Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan zárkózzak fel, ha még nem volt párkapcsolatom?
A páromnak már volt 2 hosszú és 2 rövid kapcsolata. 2 hete vagyunk együtt, és nem egy szinten vagyunk. Úgy örülök, hogy végre viszonzott a szerelem, és én is megtalaltam a boldogságot.
Én még kézen fogva setalgatnék, amikor ő már orált akar. A csók is a második találkozón volt, amikor összejöttünk. Azt érzem, hogy neki nem ad annyit egy kézen fogós séta, mint nekem. És nyilván irreális elvárás, hogy ilyen korban ne lett volna senkivel, nem azt mondom, mert a baj velem volt, hogy csak most jött össze. Állandóan taperol, a szexről beszél, nyúlkál. En is vágyok a szexre, már nagyon régóta, csak partner híjján sose volt rá lehetőségem, de lassabban haladnék a kapcsolatban.
20# nehez elhinni, pedig nagyon korrektnek tűnsz
Nyilvan nem tudjuk h nezel ki meg milyen a stilusos eloben,de az a kicsi ami belsodbol megmutattal teljesen okés
remelhetoleg boldogga tesz majd
Sok sikert hozza, aztan ne felejtsd el a tanácsainkat.
Hát köszönöm😅
Arcommal vannak problémák, eléggé koravénnek tűnök olyan dolgok miatt is, amik csak plasztikával javíthatók sajnos (ráncos szemhéj, szemem alatt 3 szarkaláb, erős mimikai ráncok, eléggé rossz a genetikám. Alacsony is vagyok, szóval egy kiló is meglátszik rajtam, és nagyon sok ruha, cipő, ami tetszik nem vehetem meg, mert kicsibe nyomin néz ki, szóval sokáig tart nálam egy vásárlás, és jól meg kell nézzek, meg kell gondoljak mindent, hogy mit veszek meg.
A legnagyobb jóindulattal a női cipők 36-tól kezdődnek.
Kicsibe meg nem jó minden. Főleg a nadrágok.
Nem túlzol egy kicsit? :D Én is hajlamos vagyok rosszabb napjaimon azon keseregni, hogy nem kellek senkinek, senki nem kezdeményez... Aztán rájövök, hogy párkapcsolatban vagyok és korábban is voltam többször is :D Ezen az oldalon hajlamosak az incelek azt terjeszteni, hogy egy szép lányt minden nap húszan szólítanak le az utcán, de ez nem igaz, nem ez az átlag. Társkeresőn ha használod szingliként akkor biztos sokan írnak, a mindennapokban meg nehéz új potenciális jelölteket találni. Nincs semmi baj veled és az elvárásaiddal :)
Vagy leküzdöd azt, ami gátol téged és elveszted a szüzességed a barátoddal 1-2 héten belül, vagy szakíts és keress mást. Viszont ezzel tényleg hátrányban indulsz sajnos, de nem kell belemenned, ha nem akarsz.
De, jó állapotú emberek vannak. Nem tudom miért él még benned az a tévhit, hogy ott csak elvált 50 éves perverzek vannak vagy szexre hajtó tinik. Látszik hogy nem próbáltad.
Oké, akkor maradj az idióta paliddal, aztán bánd meg, hogy akaratod ellenére megdugott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!