Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit gondoltok, erkölcsi / etikai / morális szempontból melyik félnek van igaza ebben a bonyolult helyzetben?
Kérem, hogy csak azok válaszoljanak, akik komolyan átgondolták a kérdést (ami a szöveg végén lesz). Trollokra és egyéb idiótákra nem vagyok kíváncsi.
A történet, hogy aki szeretné, megismerhesse a körülményeket és az előzményeket is, amik fontosak lehetnek:
Középkorú pár, egyiküknek sem az első tartós kapcsolata. Online társkeresőn pár napos ismerkedés után személyes találkozás. A szerelem mondhatni "első látásra" születik köztük. Bizonyos területeken jó az összhang, hasonlóan látják a dolgokat. De jellemükben, viselkedésükben, gondolkodásmódjukban, szokásaikban nagyon sok téren különböznek. Tűz és víz a két ember. Ezért tökéletes összhang soha nem is volt köztük, a kapcsolat erősen hullámzó.
Ugyanabban a városban élnek, mindössze 3 kilométerre egymástól. Éveken át heti 3-4 személyes találkozás, a többi napon napi többszöri telefon vagy messenger.
Sok boldogság, sok öröm, sok sírás, sok vita, jó és rossz időszakok, több szakítás, de gyors kibékülések (kb. 5 alkalommal már 2-3 nap után, egyszer pedig 2-3 hét után).
A tipikus "se veled, se nélküled", mindkét részről.
A kapcsolatba minden területen X tesz többet, érzelmileg, segítségnyújtásban, anyagilag stb. Kettejük közül ő rendelkezik több jó tulajdonsággal és kevesebb rosszal. Y-nak is vannak nagyon jó tulajdonságai, és ő is intelligensebb az átlagnál. De több területen is kifejezetten "problémás típus". Az évek során kicsit tud javítani magán, elhagyni néhány rossz tulajdonságot; és X is sokat "dolgozik rajta", segít neki fejlődni, de az előrehaladást nagyon lassúnak és kevésnek tartja, és ez sokszor próbára teszi a türelmét. Y könnyebben elfogadja X rossz tulajdonságait, bár rendszeresen szóvá teszi, ami neki nem tetszik. X viszont úgy van vele, hogy nem is nagyon akar változni, mondván, így is kb. 10-szer annyi baja van Y-nal, mint fordítva.
Kb. az 5. évtől éri utol magát Y annyira anyagilag, hogy ezen a területen már kb. egyenlő a teherviselés. Mivel nem élnek együtt, így nem nagy dolgokról volt szó addig sem, "csak" sok kicsiről.
A jobb időszakokban többször felmerül az összeköltözés és a házasság is, "együtt akarnak megöregedni". De a sok különbség és probléma miatt bizonytalanok.
A szerelmet egy idő után már felváltja egy nagyon mély szeretet, egy erős ragaszkodás a másikhoz. Sok területen összecsiszolódnak. Más területeken nem, ezek állandó problémaforrások.
A 7. évben ismét erősödik a tényleges együttélés vágya. Így amikor X egy távoli városba akar költözni, közösen nézegetik az ingatlanokat. A döntés és az adás-vételi szerződés után X rögtön beköltözik, viszont Y még bizonyos okok miatt nem, így a következő közel 2 év mintegy "távkapcsolat"-ként működik, 2-3 hetente pár napot töltenek együtt X-nél, az idő többi részében a már azelőtt is megszokott napi többször online- vagy telefonos kapcsolattartás működik, napi több óra általában. Mindketten úgy érzik, erre rá fog menni a kapcsolatuk teljesen, meg a többnapos folyamatos együttlétekből adódó új problémákat sem tudják kezelni.
Aztán mire eljön az idő, hogy Y már az idő nagyobb részében lakik X-nél, mint otthon, egyre inkább érzik, hogy ez nem fog menni, hiába vannak pozitív változások is.
Plusz az évek során jönnek vagy erősödnek az egészségügyi problémák is mindkettejüknél.
De több a közös program is, többször jó a hangulat, szorosabbak a szálak, kevesebb az érzelem, mégis erősebb a ragaszkodás. Talán a megszokás miatt. Érzelmi hullámvasutak a jellemzőek.
Y még egy kicsit változik előnyére, de még mindig átlagon felül problémás. (Nem alkoholizmus vagy bármilyen szerhasználat, ne ilyesmikre gondoljatok.)
X viszont elég sokat változik a hátrányára, egyrészt a saját problémái miatt, másrészt mert belefáradt mindenbe. Anyagilag is rosszabbul áll már, így Y vállal kicsit nagyobb részt ezen a területen.
De alig pár hónap alatt lassan felőrlődik a kapcsolat, mindketten feladják a küzdelmet.
X nem akar új kapcsolatot. Néha mondogatja is Y-nak az utolsó hónapokban, hogy ő viszont keressen mást, akinek van hozzá türelme. Y azt mondja, nincs kedve ehhez, az ismeretségi köréből pedig senki sem az ideálja.
