Társkeresésnél a praktikus szempontok fontosabbak vagy az érzelmiek?

En ugy vagyok vele majd elvalik egyuttélésnél miket kell eltűrnöm meg miket nem fogok.

Pl párkeresésnél eleinte nem zavar ha vki tv re zenére alszik el.

Egyuttélésnél meg meglátjuk hogy tudok e ezzel egyutt élni mert mondjuk amugy sincs otthon mert ejszakai műszakol es pár alkalmat meg kibirok tv vel amikor otthon van este, vagy hogy lesz at egész.

Meg lehet nem a tv lesz a nagyobb bajom hanem pl hogy horkol. Vagy reggel akar szexet vagy bármi más.

Hiába irnám fel azt pl hogy olyan tars kell aki nem tévézik, ha kozben egy tv ssel is siman tudok élni vagy egy nem tévés meg mással visz a sírba.

Én úgy tartom, hogy az se jó ha nagyon hasonlóak meg ha nagyon eltérnek egymástól az emberek. Az sem jó ha állandóan együtt lógnak vagy ellenkezőleg. Az arany középutat választom.

Attól, hogy valaki vega, vagy inkább otthonülősebb típus még simán megegyezhet a mindenevővel, a húsevővel étel szempontjából, vagy nyugodtan mehet vele mászkálni bárhová ami mindkettőjüknek megfelel.

Én úgy látom, hogy sok ember nemeket nem nézve annyira nem akar csalódni, vagy olyan mértékben a legsimább, legkönnyebb utat választaná, hogy ne kelljen a másikkal "b@szakodni" még egy kicsit se, hogy inkább racionalisan, sőt hátsó szándékkal közeledik a másik felé, hogy neki minél jobb legyen.

Ebben persze szerepet játszik a múlt árnyéka, hogy valaki volt már kapcsolatban vallásossal, vagy mozaik családban, akár tőle szegényebb/gazdagabb, okosabb/butább emberrel és egy tapodtat sem akar megint pórul járni így inkább hallgat az eszére mint a szívére és eszére egyszerre. Természetesen mindenki úgy csinálja ahogyan jónak látja.

De red flagnek nevezni az olyan embert akit nem tölt fel, hogy állandóan bulizzon, járkálja a világot azért erősen túlzás szerintem.

Szerintem az az intő jel amikor valaki azért akad ki, hogy a másik tartsa a szüleivel a kapcsolatot. Én elmentem otthonról más városba dolgozni és amikor megtehettem mindig mentem haza és felhívtuk egymást és nem azért mert anyaék nélkül meghaltam volna hanem mert szeretem őket és érdekel, hogy mi történik velük, nincs-e valami gond. Egyébként volt is egyszer. Hiába hívtam nem vették fel és anyukám a kórházba került.

Nekem pont az intő jel, hogy valaki éli úgy az életét, hogy nem érdekli mi történik a szüleivel. Képes még hónapokat is kihagyni egy sms nélkül nemhogy meglátogassa őket. Na most vagy nem kaptak elég szeretetet, törődést otthon és amiatt olyanok amilyenek, vagy mondjuk ki hálátlanok és a szülővel bármi is történne nem izgatná őket.

Nekem már volt extrovertált és introvertrált párom is és ki merem jelenteni, hogy nem ezen múlik.

Még dúlt a szerelem egymás iránt addig bármire képesek voltunk egymásért és logikusan amikor eltűnt akkor zavart még az is ha hozzám szólt a másik.

Az érzések döntik el, hogy kivel merre jutsz meg azon, hogy mennyire kitartó az egyén.

Manapság az emberek főleg a bőség zavara miatt, hogy mindenki könnyen elérhető váltogatja a partnereit mint a zoknit ahelyett, hogy legalább megpróbálnák egyszer helyrehozni amit lehet.

Ellenben az olyan emberek akik meg attól félnek, hogy senkinek nem fognak kelleni képesek éveket eltölteni rossz kapcsolatokban és nem olyasmire gondolok, hogy az egyik szereti a fagyit a másik meg nem és feszültséget okoz hanem tényleg súlyos gondok vannak köztük.

Tehát én szerintem jól mondják, hogy ép testben ép lélek.

Ergó az embernek legyen EQ-je és ne csak IQ-ja. Nem érek el azzal semmit hogy sikeres ha közben amikor szükségem lenne rá egyáltalán nem figyel rám. (Bár egyébként sem).

A legtöbb embert vezérlik az érzelmeik és későn kapcsolnak, hogy hoppá ez így mégse jó. Majd amikor már koppantak egy párszor akkor inkább a praktikus hozzáállás dominál néhol annyira, hogy legvégül egyedül maradnak, vagy bár látszólag jó a kapcsolat langyos víz jellemzi...