Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hölgyek/Urak! Más is úgy látja, hogy a modern társadalmi berendezkedésünk tette tönkre a párkapcsolatokat és a nemi szerepeket?
Előre tisztáznám, hogy nem utálom sem a férfiakat, sem a nőket! Csak én úgy gondolom, hogy mindkettőnek megvan a maga előnye és szerepe. Vannak olyan energiák, értékek, amelyek férfiakra, míg mások nőkre jellemzőek. Hiába próbálják a mai világban ezt eltörölni, és nagyon erőszakosan, nyomás alatt álló szakemberek, tudósok szava által hitelesítve lenyomni az emberek torkán - mivel ez az érdek - ez így van. Embereknél és állatoknál is vannak nemi jellegzetességek. Egyik nem felé se hajlok, mindkettőnek van jó is és rossz is, és a régi világ ezekre épült. Persze nem volt tökéletes, de sokkal jobb volt, mint a mostani helyzet.
A férfi értéke abban rejlik, hogy védelmező (főleg nők és gyerekek felé), racionális, szilárd erkölcsű, elvalapú.
A nő értéke pedig abban, hogy gondoskodó, puha, könnyen másokra hangolódó, empatikus.
Mindkét nemnek egyetlen durva hátránya van. A férfiaknak az agresszív, erőszakos energiák, a nőknek pedig a szeszéllyel párosuló elvtelenség.
A régi világban megvolt az egyensúly. A női szeszély és elvtelenség kordában volt tartva azzal, hogy a nő nem igazán lehetett önálló és anyagilag függött a férfitól, és így ki tudtak jönni a nagyon szép előnyök. A férfi pedig kenyérkereső volt, védte a családot, írta a szabályokat, szóval az ő előnyei is tagadhatatlanok voltak.
Ameddig nem nőiesedett el a politika, addig voltak háborúk, és mindig tiszta volt, hogy ki az ellenség, így pedig a férfi tudta védelmezni a hazát és a családot, és ebben voltam levezetve az agresszív energiái.
Nyilván sok volt a hiba, de ki lehetett volna korrigálni a modernizáció és fejlődés során a rendszert úgy, hogy jó maradjon.
De ehelyett jött a feminizmus. Egy része teljesen jogos és szép (választójog, tanuláshoz való jog), de sajnos erősen átlépett egy határt. A politika elnőiesedett, és alapvetően nagyon szép női értékek kezdtek el károkat okozni. Elmaradtak a háborúk, jött a túlnépesedés, de ugyanakkor a háttérben, a gazdaság és a politika színterén sunyin, taktikusan ugyanúgy folyik az ellenségeskedés, de a hagyományos férfi értékekkel nem lehet kezelni, csak elvtelenséggel. Az ellenséget beengedjük magunk közé, és a férfiak nem tudnak ellenük megvédeni (erőszakos kultúrájú bevándorlók), ha meg is próbálja, akkor ő van érte lehordva érzéketlennek. A női beleérző képesség miatt devianciák lettek normalizálva, és ez formálja tovább a társadalmat, és az lett a norma, hogy ezeket el kell fogadni. A család, mint egység szétesik és a hűség, szeretet, kitartás értékét vesztette, mivel a nőknek nincs szükségük férfiakra (amit nem röstellnek lépten-nyomon elmondani), erre lehetőséget is kaptak a társadalomtól. Eredmény: bármikor eldobnak egy kapcsolatot (általában ők válnak) lelkiismeret nélkül, gyereket pedig egyre kevesebben hajlandóak vállalni.
A férfiak agresszív energiái nincsenek a megfelelő helyen levezetve, az értékeik el vannak nyomva, frusztráltak, emiatt pedig egyre több helyen, egyre csúnyább módon csapódik ez le, szóval beláthatatlan károkat okoznak ők is.
A társadalom tönkre van téve, és a lassú pusztulás felé halad. Fogyunk, elveszítette a fontosságát a család, és közben a nyakunkon vannak mások, akikre ez nem igaz, boldogan alapítanak családot, és közben egyre többeknek közülük a célja elnyomni a mi kultúránkat, ami előbb vagy utóbb sikerülni is fog.
Van itt más is, aki látja, hogy a vesztébe rohan a társadalmunk és mindkét nem tönkre van téve érzelmileg?
Mi lenne a megoldás? Visszafordítható még egyáltalán?
#30
Egy másik kommentelőnek válaszoltam, aki szerint a szabadság annyit jelent hogy külföldiekkel lehet kavarni meg hasonló marhaságok. Nem, nem ezt jelenti a szabadság. Ez nem fényezés, ez nem arrogancia, hanem tény.
Fogadalomszegés nem tudom hogy jön ide, meg az se tiszta hogy itt mire gondolsz. Törvényileg tiltanád a megcsalást, vagy ilyesmi?
#33
Az itt leírtak alapján távol állsz a rendestől.
#36
Kifejezetten monogám típus vagyok, de ezt hogy oldanád meg? Mi számítana törvény előtt megcsalásnak? (Van akinek a csók nem megcsalás, van aki szerint már az is az ha beszélgetsz ellenkező neművel) Hogy bizonyítanád? Mi lenne a büntetés?
Soha nem csaltam meg senkit és nem is tervezem a jövőben, de ez nagyon aggályos lenne. Nem tetszenek az ilyen konzervatív erkölcscsősz törvények általában, és ez is elég ronda visszaéléseket szülne szvsz.
25
Xsak nem gondolod, hogy ezt a sok hülyéseget, amit összehordtál, majd egyesével kielemzem.
Mindenre igaz, hogy embereknek egyéni mércéje van, hogy kinek mi a bűn, mégis születik törvény! Ez a téma sem különb.
Bizonyítani ugyanúgy lehetne, mint bármi egyéb bűncselekményt vagy szabálysértést jelenleg. Csúnya visszaélések? Érdekes, azzal semmi bajotok nincs, hogy a jelenlegi, férfiellenes törvények milyen visszaéléseket szülnek. Például az a jelenség, hogy olyan szürke zónás dolgokkal, mint a zaklatás vagy bulikban beleegyezéssel történő ez-az brutális nemi erőszaknak történő beállítása miféle visszaéléseket szül. Főleg úgy, hogy manapság alap, hogy a nő szava a szent, erőszakosan nyomják, hogy ha a nő azt mondja, hogy zaklatták, erőszakoskodtak akkor az igaz. Nem ártatlanság vélelme van, hanem bűnösség vélelme!
Én csak örülök annak, hogy a nemi szerepek felvállalása már döntés kérdése és nem kényszeré. Ha egy nő háztartásbeli szeretne lenni, legyen az, ha pedig kutató a NASA-nál, akkor pedig az.
Már rég levetettem volna magam egy épület tetejéről, ha csak annyit érhetnék el az életemben, hogy feleség/háziasszony/anya legyek. Szép dolgok ezek, semmi baj nincs ezekkel, sőt. Viszont nekem speciel ennyi nem lenne elég, mert vannak ambícióim nekem is a munkám és hobbijaim terén.
Három éve vagyok a párommal, aki fantasztikus férfi és egyikünket se érdeklik a hagyományos női és férfi szerepet. Számunkra az a fontos, hogy nekünk mi a kényelmes. Ő a férfi, mégis általában ő süt és főz; én vagyok a nő, mégis általában én intézem a hivatalos ügyeinket.
Röhejes, hogy a nőktől várnád el, hogy elnyomják a férfiak agresszív kirohanásait. Nem. Ez egyedül az adott férfi kötelessége, elvégre egy felnőtt emberről van szó, nem egy neveletlen kutyáról.
25/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!