Közben ugyanúgy élnek, mint addig, csak már nincs intimitás, nincs szex. De a kirándulások, közös ebédek, filmezés, zenehallgatás, egyebek mind megmaradnak.
Végül ki is mondják, hogy "vége", nem tudnak párként működni.
De közel 10 évet nem olyan könnyű a kukába dobni egyiküknek sem.
Y azt javasolja, folytassanak mindent ugyanúgy, félig-meddig együtt élve, közös programokkal, ugyanúgy kölcsönösen segítve és támogatva egymást stb., csak már nem "párként", hanem "barátokként".
X átgondolja pro és kontra a dolgot. Azt is, hogy ha esetleg a jövőben mégis akarna új kapcsolatot, akkor így nehéz lenne, hiába, hogy már külön szobáik vannak... Tehát tulajdonképpen ezzel elzárja magát egy lehetséges jobb kapcsolattól, új szerelemtől.
Végül rábólint.
Így hát ugyanúgy élnek tovább, mint az előző hónapokban, sok idő együtt, napi kontakt a külön töltött időben is. Együtt vásárolnak, időnként otthon főznek, együtt járnak kirándulni minden héten, étterembe, cukrászdába, sétálni... Időnként együtt filmeznek vagy néznek zenéket. Y még a reggeli kávét is ugyanúgy az ágyba viszi X-nek. A saját szobájukat maguk takarítják, a konyhát, fürdőt továbbra is X takarítja. Szóval semmi nem változik tulajdonképpen. Csak fura módon picit kevesebb konfliktus adódik közöttük.
Alig pár hét múlva viszont X "gyanús" jelek alapján úgy sejti, Y-nak minimum kialakulóban van egy új párkapcsolata, vagy talán már össze is jött valakivel, csak titkolja...
Pár célirányos kérdés után kiderül, hogy bizony jól gondolta. Y azt mondja, az egyik elég új ismerőse, W, akivel egy online csoportban ismerték meg egymást nemrég, és személyesen is találkoztak már 3-szor vagy 4-szer, a legutolsó ilyen alkalommal nyíltan bepróbálkozott nála.
Y pedig kedveli W-t a belső tulajdonságai miatt, holott külsőleg tényleg nem az esete. (X tudja, hogy ez igaz, hiszen tudja, milyen Y ideálja, márpedig W nagyon távol áll attól. És azt is biztosra tudja, hogy az is igaz, hogy nemrég ismerik egymást, személyesen csak úgy 2 hónapja találkoztak először.)
De most Y úgy gondolja, ennek ellenére is lehet, hogy összejönne W-vel, mert "X-szel ellentétben, W-nek legalább kellene párként", ő meg élne a lehetőséggel, hogy mégis legyen párkapcsolata; illetve W belső tulajdonságai miatt is hajlik a párkapcsolatra. Nem szerelmes, de vannak pozitív érzelmei, és úgy gondolja, később kialakulhatna a szerelem is.
X kiakad ezen.
Utána még jobban kiakad, mikor kiderül, hogy Y úgy gondolja, hogy továbbra is ott lakna X házában az idő nagy részében. Legalább addig, amíg elválik, hogy lesz-e párkapcsolata W-vel, vagy sem. De lehet, hogy "igen" esetén is.
Zavarosak a nyilatkozatai, mert egyszer azt mondja, W-t nem zavarná, hogy ő a volt párjánál (azaz X-nél) lakik, és hogy ők (Y és W) csak ritkán tudnának találkozni a hatalmas távolság miatt. Ez konkrétan havonta pár napot jelentene, amikor Y a saját lakásában tartózkodik.
Egy másik beszélgetés folyamán meg Y azt mondja, hogy W "nem örülne" ennek...
X szerint "normális ember bele se menne egy ilyenbe", párkapcsolatra lépni valakivel, aki az exével együtt él barátként.
És persze X nem zárja ki, hogy Y abban is hazudik, hogy még nem volt köztük semmi W-vel, még csak puszi vagy kézenfogva sétálás sem, hanem "csak megbeszélték, hogy lehetne köztük több is, mint haverság / barátság".
(Y már volt hűtlen X-hez még a kapcsolatuk első éveiben - a végsőkig tagadta a fizikai és érzelmi megcsalást, és csak hosszabb idő után bukott le úgy, hogy már nem lehetett tagadni. X viszont soha nem csalta meg Y-t a közel 10 év alatt, sem fizikailag, sem érzelmileg, még csak nem is flörtölt senkivel.)
X szerint vagy barátként együttélés, ahogy megbeszélték ("így is együtt fognak megöregedni"), vagy egy új párkapcsolat. A kettő együtt nem lehetséges, Y-nak választania kell.
X szerint még így is sérelmes a dolog, mert Y etikátlan módon viselkedett: egyrészt azért, mert X szerint evidens az, amit ő előre átgondolt, hogy a barátként való együttéléssel mindketten lemondtak a jövőre nézve egy új párkapcsolat lehetőségéről.
