Más is van így szingli nőként ?

11.

Jo lenne ha lenne...

De 50 fele mar csomo szokasos tikked van es a masiknak is. Kevesbe vagy rugalmas jobban ertekeled a kenyelmet a nyugit mint az izgalmat. A szex is jo lenne de egy mai 50es atlag pasitol nem sokat kapsz. Mar nem a szex miatt szeretnel part. Faraszto az ismerkedes ugyan azok a korok mindig. Semmi uj semmi erdekes. Mar a tested sem feszes 20 eves rancosabb megereszkedettebb puhabb zsirosabb. A vsemedben nem az ujdonsag csodaja van hanem tapasztalat fajdalom banat.

Mar megtanuljuk h egyedul is barmire kepes vagy. Mert amikor kell nincs ott a tars. Kenytelenek vagyunk magunk megtenni amit kell.

Szoval elertuk azt a kort mikor mar mindegy van e ferfi vagy sincs. A lang mar alig pislakol bennunk...

A korodbeli nok mar nem heves szerelemre vagynak hanem egy csendes be belsoseges kapcsolatra.

Nagyon szeretném veled tartani a kapcsolatot Kérdező! Leírtad a gondolataimat! Hiába van párom, egyedül érzem magam vele, ugyanúgy küzdelem az egész életem, mintha nem lenne!

Szintén

50 körüli

hölgytárs

Én 10 éve így vagyok már.Most töltöttem az 50-et.Legalább érzelmileg sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, mint valaha egy kapcsolatban vagy a házasságomban.Ezekben mindig egyedül éreztem magam én is.A kevés szex sem okoz már problémát, hála a klimaxnak.Arra a ritka alkalmakra van egy jóval fiatalabb pasim már 10 éve, az bőven elég.Amíg kellünk egymásnak addig ez így marad.Utána meg nem lesz semmi.Nem teszek már több energiát újabb keresésébe.Nem érné meg.

Ugyanilyet meg nem valószínű, hogy találnék még egyszer, aki még a macskáimat is így szeretné.Igen, macskás néni vagyok és nem szégyellem.

Ezt most ugye önmagad győzködésére írtad ki? Hát anyus, én azt mondom, hogy sürgősen kapd össze magad, mert így tényleg nem marad senki csak a macskák!!! Sok 50 körüli nőt látok az ismerősi körben, akik élik a virágkorukat: programokra járnak, utazni, táncolni, sportolni, koncertre, stb. Ha ilyen savanyú uborka vagy, akkor nem csoda, hogy sehol sincs férfi a közeledben... Süt az írásodból, hogy nagyon is vágynál valakire, csak a csalódások miatt jobb a kifogásokat írni hosszan...

Most ezt lehet így mondogatni, hogy rossz a rosszal, de jóval meg még jobb! :) Tessék menni a fodrászhoz, körmöshöz, új ruhát venni. Még jó esetben van 30-40 éved, ezt csak jó lenne jól tölteni, nem?

"Annyi energiat vesz el hogy hihetetlen, hogy mosolyogj es hallgasd a marhaságait, hogy mondhasd hogy van pasid!"

Ha szereted, akkor örömmel hallgatod szerintem...

A kesergő nőknek írom, hogy a barátnőm 50 évesen ismerte meg élete szerelmét, pedig neki se volt könnyű egy munkanélküli férjjel, egyedül eltartani az egész családot.

Szóval azóta ki van virulva, jönnek-mennek, boldogok! Csak hát ezért tenni is kell, nem pedig bepunnyadva ülni a fájdalmakon, sérelmeken.

Tiszta kiábrándító!

Nő

Én 32 évesen vagyok így.

Már nincs kedvem megismerni egy új férfit.

Ami zavar, hogy soha nem tapasztaltam meg az igazán jó szexet. És minél idősebb vagyok, erre egyre kevésbé lesz esély.

A szexkapcsolat lehetne megoldás, de a férfiak egy idő után mindig komoly kapcsolatot akarnak (legalábbis akikkel én voltam, nyilván ez nem igaz mindenkire), pedig megbeszéltük, hogy csak szex lesz. Az összes csak magáról beszél, ha valamit magamról kezdek el mondani, közbevágnak, nem is érdekli őket semmi, csak a testem, és nekik ez egy kapcsolat, hiszen szeretnék folytatni úgy, hogy csak velük vagyok, mert amúgy féltékenyek. És csodálkoznak, hogy nem akarok komolyat, ergo nem akarok pszichologus és cseléd lenni egy kapcsolatban.

