Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi lehet a baj?
Volt most egy fiú, akivel régóta beszélgettem már kb 2 éve. Ismeretlenül kezdtünk el beszélni de nem találkoztunk mert mindig volt valami akadálya, többször meg is szakadt a beszélgetés de mindig valahogy visszataláltunk egymáshoz.
Most is nemrég felkeresett a semmiből és újra elkezdtünk beszélni. Már most nagyon elérkezettnek tartottuk a találkozást, így meg is történt.
Nagyon jó volt minden, rajta is azt láttam hogy nagyon jól érzi magát velem. De tényleg egy apró rossz jel nem volt, úgy bánt velem mint egy hercegnővel, aranyos figyelmes rendes volt, mesébe illő volt a találkozásunk.
Még aznap ahogy hazajöttem tőle beszéltünk is, írt és hívott hogy hazaértem-e, minden rendben volt-e meg ilyenek, este is írta hogy mégegyszer köszöni nagyon jó volt.
De az utána való napokban már nem írt annyit, alig válaszolt, nagy visszaesés volt. Eddig mindig egész nap írogatott meg hívott utána meg már semmi, alig beszéltünk. Én ezért kiakadtam érthető módon, elmagyaráztam neki ezeket, ő meg azt mondta hogy beteg is volt most meg elfoglalt és tényleg nincs más oka annak hogy keveset ír és hogy ne haragudjak. Én válaszolgattam neki ugye hogy ha valakit érdekel a másik nincs olyan hogy elfoglalt meg betegen is beszél vele stb. Ő meg csak olyanokat mondott hogy fáradt most ehhez, mindjárt szülinapja és nem ilyen témákról akar beszélgetni meg nem veszekszik. Én írtam még rá és már nem válaszolt. Másnap szülinapja volt, nyilván nem köszöntöttem fel így hogy nem is beszél velem. Vártam hogy hátha reagál majd valamit azokra amiket írtam, de semmi. Másnap úgy voltam vele még annyit megteszek hogy rákérdezek mi van most akar-e valamit vagy hagyjuk, ráírtam. Megnézte de nem válaszolt semmit, ki is törölt az ismerősei közül :/ Annyira rosszul esik.
És nem értem az egészet, mert élőben tényleg minden jó volt, nem láttam semmi olyat rajta amiből azt lehetne gondolni hogy valami baja volt velem. Valami lett vele csak nem tudom mi. Olyanokra gondolok hogy lehet valahogy kibékült az exével, vagy valaki más lett a képbe vagy nem tudom fogalmam sincs mi történhetett hogy nem akar már engem. Idegesít hogy nem tudom mi van most mert el sem mondta, le se zárta normális korrekt módon. Én ha valakitől nem akartam valamit tisztán le is kommunikáltam.
Szerintetek mi lehet?
nem jöttél be neki, csak nem mondta el, nem volt gerinces, nálad pedig beindultak a pillangók, ismerős...
nálam is volt ilyen szitu sajnos, nem merte megmondani, hogy nem jövök be, és tali előtt tapadás, tali után, meg passzivitás, de gerinc nem volt, hogy nézd, ez elég halottas megjelenés volt, na mindegy...
egy a lényeg, engedd el utjára, és ez a hajó elment, akár lezárta akár nem, van egy mondás, nem futunk olyan szekér után ami nem vesz fel, akár tetszik az egodnak akár nem...hagyd menni, és engedd el a miérteket
Nem tudjuk sajnos hogy mi lehet... de igazából mindegy is. Nem jöttél be neki élőben annyira, mint remélted...
Jobb elengedni ezt a történetet, sajnálom!
Egyre több az érzelmi/szociális fogyatékos, nem is képesek a helyzethez megfelelő érzelmekre, nemhogy még elmagyarázzák/megértsék ők maguk, miért nem.
Nem fogja tudni elmondani neked, erre képes, amit eddig is mondott.
Azon gondolkodj, megfelelne-e neked ez a srác, ha előállna egy kevésbé irreális magyarázattal... Szerintem nem. Fájdalmas, de nem tudtok egy szinten kommunikálni és megélni dolgokat érzelmileg.
Szerintem te túl erőszakos, arrogáns módon viselkedtél,követelőztél,hisztiztél és szàmon kérted, nem értettél a szép szóból.
Ő meg nem volt egyenes, nem akart konfrontálódni, így a könnyebbik utat vàlasztotta.
Mindketten rosszul jàrtatok el szerintem, ettől függetlenül amúgy is vége lett volna hamar valószínűleg.Te tapadós vagy,ő meg nem őszinte.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!