Másrészt azért, mert még a "baráti szövetségkötés" előtti egy-két hónapban, amikor még X is javasolta, hogy Y keressen más párt, X többször is kihangsúlyozta, hogy csak annyi a kérése, hogy Y legyen őszinte mindig, és előzetesen szóljon, ha "kilátásban van valaki", ne pedig utólag, amikor már összejöttek.
Tehát X szerint Y-nak már akkor szólnia kellett volna, amikor W nyíltan bepróbálkozott. (Másik variáció szerint "amikor felmerült köztük, hogy lehetne köztük több is".) De Y nem szólt sem aznap, sem később. Ennek ellenére 2 nappal később újból találkoztak W-vel, ami így tulajdonképpen egy randi volt. Akkor is, ha igaz, hogy "nem történt semmi", ahogy Y állítja.
.........
Tehát az erkölcsi dilemma, hogy kinek van igaza, ki látja helyesen?
1.) X, aki úgy gondolta, hogy a közös megbeszélésük szerint fognak együtt élni Y-nal, azaz barátként, egymást segítve, támogatva, közös programokkal, ahogyan addig is, és "együtt fognak megöregedni". - Mindez pedig szerinte evidensen kizárja, hogy bármelyiküknek is új párkapcsolata legyen.
Ha pedig Y valóban nem gondolta át ezt előzetesen, és "normálisnak" tartja, hogy ismerkedik / randizik, akkor is szólnia kellett volna időben.
Egy házasságot is fel lehet bontani, egy párkapcsolatot is, egy barátságot is... De csakis tisztességes módon.
X ezért most úgy érzi, hogy Y "elárulta őt", mert "megszegte a megállapodásukat", továbbá "nem tartotta tiszteletben a kérését".
vagy
2.) Y, aki elmondása szerint nem is gondolt ilyen helyzetre előzetesen.*
Arra hivatkozik, hogy mivel ők X-szel már "csak barátok", így mindketten "szabadok", mindketten kezdhetnek új párkapcsolatot mással.
Továbbra is szeretne együtt lakni, de ha X elküldi, akkor természetesen kiköltözik. Szerinte semmi más nem változna, ha ő párkapcsolatot létesítene akár W-vel, akár mással, mert ő ugyanúgy segítené és támogatná X-et szükség esetén bármiben, még akkor is, ha X nem egyezik bele a további együttélésbe.
Arra is hivatkozik, hogy bár számára sem volt ideális az X-szel való párkapcsolata, de tulajdonképpen X kezdeményezte a szakítást; és ha X "meggondolná magát", azaz újra akarná kezdeni vele, akkor őt választaná. Viszont "ha X-nek nem kell, akkor miért ne lehetne neki párkapcsolata W-vel vagy mással, akinek meg kell", és "miért áldozná fel magát örök életére".
Köszönöm, ha végigolvastad. :)
#11
- vagy 15, ahogy tetszik :)
Köszönöm az újabb válaszod, nagyon jól esik.
Szinte mindezeket tudom elméletileg én is, de valahogy nem akartam elfogadni, hogy ez a valóság. :(
Tényleg nagyon sajnálom őt a rengeteg problémája miatt, mert ezek nagy része neki is nagyon rossz. Amiket példaként említettem, azok közül mondjuk ez a mindig-patyolattiszta-legyen-az-autó, sok időt és energiát vesz el tőle (meg a szobáinak a tisztán tartása is). Vagy pl. állandóan arra figyelni, hogy mihez nyúlhat hozzá és mihez nem, ha nem akar kezet mosni, az is folyamatos figyelmet és energiát igényel, ami rohadt fárasztó ám. Vagy hogy nála például nincs olyan, hogy ledobja az ágy mellé a zsebkendőt, a csokipapírt vagy akármit, hanem mindegyiknél külön felkel és elviszi a szemetesbe... Vagy hogy ha nem "szabályosan" mossa meg a kezét, akkor kezdheti elölről... Rengeteg ilyen "szabálya" van, amiknek a betartása fárasztó; viszont ha meg nem tartja be, akkor rosszul érzi magát. (Ez az OCD és az Asperger miatt van így. - Egyébként a "maszkolás" az aspiknál pont egy megküzdési technika, hogy be tudjanak illeszkedni a neurotipikusok közé. Szóval nem rossz szándékból csinálják. Viszont ez megterhelő nekik, ezért nem bírják sokáig. Stresszesek lesznek, szorongósok, és ilyenkor kicsit ki kell kapcsolniuk. Ez mondjuk egy munkahelyen úgy jelenhet meg, hogy időnként elvonulnak egy csendes helyre, akár a wc-be is, pihenni legalább pár percet.
