Mitől függ az, hogy ki mennyire vágyik párkapcsolatra?

A családi mintáknál a korábbi tapasztalatok még többet számítanak.

Valaki teljesen kiábrándul egy rossz kapcsolat után, és kb megundorodik párkereséstől.

Valakinek meg ez lesz kb az élete értelme, mert annyi örömet, szeretetet kapott kapcsolatban. Pl én is ilyen vagyok, nincs jó viszony a szüleimmel, de az első párom segített felépíteni az önbizalmamat. Mivel az anyai szeretet egy fő forrása a gyerek önbizalmának egészséges kialakulásához és ez nem volt meg.

Ha rossz volt a gyermekkora, akkor viszi a rossz mintát:

• Szeretet-figyeleméhes és bármi áron partnert akar, akit "megöl" a szeretetével és elvárja, hogy kölcsönös legyen.

• Életében nem akar párkapcsolatot, inkább csak szexel, vagy még azt se annyira fél, hogy oda jut ahová a szülők.

Szerintem is nagyban függ a mintáktól, de én ezt nem korlátoznám le a családra. Sokat tud számítani az is, hogy a környezetében, ismeretségi körében mit lát az ember. Én ott sem igazán jókat, nem csak családon belül. Csomószor hálás vagyok, hogy nekem mindezt nem kell elviselnem, nem is lennék képes.

Aztán ahogy a 2. írja, a tapasztalatok is erősen befolyásoló tudnak lenni.

Én még hozzátenném a veleszületett személyiséget is; vannak, akikben gyárilag nagyon erős az igény a kapcsolódásra, de vannak maguknak való, "magányos farkas" alkatok - a két típus egész eltérően viszonyulhat a párkereséshez is.

Szerintem leginkább azoknak kell kapcsolat, akik anyagilag nem boldogulnának egyedül, és azok, akiknek alacsony az önértékelésük. Egyedül nem érzik teljes értékűnek magukat.

Az anyagilag és önbecsülést tekintve rendben lévő emberek nem ragaszkodnak foggal-körömmel kapcsolatokhoz, hisz egyedül is jól elvannak. Csak olyan kapcsolatba mennek bele, ami hozzáad az életükhöz, nem pedig egy plusz stresszforrás.

Nem tudom, de rám nem voltak hatással más kudarcai, úgy értve, hogy akkor már el is asom magam, mert halálra van ítélve. Maximum a realitás talaján tart, nem álmodozok fölöslegesen, hogy örökkön örökké. Más csúf, rossz tapasztalata, vagy még a sajátod is előbbre vihet, hiszen az élet ad pofonokat, oktat valahol szerintem, vagyis ha tanulsz más hibáiból, a sajátaidból, akkor jobban odafigyelsz, nem követed el ugyanazt a bakit.

Ha eleve antiszociális vagy, akkor nagyon nehéz azt jobbá alakítani, viszont nem lehetetlen. Hiába valaki beszédes, ha éretlen, lehetnek neki exei, de ha infantilis, akkor sorozatosan exei lesznek.

Ha valaki normális, érett, okos, kedves, magabiztos, akkor nem hiszem el, hogy nem akadna neki előbb utóbb hozzá való emberke.

Önbizalom/annak hiánya. Ahogy a mondás is tartja:

"Az önbizalom nem azt jelenti, hogy szeretni fognak, hanem hogy nem baj ha nem."