Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elmondanátok a lánynak?
Van egy fiú, életem legnagyobb szerelme volt. Egy évig tartott csak és már 5 éve vége. Azóta időnként fel-felbukkan. Olyankor találkozgatunk pár hétig (max 1-2 hónap) és eltűnik újra. Ez főként a szexről szól és eddig úgy gyanítottam, hogy két kapcsolat között talál meg engem. Tudm, hogy szánalmas, de egyszerűen nem bírom ki, hogy ne lássam. A köztes időben nem tudom mi van vele, mert nincs fent a közösségi oldalakon. Egy kamu profilja van, amiről beszélni szokott velem. Semmilyen formában nem tudom elérni, amikor ő nem akarja.
Múlt héten nálam aludt és, amikor zuhanyzott, kapott egy üzenetet egy lánytól. Sajnos nem tudtam elolvasni, mert a telefonján nem tudtam feloldani a zárat, de az első sort láttam az értesítésben és gyanítható volt, hogy van köztük valami. Másnap rákerestem a lányra facebookon és láttam, hogy van közös képük is. Azóta a megszállotja lettem annak a lánynak, naponta többször nézem a profilját és láttam, hogy kiposztolta, hogy az a fiú eljegyezte. Úgy, hogy közben holnap is találkozunk.
Egyszerűen nem tudom mit tegyek. Szívem szerint elmondanám a lánynak, mekkora görény a pasija, de akkor megharagudna rám és többet biztos nem állna velem szóba.
Kérdező. Gondold át. Meddig lehet ezt kivitelezni szerinted?
Annyi rendes szingli srác van, miért teszed ezzel tönkre magad?
Ha elveszi azt a másik csajt, idövel gyerekük lesz stb. Te ebben akarsz asszisztálni?
Ha meg elmondod a srác többet nem fog veled szóba állni.
Ezért is írtam, hagyd a fenébe őket. Annyiba nem nézett hogy elmondja barátnője van, ha nem jön az az üzenet újra hülyének nézett volna..kell ez neked?
Tudom, hogy el kellene engednem. Meg is tenném, ha akarná, de úgy tűnik, ő sem akarja. Volt egy pont, amikor mondtam neki, hogy hagyjuk ezt abba, mert amikor elmegy, az mindig nagy fájdalom. Azt válaszolta, hogy tudja, hogy engem ezzel bánt, de önző és képtelen végleg hátatfordítani nekem. Mert fontos vagyok neki és boldog velem. De nem tud méltó lenni arra a szeretetre, amit iránta érzek. Tudom, hogy ez csak duma. Tudom, hogy kihasznál, minden téren. De egyelőre kevésbé fáj ez, mintha egyáltalán nem lenne.
Nekem minden téren ő volt az első. Nem vagyok szép lány. Normális esetben soha nem lehetett volna közöm egy olyan pasihoz, mint ő, de valamiért ő látott bennem valamit. Előtte nem volt barátom. Utána is csak próbálkozások. Vele együtt összesen három férfihoz volt közöm szexuálisan, kettőhöz csak 1-1 alkalommal,de kiábrándító volt. Valahogy az is csak vele működik. Képtelen lennék máshoz is kötődni. Én addig élek, amíg ő jelen van az életemben.
Tudod mit fogsz sajnálni a legvegén? Az elvesztegetett időt, amikor normális emberekkel is ismerkedhettél volna, és a saját jövődet, boldogságodat építhetted volna. Tudom, mert voltam hasonló helyzetben, bár ott nem volt másik nő. De meg voltam őrülve a pasiért, mintha bedrogoztak volna. Totális megszállott voltam. Így 10 év távlatából azt mondom, hogy nem érte meg. Totál lejárattam magam, nem szerettem azt az embert, aki akkor voltam, és soha nem lehettem volna úgy boldog, pedig akkor hidd el, en is azt hittem, hogy csak vele lehetek az. Nope.
Mindenkinek ellent fogok mondani, de tálalj ki a csajnak. Csak van fotód, vagy bármi, amiből ráismerhet a csaj. 2 legyet ütsz egy csapásra. A pasas nem fog többet keresni, teljesen elvágod a szálat (még ha ez most ijesztően is hangzik, de hidd el, jobban leszel nélküle. Somkal jobban), plusz szólsz egy ártatlan áldozatnak, aki azt hiszi, hogy megütötte a főnyereményt. Hogy mihez kezd utána, ő dolga. Nem állnék le a helyedben beszélgetni, elküldeném a bizonyítékot, aztán tiltás. A csaj is, meg a pasas álprofilja is. Aztán bőgd ki magad, menj el tombolni a barátaiddal, és szép lassan szedd össze az életed, hogy legyen miért élni. Mert hidd el, az okok nem jönnek maguktól, azokat meg kell teremteni, fel kell építeni. És minden perc, amit erre a sehova sem haladó szánalmas "kapcsolatra" szánsz csak a boldogságtól és az életedtől foszt meg.
Abszolút igaza van mindenkinek. Tudom, felfogom. Sőt, én is ezt tanácsolnám bárkinek, aki hasoló helyzetben lenne. De valahogy hiába tudomaz eszemmel, nem tudom kiverni a fejemből.
Sok mindent megéltem az elmúlt 5 évben. Tényleg volt, amikor elküldtem és mondtam neki, hogy ezt nem teheti velem. De valahogy nagyon ért hozzá, hogy az legyen végül, amit ő akar. Ismer, és tudja, hogy az én életem akkor kezdődött, amikor megismertem. Előtte egy senki voltam, az vagyok most is, ha nincs velem. Ő volt az egyetlen ember az életemben, aki el tudta hitetni, hogy érek valamit.
Minden gondolatom ismeri, pedig valójában én alig ismerem őt. Annyit tudok róla, amennyit magából mutatni akar, és abból sem tudom mi az igaz. Talán ezért vagyok ennyire a rabja, mert egy álomkép az egész. Ő az,akire mindig is vágytam
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!