Nem tudom már, kinek írtam válaszban, úgyhogy leírom most is: nagyon sok jó tulajdonsága is van ám. Úgyhogy még így is egy szerethető figura. Csak hát hosszú távon, meg az egyéb "dilijeivel" már sokszor túllépte a tűréshatáromat.
Egyszer rákérdeztem, hogy miért nem mondta el a problémáit már a legelején. Nem emlékszem pontosan a válaszára, de kb. az volt, hogy akkor esélye sem lenne párkapcsolatra. - Ez szerintem nem igaz amúgy, mert lenne, csak kisebb. Viszont a pozitívumai miatt (külső és belső jó tulajdonságok, magas intelligencia, jó stílus stb.) nagyon is van esélye. Csak hát az önbizalma is nagyon hullámzó...
A másik meg, hogy ha egy átlagembernek azt mondja, hogy OCD-s, az átlagember rögtön azt gondolja, hogy "jaaa, azok a dilisek, akik félnek a baktériumoktól, ezért állandóan kezet mosnak, meg 20-szor visszamennek a lakásba ellenőrizni a villanyt, gázt stb." Vagy hogy "jaaa, aki elmegy 10 kört futni a parkba, mert azt hiszi, hogy ha nem megy, akkor meghal az anyja", vagy ilyesmik.
Régen én is kb. ennyit tudtam - pontosabban csak tudni véltem. Mert ugye ez nem minden ocd-sre igaz, sőt, csak kevesekre; és ahángy ocd-s, annyiféle.
És igen, szokta magát sajnáltatni is; viszont ő is nagyon együttérző tud lenni, és sajnál másokat, akik betegek vagy valamilyen bajuk van. (Viszont ha "verseny" van, akkor mindig ő a betegebb, neki rosszabb, ő a szerencsétlenebb stb.)
A pofára esés meg az átpasszolás... Hát nem tudok biztosat. Mert tegnapelőtt reggel még úgy tűnt, tudunk értelmesen beszélni, délután viszont kiderült, hogy nem. Sőt, még rátett pár lapáttal, úgyhogy totál kiborultam, hogy milyen tud lenni, ezt soha nem gondoltam volna róla. (Nem fizikai erőszak vagy ilyesmi, hanem rettenetes mértékű igazságtalanságok, ilyesmik.) Utolsó előtti felvonás... :(
Tegnap reggel azért próbálkozott többször is, hogy menjünk el a tervezett programra, de nyilván nem voltam hajlandó. Megint vita, és az lett a vége, hogy akkor inkább hazamegy (amúgy vasárnap ment volna), és egy rakás cuccát össze is pakolta, elvitte. A többiért majd jön, amikor nekem úgyis kellene segítenie egy bizonyos dologban. (Nem tudunk elvágni egyelőre minden szálat, mert van olyan ügyintézése is, amit helyettem senki más nem tudna megcsinálni.)
Hogy W-vel hogy állnak most éppen... Passz. Tegnap reggeli infó szerint állítólag megsértődött rá, és nem áll szóba vele. (Azért, mert tegnapelőtt azt írta neki, hogy mi együtt maradunk. Pedig még nem volt ilyen megállapodás köztünk...)
De ez a "kívülről nézés" nagyon jó tanács, külön köszi. :)
Próbálgatom, és tök jó. :)
Meg az is, hogy ilyen sokat irkálok ide, mert addig sem rágom magam annyira... :)
#16
Az "együtt fogunk megöregedni" nem az én önálló elképzelésem. Közös volt a kapcsolat elején, és közös volt akkor is, amikor megbeszéltük (az ő javaslatára ráadásul), hogy barátokként folytatjuk tovább, ugyanúgy, mint addig, minden közös programmal satöbbivel. Szóval inkább ő akart "lefoglalni" előbb. Gondolom, addig, amíg nem lesz másik biztos pont az életében. Kapcsolatfüggő, ez nyilvánvaló. Mondjuk én is, csak én másképp: mert nekem nem kellett régen, hogy folyamatosan kapcsolatban legyek valakivel. Sőt, volt, hogy egyfolytában több évig szingli voltam. Viszont ehhez a kapcsolathoz meg túlságosan ragaszkodtam eddig, ilyen értelemben vagyok kapcsolatfüggő. Szóval bonyi...
Már tegnap hazament (itthonról haza, így szoktuk mondani régebben), pedig vasárnapra volt tervezve. Elvitt egy rakás cuccot is. Mondván, hogy ha én nem akarom folytatni vele bármilyen formában is, annak ellenére sem, hogy ő most már lemondana W-ről is meg akárki másról is... Én pedig nem akartam, mert nem hiszem már egy szavát sem.
Egyébként pont ettől féltem én is, és ezért is vettem keményebbre a figurát most, mert olyan döntés előtt állok, amiben nagyon nem mindegy, hogy együtt vagyunk-e vagy külön. És az még a mostani helyzetnél is iszonyatosabb lett volna, ha azután jelentette volna be, hogy új párja van és elköltözik, miután én arra alapozva döntök, hogy együtt vagyunk...
