Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hölgyek/Urak! Más is úgy látja, hogy a modern társadalmi berendezkedésünk tette tönkre a párkapcsolatokat és a nemi szerepeket?
Előre tisztáznám, hogy nem utálom sem a férfiakat, sem a nőket! Csak én úgy gondolom, hogy mindkettőnek megvan a maga előnye és szerepe. Vannak olyan energiák, értékek, amelyek férfiakra, míg mások nőkre jellemzőek. Hiába próbálják a mai világban ezt eltörölni, és nagyon erőszakosan, nyomás alatt álló szakemberek, tudósok szava által hitelesítve lenyomni az emberek torkán - mivel ez az érdek - ez így van. Embereknél és állatoknál is vannak nemi jellegzetességek. Egyik nem felé se hajlok, mindkettőnek van jó is és rossz is, és a régi világ ezekre épült. Persze nem volt tökéletes, de sokkal jobb volt, mint a mostani helyzet.
A férfi értéke abban rejlik, hogy védelmező (főleg nők és gyerekek felé), racionális, szilárd erkölcsű, elvalapú.
A nő értéke pedig abban, hogy gondoskodó, puha, könnyen másokra hangolódó, empatikus.
Mindkét nemnek egyetlen durva hátránya van. A férfiaknak az agresszív, erőszakos energiák, a nőknek pedig a szeszéllyel párosuló elvtelenség.
A régi világban megvolt az egyensúly. A női szeszély és elvtelenség kordában volt tartva azzal, hogy a nő nem igazán lehetett önálló és anyagilag függött a férfitól, és így ki tudtak jönni a nagyon szép előnyök. A férfi pedig kenyérkereső volt, védte a családot, írta a szabályokat, szóval az ő előnyei is tagadhatatlanok voltak.
Ameddig nem nőiesedett el a politika, addig voltak háborúk, és mindig tiszta volt, hogy ki az ellenség, így pedig a férfi tudta védelmezni a hazát és a családot, és ebben voltam levezetve az agresszív energiái.
Nyilván sok volt a hiba, de ki lehetett volna korrigálni a modernizáció és fejlődés során a rendszert úgy, hogy jó maradjon.
De ehelyett jött a feminizmus. Egy része teljesen jogos és szép (választójog, tanuláshoz való jog), de sajnos erősen átlépett egy határt. A politika elnőiesedett, és alapvetően nagyon szép női értékek kezdtek el károkat okozni. Elmaradtak a háborúk, jött a túlnépesedés, de ugyanakkor a háttérben, a gazdaság és a politika színterén sunyin, taktikusan ugyanúgy folyik az ellenségeskedés, de a hagyományos férfi értékekkel nem lehet kezelni, csak elvtelenséggel. Az ellenséget beengedjük magunk közé, és a férfiak nem tudnak ellenük megvédeni (erőszakos kultúrájú bevándorlók), ha meg is próbálja, akkor ő van érte lehordva érzéketlennek. A női beleérző képesség miatt devianciák lettek normalizálva, és ez formálja tovább a társadalmat, és az lett a norma, hogy ezeket el kell fogadni. A család, mint egység szétesik és a hűség, szeretet, kitartás értékét vesztette, mivel a nőknek nincs szükségük férfiakra (amit nem röstellnek lépten-nyomon elmondani), erre lehetőséget is kaptak a társadalomtól. Eredmény: bármikor eldobnak egy kapcsolatot (általában ők válnak) lelkiismeret nélkül, gyereket pedig egyre kevesebben hajlandóak vállalni.
A férfiak agresszív energiái nincsenek a megfelelő helyen levezetve, az értékeik el vannak nyomva, frusztráltak, emiatt pedig egyre több helyen, egyre csúnyább módon csapódik ez le, szóval beláthatatlan károkat okoznak ők is.
