Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Figyelmeztessem a srácot?
A volt barátnőmről lenne szó. A kapcsolatunk alatt kijött nála egy súlyos betegség, ami jelentősen befolyásolja az életét. A szakításunk azért történt, mert nem értette meg, hogy a betegség teljesen átalakítja a jövőképét, hiába érzi magát pillanatnyilag jól, örökké hatással van rá. Pl. lehetőleg semmilyen súlyosabb fertőzést nem szabad elkapnia, a gyerekvállalás kockázatos, a meleg is árthat neki. Ő ezzel nem foglalkozik, hajtja magát eszetlenül sporttal, utazgat forró helyekre, stb. Szakításkor undorítóan bánt velem.
Megtudtam, hogy új kapcsolata lett, és azt is megtudtam, hogy a pasinak nem mondja el a betegséget, és nem is nagyon szándékozik a jövőben sem megtenni. "Majd ha kifejezetten ez kerül szóba csak úgy magától" - Ezt mondta.
Erkölcsileg úgy érzem helyesnek, ha tudja a srác, mert szerintem joga van tudni, és ezt is számításba venni, amikor dönt, hogy szeretne-e vele közös jövőt, meg, hogy a saját esze szerint ítélje meg az életstílusát. Én iszonyúan úgy érezném a helyében, hogy időt pocsékoltam, át lettem verve... Szóval nem bosszú lenne, hanem empátia.
Szerintem a saját fejedre hozol bajt, ha beleszólsz az életébe.
És nem hisszük el, hogy a puszta jóindulat vezérel. Szét akarod b.szni a kapcsolatát, ez erről szól.
A nyomorék lúzerek képesek ilyesmire, szerintem legalábbis.🤷♀️
"új kapcsolata lett" - Álljon elé és nyögje ki semmiből semmi, hogy:
"Hé figyelj már Norbi súlyos betegségem van, gondoltam szólok, hogy több mint valószínű nem lehet gyerekem és ki tudja mi lesz még ebből, de gondoltam jogod van tudni hiába még csak most jöttünk össze!"
Így gondolod? Fordított esetben ha te lennél beteg te elmondanád az újdonsült barátnődnek? ^^
„ "Majd ha kifejezetten ez kerül szóba csak úgy magától" - Ezt mondta.” - Elmondja neki, ha erről lesz szó, hogy akarják-e egyáltalán komolyabbra, szorosabbra fogni az ismerkedést! Mert még csak ismerkednek jóformán, nem gyerekprojektbe fognak! Majd ha oda kerül a sor, hogy komolyabb a kapcsolat, akkor majd megtudja a pasas, hogy mi a hézag.
Neked abszolút semmi jogod nincsen ahhoz, hogy brletenyerelj az ő életükbe!
Foglalkozz a sajátoddal, ismerkedj, ne bosszút forralj, mert ráfizetsz vagy így-vagy úgy...
Nem, te azért mondanád el, mert rákérseztem, de soha nem tennéd meg, te ettől sokkal sunyibb, mocskosabb típus vagy.
Arra képes vagy, hogy beletaposs az exed kialakulóban lévő kapcsolatának, mert kidobott téged miután parancsolgattál volna neki, hogy mit csináljon az életével mint egy 2 éves gyereknek!
"A szakításunk azért történt, mert nem értette meg, hogy a betegség teljesen átalakítja a jövőképét" - Ki vagy te? Azt hiszed te vagy az Atyaúristen, hogy megmond a tutit és mindenki ugorjon?
Nem csoda, hogy kidobott, hogyha a szülei nem avatkoznak az életébe, vagy ha tennék is ő rájuk se hallgat, mert nem 2 éves hanem felnőtt nő, aki úgy éli az életét ahogy szeretné!!!
Ha elcseszi az az ő baja, nem a tiéd, se a másé.
Te olyannyira a mindentudó/mindenható kompkexusban szenvedsz és persze nem bírod lenyelni, hogy kirakott, hogy avatkoznál fölöslegesen.
Mit akarsz, hogy valaki a családjából jól megverjen a pasija, vagy rendőrséget mivel, hogy zaklatnád? Bár tuti zaklatod, mert biztos, hogy nem tartja veled a kontaktust miután kirakott. Hagyd őt békén, magaddal törődj, menj el pszichológushoz, mert abnormális a viselkedésed minden téren. ő.Ő
Utolsó jól megfogalmazta..szegény csajt mintha börtönbe akartad volna zárni, a helyében én is dobtalak volna 😀
Kellene a francnak egy ilyen betegségtudatos, irányításmániás pali😂
Biztos vagyok benne, hogy meggyőzi magát majd, hogy milyen jól teszi, ha szétcseszi az exe kapcsolatát.
Tudod mi jár neked?
Semmi 😁
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!