Köszi a válaszod, erősít. :)
#18
Igen, nagyon fontos mindkét dolog. Meg még egy csomó más is fontos. Én egyébként úgy látom, hogy lehetetlen mindenre odafigyelni egy ismerkedésnél... :(
Plusz az emberek változhatnak, jó és rossz irányba is. Utóbbira majd írok egy hosszú példát...
Igen, részben jól értetted: de nem "komolytalan, laza kapcsolatról" volt szó. Ahogy előadta az ötletét, az tulajdonképpen nekem azt jelentette, hogy minden megy tovább ugyanúgy, csak a címke más.
Azt nem mondanám, hogy "teli van hibával", csak hogy "nagyon sok hibája van". (Az aspergerből és egyebekből eredő dolgokat én nem tekintem hibának. Bajnak baj, probléma, kellemetlen stb., de nem az ő hibája, hogy ilyen. Bár az tény, hogy sokkal többet kellett volna próbálkoznia pl. különböző viselkedésterápiákkal vagy ilyesmivel.
És nem úgy általánosságban a hibái miatt nem bízom már benne, hanem csak egy-kettő miatt, főleg a mostani hazugságsorozat miatt.
Ma délelőtt pont végiggondoltam azt a réges-régi esetet. Eddig is triggerelt, amikor a mostani esetben hasonlóságokat fedeztem fel (vagy fordítva is igaz: pont azért volt gyanús sok minden, mert volt már tapasztalatom sajnos). De így részletesen átgondolva, és hogy rég elfelejtett részletek jutottak eszembe... hát nagyon megdöbbentem, hogy most mennyire ugyanaz a forgatókönyv. :(((
"Nála még talán velem is jobban jártál volna pedig én otthon ülős vagyok unalmasan élek."
Ez cukiiii. :)
Főleg azért, mert én is otthonülős vagyok (a heti egy kirándulást kivéve, meg a sétákat). A többség számára szerintem az én életem maga a dögunalom... :D
Pedig nekem ez így jó.
De én már 53 vagyok... Szóval nem azonos korosztály.
És ahogy valaki másnak írtam az előbb, valószínűleg nem akarok új kapcsolatot, inkább kutyás öreglány leszek. :D
Amúgy is egy ilyenből lelkileg helyreállni, és képesnek lenni új kapcsolatra... hát nem kevés idő. :(((
De sok sikert kívánok Neked a társkereséshez. :)
Több oka is van, hogy nem hagytam el eddig. Sok-sok-sok ok. Ha esetleg végigolvastad az eddigi kommentjeimet, amik lassan már kiteszik egy közepes novella hosszát... szóval akkor már láthattál pár okot. De nem szeretném leírni az összeset.
A leírásodban nem tévedtél - kivéve abban, hogy "buta". Mert bár vannak gyenge pontjai és alapvető hiányosságai több területen is, viszont más területeken meg kifejezetten okos és művelt.
"Tényleg nem tudtál jobbat találni?"
Akkor éppen nem. Erről is írtam valakinek röviden. Meg azt is, hogy csak hosszabb idő alatt derült fény mindenre.
Viszont ha végigolvasod, amit most jó hosszan írni fogok, a végére biztosan egyetértesz majd velem abban, hogy van ennél sokkal-sokkal rosszabb is...
Szóval, Y előtt volt pár rövidebb kapcsolatom (még a fél évet sem érte meg egyik sem). Ezek nyilván nem lehettek volna jobbak hosszú távon, hiszen nem véletlenül szűntek meg...
De volt egy hosszú kapcsolatom is: 9 év. Nagyon fiatal voltam, és nagyon tapasztalatlan.
Annak a 9 évnek az eleje ugyanilyen "nagy szerelem" volt. A pasas, legyen mondjuk Q, egyes területeken jobb volt, mint Y, más területeken rosszabb. Vele sokkal több hasonlóság volt kettőnk közt, így nyilvánvalóan sokkal kevesebb különbség. Anyagilag teljesen jól állt, nemhogy hitele nem volt, de nagyon jól keresett, saját autója is volt már akkor is, később egyre jobbakra cserélte le. Én még suliztam, amikor megismerkedtünk, diákmunkás voltam ott, ahol ő vezetőhelyettes. 12 évvel volt idősebb nálam, és kellett neki a friss pipihusi... Nekem meg nagyon tetszett, szóval nem is a státusza érdekelt, vagy a pénze. Forró fejű voltam akkor még, és mivel beleszerettem, hát összejöttünk. (Fúj, most még erre is felfordult a gyomrom, hogy leírtam... Iszonyat h.lye voltam akkor, rágondolni is rossz, hogy szerelmes voltam egy ilyenbe...)
Sokkal nagyobb volt az összhang köztünk eleinte, mint Y és köztem az első időkben.
Q-val eleinte veszekedések sem voltak egyáltalán, legalább egy évig.
