az egésszel, én ennek többet nem teszem ki magam.
De most olyan jó, hogy feltetted ezt a kérdést, mert végre látom, hogy ez nem jó megoldás, nem állhatunk így hozzá minden emberhez, mert akkor ennek a körnek sosem lesz vége.
23/L
Baratnömmel pont ezen filozunk!Ez sajnos dominoefekt.Es ha te is tovabb adod a fajdalmad akkor az emberisegnek artasz vele!Szakitsd meg ezt a kört legyel te az aki ennek ellenere nyitott vagy az ujra,mutass peldat.Akkor van esely hogy egyszer boldog leszel.Ha az ellenkezöjet teszed akkor szar eleted lesz es nem csak neked hanem minden szemelynek akivel eleted soran kapcsolatba lepsz.
Ami nem öl meg az megerösit.
Az ember társas lény.
Ha mindenkit elmar maga mellől, soha nem lesz boldog.
ma 22:21
És honnan tudod, hogy ha így viselkedsz a lányokkal, akkor később lesz-e még olyan, aki hajlandó lenne a szívét odaadni neked és megbízni benned? Gondolod, hogy ezek után érdemes lennél arra, hogy valaki feltétel nélkül szeressen, amikor egy szemétláda vagy? Engem is értek sérelmek, nem is egy, de eszembe nem jutott volna kihasználni ezek után minden férfit, aki az utamba kerül csak úgy bosszúból. Ettől értelmesebb, nemesebb lelkű embernek tartom magam, és nem tudom ennyire lenézni az embereket, akik érdeklődnek irántam...
Ne éljed bele magadat hogy "ő lesz a nagy Ő"..
Sokáig voltam én is ilyen helyzetbe hogy majd ő kell nekem..
Jótanács...vedd lazán az egészet, főleg az elején mert ott minden megtörténhet..később meg szerintem ugyis fogod érezni hogy milyen irányba megy a kapcsolatotok
Biztassad magad azzal hogy "millió csaj van a világon még"
Vagy probáld más szemszögből nézni a dolgokat: Hogy inkább most kell élnem még fiatal vagyok"
Amugy mind a két félben megtalálható aki átveri a másikat!
Egyik kutya, másik eb.
25/F
hát igen. senkinek nincs a homlokára írva, hogy "úgyis összetöröm a szíved..." de én mindig pórul járok a nőkkel. amikor sikerül túljutnom az előzőn és épp úgy gondolom, hogy talán majd Ő, akkor mindig kiderül, hogy ismét hibáztam. Elég nyomasztó már... A legutolsó nagy tévedésem már több mint másfél éve volt és azóta vagyok "így".
Meglepődtem, hogy mennyi nő-lány érez hasonlóan mint én.
Köszönöm a választ mindenkinek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!