Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tennétek ilyenkor?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tennétek ilyenkor?

Figyelt kérdés

Megismertem most egy srácot, egy munkahelyen vagyunk.

Nagyon rendes, normális, jól néz ki külsőre is abszolut bejön. Ez kölcsönös is, ahogy meglátott egyből megtetszettem neki és lépett is felém, tehát kezdeményezett. Elkezdtünk ismerkedni.

Viszont az a baj, hogy elég visszahúzódó, a barátaival nem, csak velem. Alig tudunk még egymásról valamit szóval nem annyira halad még előre a dolog, mondjuk csak pár napja kezdődött el ez. Csak a munkahelyen beszélünk egy kicsit a szünetekben ami nyilván semmire nem elég, ha csak ennyi időt tudunk együtt tölteni.

Várnám hogy hozza fel hogy találkozzunk munkán kívül is úgy rendesen kettesben de nem szól erről semmit. Tudom lehet most mondaná valaki hogy hozzam fel én, de nem akarom addig míg ez neki nem jön magától. Nem akarom erőltetni meg az eddigi ismerkedéseimnél mindig nekem kellett “rámenősebbnek” lennem és én már belefáradtam ebbe, nem én akarok lenni a férfi.

Most is mondta hogy ő tényleg komolyan meg szeretne ismerni, kapcsolat a célja ideje lenne már komolyabban belemenni. De mégsem hozza fel a találkozást. A munkahelyen nem fogjuk egymást megismerni meg chaten keresztül😂

Ti mit csinálnátok?



aug. 14. 00:29
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
76%
Na mégis mit? Mondd meg neki, hogy ha tényleg szeretne jobban megismerni akkor valamelyik nap munka után menjetek és igyatok meg egy kólát/sört/bambit/vizet vagy sétáljatok és fagyizzatok egyet mittudomén hol laksz/dolgozol.
aug. 14. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
0%
Hagyjad ha kávéra se képes meghívni. Ez csak szexre utazik.
aug. 14. 00:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
30%
Munkahelyen nem ismerkedem.
aug. 14. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:
De, már meg akart hívni kávéra csak sosem fogadom el :D Azt már leszűrtem hogy ő nem olyan, aki szexre menne. Egyáltalán nem nyomulós. Mindenben segít nekem stb, egy rendes gyerekről van szó. Csak velem nagyon visszafogott, nem értem miért.
aug. 14. 01:05
 5/16 anonim ***** válasza:
0%
Hát így csak ennyit... keresném tovább a társaságát. Le kéne esnie a legeslegvisszahúzódóbb férfinak is a szituációt azokból ítélve, amit leírtál. Szóval marad az, ami eddig.
aug. 14. 01:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
100%

"De, már meg akart hívni kávéra csak sosem fogadom el "


Akkor mit csodálkozol, hogy nem hív el randira?

A kávé-meghívás visszautasítása egyértelmű elutasítása a közelebbi kapcsolatnak - kivéve persze, ha nem kávézol, de akkor nyilván ezt kell mondani magyarázatként.

Én pl. (ha egyedülálló lennék) ezek után tudomásul venném, hogy nem vagyok az illető nő esete és lezárnám magamban a dolgot, mások felé közelednék.

aug. 14. 01:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
0%
Nagyon tutyimutyi. Akkor találj ki te valami programot.
aug. 14. 02:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
100%
Akkor mégis elhívott csak te elutasítod és panaszkodsz, hogy nem hív el? Bocs, de szerintem itt baj van..
aug. 14. 07:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 A kérdező kommentje:

Mármint nem úgy :D Magán a munkahelyen hívott meg kávéra, én így értettem.

De ennél semmi több, tényleg nagyon visszafogott előttem, van hogy alig szól hozzám, csendes, mintha zavarban lenne.

Pedig amiket eddig mondott már nekem meg a haverjai viselkedéséből levágtam hogy nagyon akar engem. De így ez nem tud haladni ha ilyen.

aug. 14. 09:45
 10/16 anonim ***** válasza:
100%

"Magán a munkahelyen hívott meg kávéra"


Igen, te meg még azt is elutasítottad. Hát ezek után miért hívott volna meg randi jellegű kávézásra munkaidő után?

Mi a fészkes fenének utasítottad vissza a meghívást? Te ilyen játszmázós nő vagy?

aug. 14. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!