Szakítási kísérlet az ő részéről csak egyszer, még az első évben talán; de nem volt annyira komoly a szándék, így együttmaradtunk sajnos.
Úgy összességében azt mondanám, hogy az első két év "összesítésben" sokkal jobb volt Q-val, mint az Y-nal töltött első két év.
De aztán Q-val egyre rosszabb lett.
Tehát az a kapcsolat magasabbról indult, de lefelé változott, méghozzá gyors tempóban, és nagyon mélyre. :(
Csak akkor még tényleg nagyon fiatal és tapasztalatlan voltam. Meg kevésbé önálló, tudatos, erős stb.
És pláne fogalmam sem volt arról, hogy nem csak fizikai bántalmazás létezik. A mai tudásommal már világos, hogy a 2. év után már megvoltak az első jelei a lelki bántalmazásnak. Aztán egyre több ilyen lett, és egyre gyakrabban. Közben megjelent a gazdasági is, a 3. évtől, mivel akkor nekem közel 4 éven át csak minimális saját jövedelmem volt. Így jóformán teljesen ő tartott el, méghozzá nem is szűkmarkúan. Persze nekem akkoriban sem voltak kifejezetten luxusigényeim, pl. márkás ruhák, utazgatás stb. De azért volt 3 rövid külföldi út (3 naposak), meg talán 3-4 belföldi, max. 5 naposak. Szerintem 9 év alatt ez nem mondható soknak, szóval nem luxus. És a "mindennapi betevő" az minőségi kaja volt mindig, pl. reggelire gépsonka vagy szalámi. A párizsit akkoriban "el is felejtettem"; és rendszeresen ettünk étteremben is, szóval ilyesmik.
De vissza is élt ezzel a helyzettel sokszor.
Később jött a szexuális bántalmazás is - amiről szintén fogalmam sem volt, hogy ha egy kapcsolatban az egyik fél éppen nem akar szexelni, de a másik valamivel mégis ráveszi vagy rákényszeríti (tehát nem a normális módon, hogy meghozza a kedvét...), akkor az bizony szexuális erőszak.
Ez nem volt rendszeres, de többször előfordult. Kb. a 4. évtől, havonta egy-két alkalommal biztosan. - Mert azelőtt teljesen azonosak voltak az igényeink ezen a területen is. Furcsa most erre visszagondolni, de szinte teljes összhang volt köztünk szexben. Viszont ahogy az érzelmeim kezdtek hűlni, nyilván kevésbé kívántam őt, szóval már nem volt igényem a "mindennapi szexre". Így eleinte kb. egy-egy alkalommal kevesebb lett hetente, aztán már kettővel... De ahogy említettem, nem mindig tartotta tiszteletben, hogy én nem kívánom éppen. Arra hivatkozott, hogy ő tart el, neki ez jár... Mintha valami qrva lettem volna... :(
Holott ő önként vállalta ezt, közösen beszéltük meg, lett volna más opció nekem is. Aztán amikor már nekem is magasabb lett a jövedelmem, ezzel már nem tudott "érvelni". Próbálkozott hát mással: egyetlen alkalom volt csak, de akkor tényleges fizikai erőszakkal való fenyegetéssel vett rá... :(
Szerencsére legalább nem volt perverz, szóval semmi "extrát" nem követelt.
Én akkor már féltem tőle, mert addigra már volt példa arra, hogy bár más okból, de pofon vágott. Érdekes így utólag látni, hogy minden a tipikus bántalmazó kapcsolatoknak megfelelően történt. Viszont azután már "nem volt idő" arra, hogy tipikusan is folytatódjon: azaz nem volt egyre durvább és egyre gyakoribb pofozkodás, vagy másfajta fizikai erőszak, pl. rúgás, ököllel ütés, vagy ilyesmi.
Ugyanis akkor már tudatosabb voltam (az utolsó két évben), és legalább kétszer közöltem, hogy szakítani akarok. Erre mindig "visszahúzódás" volt a reakció, meg a tipikus "mézeshetek"...
De én akkor már egyáltalán nem szerettem. Elvoltam vele, amikor normális volt, de se szerelem, se szeretet. Szerencsére az utolsó két évben a szexet nem erőltette szinte egyáltalán, volt, hogy hetekig nem volt semmi, egyszer meg két hónapig...
De nagyon rossz volt így is az egész. Ezért amikor egyszer megint elkezdett nyüstölni (9. év), hogy házasodjunk össze, blablabla, nagyon határozottan nemet mondtam, és hozzátettem, hogy egyáltalán nem is akarok már vele lenni, nemhogy összeházasodni, úgyhogy semmiképp nem folytatjuk tovább a kapcsolatot. Akkor nagyon megvadult, pedig nem ordibáltunk, én legalábbis teljesen normál hangerővel beszéltem, ő egy kicsit hangosabban. Szóval hirtelen "megőrült" - nem megvert, hanem ledobott az ágyra, és fojtogatni kezdett. Persze próbáltam lefejteni a kezét a nyakamról, és próbáltam rúgni felé... De nem tudom, végül is mikor és miért tért észhez, és hagyta abba. Egyszerűen csak elengedett, ugyanolyan hirtelen, mint ahogy nekemjött. El akartam menni otthonról, de nem engedett ki a saját lakásomból. (Nem elírás, fiatal korom ellenére volt egy kis, kétszobás lakásom. Ugyanis örököltem egy kisebbet, aztán annak az árához szintén saját pénzből meg tudtam venni ezt a nagyobbat.)
