Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért csinálhatja ezt a találkozás előtti 1-2-3 órában?
Összejöttem valakivel pár hét ismerkedés után mert nagyon egy húron pendülünk és úgy voltunk vele próbáljuk meg. Munka után szoktam beugrani hozzá pár órára.
Egész nap sokat beszélgetünk de amint eljön a műszakja utolsó órája, ahol tudom mivel ő mondta, hogy már nem is dolgozik senki csak telefonoznak, onnantól kezdve elkezd másabb lenni. Nem úgy ír mint előtte, elkezd 1-2 szavas válaszokat adni, befejezi az érdeklődést stb.. 2 órával hamarabb végez mint én és ebben a 3 órában (a találkozóig) mondhatni teljesen másodlagos leszek. Ha nem írok akkor fél óránként ír egy mizu?-t válaszolok, ami szintén nem igazán érdekli mit mondok, visszakérdezek és a válasz az, hogy nem sok. Mire odaérek vagy feszült vagy érdekesen viselkedik.
Néha lemondja a találkozót is mert fáradt vagy amíg ott vagyok közben mondja nem lenne e baj, ha holnap nem mennék. Olyan is volt már kétszer, hogy random benyögi, hogy fáradt aztán elkezd csendes lenni meg ásítozik, amit úgy vettem észre azért csinál, hogy mondjam akkor megyek hagyom pihenni amire persze nem ellenkezik. Ilyenkor mindig mondja, hogy ne haragudjak de tényleg pihenne most egy kicsit és nem hazazavarni akar. De persze amikor nem megyek vagy hazamegyek utánna ugyanúgy ír estig csak nem olyan sűrűn és sokat mint minden nap napközben.
Nem tudok elmenni ezen a viselkedésen…
Ez nulla. Lépj ki ebből.
Az első idő a “mindig veled lennék” ideje.
Ő meg, amikor közeledik a találkozó ideje, odabök valamit, aztán ásítozik, leráz, stb.
Legyen önbecsülésed, azt akarja, hogy te szakíts, neki az a kényelmesebb.
Hát ennyi egész napos csetelgetés lehet nekem is sok lenne nőként. Én azt látom, hogy szimplán sokkk vagy neki, olyan akivel egész nap foglalkozni kell (nem halad a munkában, vagy szeretne még másokkal is beszélgetni rajtad kívül - barátok, munkatársak).
De lehet az érdeklődése is leesett, ha valamiért nem akar találkozni. Bár lehet ebben is sokkk neki, ha az ismerkedés/kapcsolat elején mindennnn nap rajta lóg valaki. Először írogat egész nap, utána meg még személyesen is. (Amúgy nincs neked munkád vagy szociális életed? :D)
Én a helyedben elkezdenék kis távolságot tartani, és megvárni amíg ő érdeklődik, ő hív találkozóra. Ha egy nő erőltetni, annak sosincs jó vége. Aztán meglátod, hogy találsz-e ebben olyan kompromisszumot, ami megfelel neked.
2
"A mindig vele lenni" az szerintem maximum tinikor, meg huszonéves kor eleje. De már lehet az utóbbi sem. A legtöbb ember ilyenkor a munkára és a kötelességeire fókuszál elsősorban, nem pedig egy olyan személyre aki nélkülünk képtelen lefoglalni magát, vagy lusta, vagy nincs hobbija, barátai.
5folyt
És ez nem azt jelenti, hogy nem szereti a másikat. Csak egy kapcsolat elején ez sok lehet. De persze ilyenkor már az is benne van, hogy sokat csalódtunk másokban és óvatosabban adjuk ki magunkat, az időnket, lelkesedésünket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!