Nem, nem volt sok szexkapcsolatom, nem ugrok egyik f.szról a másikra (már bocsánat), de eddig ezek a tapasztalataim. De tudom, minél idősebb leszek, a szexkapcsolat is annál elérhetetlenebb lesz, mivel csúnyulok. Amúgy se vagyok szép.

A szexhiánnyal majd megtanulok élni. A többi része az egyedulletnek viszont imádnivaló! Nekem is van cicám, nem kell senkit kiszolgálni, alkalmazkodni (csak a macskám, de az megéri :)). Kell a francnak egy felnőtt gyerek mellém! Anyagilag megteremtem magamnak ami kell. Alapvetően egy introvertált személyiség vagyok, az egyedüllét az alap nekem :)

Nem éppen vonzó portfolióval vágtam bele az ismerkedésbe annak idején.

Két évtizedes házasság, két gyerek, problémás exfeleség, a gyerekekkel sem könnyű, szülőknél lakom, átlag alatti jövedelemből élek, 47 éves létemre olyan jól nézek ki, hogy egyetlen évet sem tagadhatok le, sőt.

Ezt kellett ellensúlyoznom a kedves természetemmel, jó humorérzékemmel, azzal, hogy nem dohányzom, iszom, és hogy hűséges vagyok ahhoz, aki mindezek mellett meglátja bennem azt az embert, aki hozzátesz az életéhez.

Ismerkedtem, ismerkedtem, de nagyon kevés nő reagált a megkereséseimre. 1, másfél év kellett, hogy rátaláljak a páromra, akivel megosztozunk a terheken mert neki is vannak, és így könnyítjük egymás életét. Érdekes dolog ez: hiába tűnik a másik problémája olyan tehernek, amit nem szívesen vesz a vállára az ember, ha mégis megteszi, valahogy könnyebb ketten vinni. És így van ez a saját terhünkkel is.

Egyébként ahogy közeledik a klimax, átalakul a hormonrendszer, egyre többen gondolják úgy hogy nem kell az életükbe a sok macera.

Én is közel vagyok az 50-hez, nekem nincs bajom az egyedülléttel, lelki szempontból.

Nekem sokkal nagyobb bajom az hogy az egész társadalmi rendszer úgy van felépítve hogy minden támogatást azok kapnak az államtól akiknek van családjuk. Tehát aki egyedül él, nincs gyereke az csak "befizető" lesz egész életében, de vissza semmit nem kap a rendszertől.

Így aki nem örököl ingatlant, esetleg olyan a szakmája hogy mindig keveset keresett, az az életben nem fog egyről a kettőre jutni egyedül. Az egész rendszer úgy van kitalálva hogy szinte már belekényszerítik az embert abba hogy párkapcsolatban éljen, mert két fizetésből lehet normálisabban boldogulni. Csak ahhoz ugye el kell viselni még egy ember rigolyáit (neki meg az enyémeket).

És aki olyan személyiségű hogy nem akar részt venni a Tinderrandi féle borzalmakon, ahol vad idegen emberekkel kell jópofizni, az kínlódhat egyedül albérletben, mert a többség nem örököl lakást.

Úgyhogy nekem sokkal nagyobb problémám a pénz hiánya, mint az hogy a lelkemet ápolgassa valaki. Félreértés ne essék, nem a luxuséletre gondoltam hanem a normál, alap megélhetésre.

Egyre inkább ellehetetlenítik azt hogy valaki egyedül stabilan meg tudjon élni. Próbálják rászorítani az embereket a házasságra, gyerekvállalásra. Aztán meg csodálkoznak hogy miért olyan magas a válások száma.

Aki azt írja, hogy "jönni menni kell", ki kell virulni, fodrász, körmös", ja, igen, kellenének esztétikai kezelések magánklinikán (nem túltolva csak alig láthatóan) folyamatosan ismételve, edzőterem, miegymás....

Ezek is mind mind egyre többe kerülnek. Persze hogy kivirulna minden nő ha megengedhetné magának egy fizetésből ezeket. De aki a földön jár, és járt már vidéken, nem csak a budapesti életszínvonalat (munkalehetőségeket) látja, az tudja hogy lehet egy nő bármilyen igényes, ha cseszheti az egészet mert egy fizetésből nem telik neki szinte semmire.

És ne jöjjön nekem senki a "képezze magát" című szöveggel. Mert nem lehet mindenkinek egyetemi végzettsége, nem lehet mindenki vezető beosztású, mert összeomlana a társadalom ha senki nem végezné el azokat a munkákat amiért nem fizetnek normális bért a munkáltatók.