Szóval bezárta az ajtót, és elrakta a kulcsot. (Ezt sem tudtam akkor, hogy ez a személyi szabadság megsértése nevű bűncselekmény.)
Külön szobában aludtunk, és mem volt semmi további bántalmazás. Másnap reggel kinyitotta az ajtót, kiengedett, amikor mondtam, hogy ki akarok menni.
Úgyhogy szépen besétáltam a rendőrségre, elmondtam, mi történt. A rendőrök először próbálkoztak, hogy jaaaj, hát egy kis családon belüli vita... Akkor lehúztam a garbóm nyakrészét, megmutattam nekik a lila foltokat... (Nem nagyon szerettem amúgy a garbót soha, de akkor vagy két hétig kénytelen voltam abban járni.) Megkérdezték, hogy Q be van-e jelentve hozzám. Szerencsére nem volt. Két rendőrrel mentünk a lakásomhoz. Igazoltatták, aztán kapott egy minimális fejmosást. Végül összepakoltatták vele a cuccait, és lekísérték a kocsijához, és megvárták, amíg elindul.
Ennyi intézkedés történt, semmi több. Ma már tudom, hogy feljelentést kellett volna tennem, és annak akár letöltendő szabadságvesztés is lehetett volna a következménye.
Utána még jó ideig féltem, hogy visszajön, még hetek és hónapok múlva is. Lecseréltettem a zárat is, mert volt saját kulcsa a lakásomhoz.
És tényleg megjelent még a következő 4-5 hónap során vagy ötször, random időpontokban. De egész normálisan viselkedett, és csak rövid ideig maradt (1-2 órára), és semmilyen bántalmazás nem volt. Csak beszélgettünk, semmi más. Persze próbálkozott érzelmileg manipulálni minden alkalommal, különböző "csalikkal", hogy kezdjük újból... De nem voltam hülye... Aztán szerencsére végleg eltűnt, soha többé nem jött oda a lakásomhoz.
Nos, ugye, hogy van sokkal rosszabb is? :(((
Ha választanom kellene most, hogy melyik kapcsolatot kezdeném újból, azt a réges-régit, a gazdag és elvileg makkegészséges Q-val (még betegállományban sem volt egyszer sem a 9 év alatt, dokinál se), aki még alkoholt is csak ünnepnapokon ivott... vagy pedig a mostani kapcsolatot a szegény és beteg Y-nal, hát gondolkodási idő nélkül is 1000%-ig Y-t választanám. Az összes hibájával, betegségével és különbözőségével együtt is. (Persze ha lenne egy harmadik lehetőség, hogy "egyiket sem", akkor lehet, hogy azt...)
Y-nak a kapcsolatunk legelején megmondtam, hogy ha csak egyetlen egyszer is kezet emel rám, akkor látott utoljára...
De ő nem ezért nem ütött meg soha a közel 10 év alatt. Hanem azért, mert ő egyszerűen nem olyan. Soha még csak kilátásba sem helyezett se pofont, se semmit. Veszekedtünk már nagyon csúnyán párszor, ordibálva egymással, de még ilyenkor sem bántott egy ujjal sem, még csak a kezét sem emelte ütésre, nem lökdösött, meg semmi ilyesmi. Sőt, még csak anyázás vagy hasonlók sem voltak soha. Trágár szavakat szokott használni, ilyen b+, meg k életbe (kétszer dobta vissza a kommentet a rendszer, mert fennakadt a trágárságszűrőn, remélem, így már jó lesz...) Szóval csak ilyen szintűeket. De rám nézve sértő szavakat, jelzőket soha, egyetlen egyszer sem.
Szóval tőle soha nem féltem egyetlen percig sem, hogy megüt. Ő soha nem használta a fizikai erejét megfélemlítésre, vagy bármilyen önző céljának elérése érdekében.
És soha, de soha nem kényszerített szexre, ha én nem akartam. Semmilyen formában. Úgy értem, hogy nemhogy fizikai bántalmazással vagy zsarolással vagy fenyegetéssel, vagy bármilyen negatív dologgal nem, de pozitívakkal sem.
Nem
"El akarod cseszni az életedet?"
Már elcsesztem, többszörösen is. És mások is raktak még rá pár lapáttal...
Már főleg csak nyugit szeretnék, amennyire lehet.
"Amint tud lecserél és csak akkor fog szólni ha már megvan az új kapcsolata?"
