Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Figyelmeztessem a srácot?
A volt barátnőmről lenne szó. A kapcsolatunk alatt kijött nála egy súlyos betegség, ami jelentősen befolyásolja az életét. A szakításunk azért történt, mert nem értette meg, hogy a betegség teljesen átalakítja a jövőképét, hiába érzi magát pillanatnyilag jól, örökké hatással van rá. Pl. lehetőleg semmilyen súlyosabb fertőzést nem szabad elkapnia, a gyerekvállalás kockázatos, a meleg is árthat neki. Ő ezzel nem foglalkozik, hajtja magát eszetlenül sporttal, utazgat forró helyekre, stb. Szakításkor undorítóan bánt velem.
Megtudtam, hogy új kapcsolata lett, és azt is megtudtam, hogy a pasinak nem mondja el a betegséget, és nem is nagyon szándékozik a jövőben sem megtenni. "Majd ha kifejezetten ez kerül szóba csak úgy magától" - Ezt mondta.
Erkölcsileg úgy érzem helyesnek, ha tudja a srác, mert szerintem joga van tudni, és ezt is számításba venni, amikor dönt, hogy szeretne-e vele közös jövőt, meg, hogy a saját esze szerint ítélje meg az életstílusát. Én iszonyúan úgy érezném a helyében, hogy időt pocsékoltam, át lettem verve... Szóval nem bosszú lenne, hanem empátia.
Uhh de arra a kérdésre is emlékszem, csak már nem tudom követni, hogy az is ehhez a jó madárhoz tartozik, de lehet.
Az viszont megvan, hogy külön kérdést írt ki arról, hogy miért csak a nők dönthetnek egyedül arról megtartják-e a terhességet, előre látható betegsége esetén úgy lenne a helyes, ha az orvos nem csak javaslatot tenne az abortuszra meg ilyenek. És akkor ott is megemlítette a barátnőjét, hogy hát ott van példának okáért az ő nője, aki hirtelen lebetegedett stb és ugyan azóta már meggyógyult, de mégis gyereket akar és milyen felelőtlen, mert bármikor újra visszaeshet és hogy képzeli, hogy ő gyereket tervez így és blablabla.. Beteg barom, kár h most így hirtelen nem találom ezeket, jól szemléltetné ennek az elmebajosnak a lelki világát.
Áhh megvan:
1. https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__parka..
2. https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__egyeb..
És a barátnő kérdése, ahol linkelve lettek a fenti kérdések és ami miatt úgy döntött kirakja ezt a szarházit:
https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__parka..
#18
Nekem is az a beteg állat jutott az eszembe, csak lusta voltam visszakeresni a kérdéseit. De jó, hogy te nem voltál az. :)
#14
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!