Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Bejelentettem exem családját zaklatásért, fenyegetésért, de vele békülnék, helyes ez?
Párommal (mostmár ex) volt egy nagyobb vitánk 2 hete a hazudozásairól, szarkavarásáról, mindenre volt elegendő bizonyíték, érv.
Megbeszélés helyett a terelés, kifogások, aztán az eltűnés ment.
1-2 órán belül jöttek a fenyegető üzenetek családtagjaitól, ismerőseitől (lakcímmel és, hogy ki mit csinálna), plusz rengeteg hívás.
Én ezzel másnap elmentem a helyi örsre mivel tudtommal exjegyesével fél éve mentek ezek a dolgok, tetlegességgel együtt. Ott nem tudom miváltotta ki ezt, de szerettem volna megelőzni.
Pár nap múlva hívtak, hogy ha ezek folytatódnának vagy történne is valami akkor jelezzem, addig nem tudnak nagyon mit csinálni, csak jegelni.
Eltelt azóta egy kis idő, én szeretném vele helyre hozni a dolgokat még ezek után is. Szeretem akármennyire is ártalmas nekem, csak a közege maradjon ki ebből.
Őszintén gondolkodj el rajta, hogy ezek után mit várnál ettől a kapcsolattól!?
Azt meg már csak remélni merem, hogy ilyen körülmények közé nem akarsz gyereket vállalni.
"Hiszek, hogy munkával képes az ember a változásra, elején nem lenne könnyű kapcsolat még utána se"
De téged a családja is fenyeget, komolyan azt gondolod, hogy egy ilyen közegben élő ember tud változni? Ha tudna vagy akarna, már változott volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!