Észrevettétek ezt az alapvető hasonlóságot a párkapcsolatok és a fogyasztási őrületben fogant társadalmi berendezkedésünk között?

Előre meghatározott elképzelések és igények szerint elmentek bevásárolni a boltba, mert főzni akartok valamit vagy venni akartok valamit, ami a kedvetekre van, majd az általatok gondolt legjobb beltartalommal és külső csomagolással rendelkező terméket, ami persze árban is stimmel, kiválasztjátok. Hazaviszitek, kibontjátok, megeszitek, megisszátok, megfőzitek belőle az ételt, kielégíti a pillanatnyi vágyaitokat, szükségleteiteket, így néhány percig, néhány óráig elégedettség érzés áraszt el benneteket, úgymond "boldogok" vagytok (aminek semmi köze a boldogsághoz).

Hozzáteszem, minél drágább és minél márkásabb terméket vesztek, annál nagyobb lesz az elégedettségérzet intenzitása, mert minél márkásabb ruhákban jártok, minél márkásabb ételt fogyasztatok, annál többnek gondoljátok magatokat másokhoz képest. Ez azért van így, mert születésünktől fogva arra vagyunk nevelve, hogy ami van, az sose lehet jó, és mindig többet és többet kell elérnünk, és csak az lehet boldog, aki sok mindent megszerez az életben (nők, drága óra, autó, ház), és úgymond "sikeres".

Ugyanezt csináljátok az emberekkel is. Az előre meghatározott és jól behatárolható igényeitek (legyen házias, okos, diplomás, tudjon főzni..stb) és vágyaitoknak megfelelő emberek közül kiválasztjátok, amely számotokra a legjobban néz ki, majd átvitt értelemben "felzabáljátok", birtokba veszitek, hogy csillapítsátok a belsőtökben egyre jobban fokozódó boldogtalanságot. Ha megváltozik, és már nem képes arra, hogy kielégítse a vágyaitokat, tehát nem úgy viselkedik, ahogy elvárjátok tőle, vagy ti változtok meg, akkor kísérletet tesztek arra, hogy az igényeitekhez, vágyaitokhoz igazítsátok (ebből a kísérletből születnek a veszekedések, a konfliktusok), vagy ha nem próbáljátok megváltoztatni, akkor lassan elhidegültök egymástól, vagy ha találtok egy jobbat nála, aki látszólag jobban megfelel az igényeiteknek és alkalmasabbnak tűnik az elvárásaitok, vágyaitok kielégítésére, akkor így a másikra már nem is lesz szükségetek, és fogjátok, kihajítjátok a kukába, majd birtokba veszitek az új embert. Pont, mint egy régi ruhadarabot, ami bár funkcióját ugyanúgy ellátja, hisz egyetlen új ruhadarab se tud többet nála, mégse érzitek már, hogy megadná nektek az elégedettség érzést, ezért újat vesztek, hogy újból elégedettek, úgymond "boldogok" lehessetek, örömöt szerezhessetek magatoknak, mert azt hiszitek, hogy az majd jobban ellátja a feladatát, mint az előző, már megunt ruhadarab.

Ebből a szempontból nincs különbség a boltok polcain sorakozó termék és egy ember között, mert mindegyikre úgy tekintetek, mint egy, a boldogtalanságotok elnyomására irányuló eszköz. Illetve nem vagytok tisztában azzal, hogy a boldogtalanságotokat nyomjátok el velük, mert azt hiszitek, hogy a birtoklásukkal boldogságot szereztek. De a boldogság megszerzésére irányuló cselekvés is tudatlanul zajlik, mivel az ember egy teljesen tudatlan társadalomba születik bele, ahol születése óta azt tanítják neki, hogy raja kívülálló dolgokból származik a boldogság.

Igen, ebből a birtoklási vágyból ered a féltékenység is. A féltékenység pont ugyanaz, mint amikor gyerekkorodban elvették a játékod, te pedig elkezdtél tutulni, mert elvették az eszközt, amiből örömöd származott. Gyerekként ez rendben is volt. De már felnőtt vagy. Úgy tekintesz a párodra, mint arra a játékra gyerekkorodban. A tulajdonodként, amihez ha valaki hozzáér, egyből rosszul érzed magad, mert úgy érzed, hogy veszélybe került a boldogságod forrása. A probléma az, hogy a boldogságot egy eszközzel, egy emberrel, egy tárggyal azonosítod, és mindenáron meg akarod védeni, mert nem akarsz boldogtalan lenni (miközben most is az vagy, csak tudatlanul). Amikor egy másik ember a párod közelébe kerül, ugyanazt érzed, mint amikor valaki megkörnyékezte a játékodat gyerekkorodban.

Ezért kutattok olyan keservesen és megszállottan a párotok után, akitől azt várjátok, hogy boldoggá tesz titeket. Pont azért, amiért az új ruhák, termékek vásárlása örömöt okoz.

Pedig az IGAZI boldogság belülről fakad, amelyet ha megszereztek, sose hagy el titeket, de ti beéritek a látszat boldogsággal, amit a tárgyak, emberek ideiglenes "birtoklásával" szerezhettek meg, és amely "boldogság" mulandó. Ha igazi boldogság lenne, akkor nem múlna el. Mert az igazi boldogság az egyfajta tudás. A létnek a tudata. Amikor a létnek a tudatában vagy, akkor látod és érted, hogy a világon nincs olyan dolog, amiért szomorúnak kéne lenned, és hogy végső soron nem léteznek problémák, mert maga a probléma akkor keletkezik, amikor TE létrehozod. Ebben az állapotban még abból se csinálsz problémát, ha el kell múlnod, meg kell halnod. Nem félsz a haláltól se, mert te magad vagy a halál és az élet is egyben.

A társas kapcsolatoknak nem a megfelelésről és az elvárásról kéne szólnia, hanem a megengedésről, az elfogadásról és arról, hogy hagyod a másikat kibontakozni. Nem hátráltatod és zárod ketrecbe csak azért, mert félsz attól, hogy elveszíted, hanem hagyod, hadd szárnyaljon, mert pontosan tudod, hogy ezzel teszel neki a legjobbat.

De hogy tudnátok elfogadni egy másik embert, amikor még arra sem vagytok képesek, hogy önmagatokat és a jelen pillanatot elfogadjátok és szeressétek?