Hát pont ezt nem szerettem volna soha, és pont ezért nem dugtam a homokba a fejemet, amikor jöttek az első gyanús jelek, hogy már van (de legalábbis folyamatban van) az új kapcsolat...
"Bocs ha nem vidítottalak fel."
Ez is olyan aranyos. :)
Valóban nem amúgy. De a Q-val való kapcsolati erőszakról írni sokkal rosszabb volt, mint a kommentedet olvasni...
#19
Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy. :)
#21
Jól hitted, nő vagyok. Ezért vagyok én az X a történetben. :)
válasza:
válasza:"...főleg a mostani hazugságsorozat miatt."
Lehet én vagyok túl lelkis de kb egy hazugságot nem tudnék megbocsátani magamnak..
Ez azt jelentené hogy nem annyira fontos/szeretett ő számomra hogy a bűntudat vissza tartson. Ezzel megbántom a másikat akkor is ha nem tudja meg. Ráadásul a megbízhatóságom és tekintélyem is csökken, világ életemben utáltam a szélhámosságot. A kis hazugságokat sem szeretem.
Nem csak párkapcsolatra mondom.
Olyan kapcsolatra vágyok ahol komoly lelki ismeret és együtt érzés van, nagy szeretet. Sokszor kétségbe vontam magam hogy talán hülye vagyok, egy naív álmodozó és túl magasak az elvárásaim. Sokak szerint ilyen a mesékben van. Aztán ha ritkán egy ilyen nőt látok vagy olvasok akkor az érzés hogy megtaláltam, hogy végre nem csak az ábrándozásaimban látok ilyen nőt, hanem igazi élőben is... Aztán már van párja (aki persze nem annyira jó ember mint ő), vagy túl nagy a korkülönbség vagy nem akar ismerkedni.
Az unalmasan élő otthon ülősségem miatt is kevésbé értékesnek éreztem magam mert hogy kinek kellek így. Hogy te is ilyen vagy ez jót tett az önbizalmamnak.
Nem a betegségei miatt szóltam le a férfidat, de nem elég bajod volt elviselni, de még a pénzt is szórta, hűtlenség, hazugságok.
#27
Nem tudok semmiféle mentális betegségről. Még csak pszichiáternél sem voltam soha, fel sem merült.
Tudom, hogy az átlagnál jobban viselem a nehézségeket, ezt tapasztaltam a környezetemben is. Illetve ahogy említettem valamelyik kommentben, egy ideig olyan szakmában dolgoztam, ahol azok közül, akikkel kapcsolatba kerültem a munkám során, sokaknak kellett segítséget nyújtanom. Ismeretségi körben szintúgy. Így elég sok olyan történetet is ismerek, amik hasonlók az én egyik vagy másik történetemhez, de az érintettek sokkal rosszabbul viselték, így több és hosszabb idejű külső segítségre volt szükségük, mint nekem. Sőt, köztük vannak / voltak olyanok is, akiknek pszichológust vagy pszichiátert is szükséges volt bevonni, két esetben pedig kórházi kezelést is, egyikük még zárt osztályon is volt egy ideig... :(
Nem tudom, mitől függ, ki mennyire erős lelkileg, biztos, hogy genetika kérdése is.
Nyilván amikor nagyobb traumák értek, összesen 5 ilyen volt, akkor azok nagyon megviseltek lelkileg, és rövidebb-hosszabb ideig iszonyatosan magam alatt voltam. De mindig sikerült egyedül kijönni ezekből az állapotokból, illetve egy kis külső segítséggel (barátok, család). Pszichológushoz sem fordultam ezek miatt sem, mert nem éreztem szükségét. Legfeljebb olvastam az épp aktuális problémával kapcsolatos cikkeket, vagy néztem videókat (pl. a gyászfolyamatokról).
Viszont olyanokról nyilván tudok, amik nem "mentális betegségek", de megnehezítik az életemet. Pl. az ún. korai kötődés (a csecsemő / kisgyermek és a gondozói - optimális esetben a vér szerinti szülők - közötti kötődés) nálam igencsak sokat sérült. Sajnos ilyen családba születtem, és ez nyilván rányomta a bélyegét a párkapcsolatokra is. A gyermekkortól a fiatal felnőtt korig tartó alacsony önértékelésemnek szintén megvoltak az okai, de ezen a területen aztán helyreálltam. Ebben nagy szerepe volt pontosan annak is, hogy míg a családi hátterem egyáltalán nem volt támogató a tanulmányaimat illetően (sem), így "normál életkorban" nem tudtam továbbtanulni, pedig a képességeim megvoltak hozzá; ezért később, önálló felnőttként tanultam tovább, és szereztem diplomát, ezzel pedig egyúttal magasabb státuszú munkát is. És volt még pár kisebb-nagyobb önálló sikerem, amik hozzájárultak a pozitív változáshoz.
De ha leírnád, hogy mire gondoltál pontosan, azt megköszönném. :)
válasza:További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!