Más is úgy látja, hogy a kifejezetten ronda külső jellemzően taszító belsőt takar?

21: Többnyire akkor is látsz róla fotót. Ha nem, és egyáltalán semmi infod nincs róla (magasság, súly, mióta egyedülálló, miért stb.), akkor lehet nagyjából igaz ez, hogy találkozol egy már kellemetlen "személyiséggel" (inkább viselkedés és kommunikáció az egyébként), amiből persze, hogy nem kérsz, azt meg érthető módon nem kezded el végiggondolni, hogy mitől lehet ilyen.

De ez az esetek töredéke. A legtöbb interakció nem ennyire teljesen vakon és előzetes infok nélkül zajlik.

Én alapvetően azt gondolom, hogy bármilyen külsejű embernek lehet bármilyen jelleme, nem külső alapján ítélek.

Elvileg jóképű férfi vagyok, mindig tetszettem a lányoknak/nőknek, és férfiak is el szoktak ismerni.

Én magam annyira nem tudtam soha elhinni legbelül a jóképűségem, mert a saját apám viszont egészen kicsi korom óta bántott, és amikor tini voltam, akkor már napi szinten mondogatta, hogy nyikhaj vagyok, szánalmasan nézek ki, nem fogok soha kelleni senkinek, stb. Próbáltam energiát fektetni a külsőmbe, nem tudnám elviselni, ha valaki undorodna tőlem a saját hibámból, vagy ilyesmi.

Mire el tudtam hinni, hogy tényleg jól nézek ki, és határozottan tudnék vele élni is, addigra már olyan érzelmi szintre kerültem, hogy már teljesen másodlagos az életemben ez a dolog.

Ennyi elég rólam, most inkább mondok pár negatív dolgot, ami kizárólag ronda emberektől ért engem, átlagosaktól vagy szépektől soha:

Ha bármi problémát említettem, vagy kifejtettem, hogy rossz az életem, akkor dühös hangú panaszgyűjteményt kaptam, hogy mennyire nem lehet komolyan venni, hiszem nézzek tükörbe, nyilván mindenki engem ajnároz, egyszerűen nem lehet rossz életem, nem is érthetem, milyen az, amikor valaki tényleg szenved.

Másik típus ugyanebből: Amikor elmesélek valami rosszat, ami velem történt, vagy valami testi vagy lelki problémát (és NEM kicsi dolgokat), amivel küzdök, akkor volt olyan csávó, aki képes volt kéretlenül is azzal jönni, hogy ő még ezekkel együtt is cserélne velem a külsőm miatt, neki sokkal, de sokkal rosszabb még ilyen problémák nélkül is, mert nem született jóképűnek.

Legalább 4-5 csávótól hallottam valamilyen formában azt, hogy milyen jó nekem, mert az olyan palik, mint én, azt tehetnek a nővel, amit akarnak, mert velük marad a nő akkor is, ha megütik őket és úgy bánnak vele, mint egy ronggyal, vagy ha nem, akkor úgyis lesz másik. (Hmmm, ki is vágyik erre?)

Ennek a legjobb verziója az, amikor a jóképűség miatt rögtön azt feltételezik, hogy a másik nyilvánvalóan ezt is akarja tenni a nővel (ezt csak neten láttam, irl nem mert ilyet mondani senki kifejezetten nekem címezve).

Rosszabb külsejű nőktől is tapasztaltam olyat, hogy savanyúan néztem rám, vagy ha kommunikálni próbáltam velük, akkor bizonygatnom kellett, hogy nem vagyok egy érzéketlen, utolsó, beképzelt f.aszjancsi, de amúgy megjegyzem, hogy ez sokkal ritkább.

Nem mondom, hogy mindegyik rosszabb külsejű ember ezen a színvonalon mozog, mert tapasztaltam jó dolgokat is, de ezekre az irigységre, keserűségre alapuló rosszindulatot tényleg csak tőlük kaptam meg.

Igazából azt gondolom, hogy a sokan közülük a külső és a felszínes "értékek" bűvöletében él, sokkal inkább, mint én vagy a szintén kellemes külsejű barátaim.

De mégis imádják életben tartani a "kívülről szép, de belül rohadó alma" toposzt, és azt gondolni, hogy aki ronda, az belül értékesebb, vagy nőket szekálni, hogy ha bármilyen rossz érte őket a férfiaktól, akkor az nyilvánvalóan azért van, mert a jóképűekre megy, és nem ad esélyt NEKIK.