Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen típusú nőhöz vonzódhat egy zárkózott, csendes, introvertált férfi? Hogyan lehetne rá hatni?
Van egy férfi ismerősöm akinek nagyon a hatása alá kerültem. Hónapok óta egyre jobban vonzódom hozzá, más férfiakra már nem nagyon figyelek fel. Visszafogott, csöndes, de nem félénk, csak olyan keveset beszélő típus. Magabiztos. Nagyon férfias, nyugalom árad belőle. Van néhány közös barátunk, általuk ismertem meg. Viszont nem tudom hogyan tegyek rá mély benyomást. Az a baj, hogy kiszámíthatatlan mikor jelenik meg. Volt olyan többször is, hogy a baráti összejövetelre mégsem jött. Nem jött közbe neki semmi állítólag, csak mégsem volt kedve az emberekhez (ezt a saját barátja mondta róla) és ilyenkor otthon marad olvasni. Próbáltam hatni rá nőiességgel, csinos ruha, finom illat, magassarkú, harisnya, szoknya… de semmi. És megfigyeltem, hogy más csinosabb, kivágott ruhában lévő nőkre se figyel, átnéz rajtunk. Próbáltam vele többször beszélgetni, kedves volt de tartózkodó, nagyon szűkszavú. Próbáltam hívni másokkal együtt egy rendezvényre, míg mások örültek és bólogattak, ő azt mondta nem megy mert nem szereti a tömeget.
Olyan mintha egy pajzs lenne körülötte, mégis majdnem elvesztem az eszem tőle. Nem találkoztam még hozzá hasonlóval.
Volt már hosszabb kapcsolata, de állítólag egyedül van két éve. A barátja szerint kifejezetten szereti a magányt és a csöndet, nyugalmat de most már nyitott egy komoly kapcsolatra. Szerinte egy hozzá hasonló nővel lenne boldog, csak hogy én egy pörgős vidám energikus nő vagyok.
Azért írtam ennyit róla, hátha jobban tudom ismertetni a személyiségét és így választ kapni a fő kérdésemre.
37 éves férfi az illető.
Ha meg akarod ismerni akkor ismerd meg. Nem kell szórakozni. Amihez kedve van ahhoz igazodhatsz. Megtudhatnád mire hajlandó veled. Mi olyan nehéz ebben? Mondhatod neki hogy érdekes jellem, nem ismersz hozzá hasonlót, kiváncsi vagy rá.
Miért olyan nehéz egyenesnek lenni? Pont ezért múlt el a bizalmam és ábrándulok ki egyre jobban az emberi kapcsolatokból. Baromira nem érzem biztonságosnak a játszmázást meg a nem egyenességet.
Én ezért lettem intro. Szélhámosak a többség és nem is veszik észre magukon, megszokták fel se tűnik nekik hogy ma hányadjára nem korrektek vagy hazudnak kisebb nagyobb dolgokban stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!