A társadalom tönkre van téve, és a lassú pusztulás felé halad. Fogyunk, elveszítette a fontosságát a család, és közben a nyakunkon vannak mások, akikre ez nem igaz, boldogan alapítanak családot, és közben egyre többeknek közülük a célja elnyomni a mi kultúránkat, ami előbb vagy utóbb sikerülni is fog.
Van itt más is, aki látja, hogy a vesztébe rohan a társadalmunk és mindkét nem tönkre van téve érzelmileg?
Mi lenne a megoldás? Visszafordítható még egyáltalán?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én történetesen egy fantasztikus családba születtem, amiért nagyon hálás vagyok. A szüleim példáját látva ismertem meg korán, hogy milyen egy valóban jó párkapcsolat. Amikor a felek tisztelik, támogatják, szeretik egymást. Ők tanították meg nekem (hol tudatosan, hol véletlenszerűen), hogy magas elvárásokkal kell, hogy rendelkezzek és alaposan meg kell szűrnöm, hogy kit engedek közel magamhoz. Ha szeretnél bárkit utálni, utáld édesapámat (egy férfit!), amiért szinte már túlságosan hosszan fejtegette, hogy mik alapján válasszak párt, hogy milyen típusoktól ódzkodjak és nem, nem az anyagi helyzetet és a külsőségeket tette a prioritások élére, hanem egy ennél sokkal egyszerűbb dolgot: hogy élvezzem az adott férfi társaságát (ez nyilván egy szubjektív dolog).
Most is tele van az életem remek férfiakkal (férfi rokonság, a párom, férfi barátok és kollégák), de sajnos ennek ellenére számtalan rémes alak is van, akik valóban veszélyt jelentenek. Egy kicsit is értelmes nő más kárán tanul és ha kell, inkább kétszer is átgondolja a dolgot, mintsem hogy az épségét kockáztassa. Szerintem ez férfi oldalról is teljesen érthető, vagy nem így lenne? :)
Senki sem írta, hogy minden rosszért a férfiak a felelősek és épeszű nő nem is gondolja így. Az viszont tagadhatatlan, hogy rengeteg torz belsővel rendelkező férfi van, akik számára a nők nem is emberek, hanem valami férfi kiegészítők, akik nem egyenrangúak vele. Az oldalon számtalan kérdést és választ fel lehetne hozni erre példaként; tulajdonképpen ez is az. Az ilyeneket viszont jogosan vetik meg a nők és a normális férfiak egyaránt, remélem nem kell magyarázni, hogy miért. Aki ha tehetné megfosztana a jogaimtól és a lehetőségeimtől felőlem holnap befeküdhetne egy vonat alá, mert a szememben annyit is ér, mint ember.
Sose voltam szexkapcsolatban, mert a szex nálam elképzelhetetlen érzelmek nélkül, de azokkal sincs semmi baj, amíg mindkét fél önként és tudatosan megy bele a dologba. (Vagyis nincs szó kényszerről vagy átverésről.) Az ő magánügye, egészségére. Ettől még nem jogosult idegen emberek mocskolására.
Igen, vannak nők, akik rossz döntéseket hoznak és ez sok esetben az ő felelősségük, de ugyanígy vannak férfiak, akik ostobán és felszínesen választanak. Mindenre van példa, de ilyenkor sem mutat előre a dolog, hogy csak az egyik nemet szidjuk. A nőket és a férfiakat is támogatni kéne a jó döntések meghozatalában (nyilván nem kívülállóként, kéretlenül odaszólva), illetve segíteni őket, ha benne vannak egy bántalmazó helyzetben.
25/N (#40)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Az viszont tagadhatatlan, hogy rengeteg torz belsővel rendelkező férfi van, akik számára a nők nem is emberek, hanem valami férfi kiegészítők, akik nem egyenrangúak vele. "
És ők leginkább a kisebbségi komplexustól szenvedő, a nőket és a náluk sikeresebb pasikat gyűlölő incelek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!