Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha megkérdezi egy férfi, hogy miért utasítom el, tilos őszintének lenni?
Nagyon durva savazást kaptam nemrég egy férfitől azért, mert a külseje miatt utasítottam el. Egyből jött cseszegetni, hogy pedig egy szinten vagyunk, fikarcnyival se vagyok jobb csaj, mint amennyire ő jó pasi, amikor meg szó nélkül ott akartam hagyni, akkor jött utánam, hogy legyen bennem gerinc és hallgassam végig. Végül random férfitársasághoz mentem oda és kértem őket, hogy segítsenek lekoptatni.
Erre utána fb-on írogatott, hogy undorító hányadék vagyok, hogy játszottam idegeneknek az eszem, csak hogy őt tovább bánthassam, miközben mindketten tudjuk, hogy nem jelentett rám veszélyt, ismerjük egymást, mégis úgy bántam mint valami random, lipótról szökött idegennel.
Pár fiúbarátom azt mondta, hogy borzalmas hibát követtem el, amikor lefikáztam a külsejét és a szemébe mondtam, hogy amiatt nem kell, ilyen soha, semmilyen körülmények között nem szabad férfinak mondani.
Pedig amúgy ő húzta ki belőlem, én eleinte hárítottam, azt mondtam, csak nem akarok most összejönni senkivel sem, utána meg mikor tovább piszkált, akkor azt, hogy nem az esetem, végül ő tette fel 3x is a kérdést, hogy a külsejével van-e a gond, és akkor kiböktem, hogy igen.
Legalább azóta kiderült, hogy belsőre még nagyobb probléma van vele...
Ő is rosszul kezelte a helyzetet.
Hogy ki a jobb pasi, csaj a másik számára, nem tisztem megítélni (nincs is ilyen, csak ezekben a helyzetekben mindenki magáról hiszi, hogy többet ér mint mások).
Mindenesetre kritizálni felesleges, elég ha annyit mondasz, ne haragudj, úgy érzem nem egymást keressük. Megindokolni akkor sem kell ha erősködik.
Van aki jól kezeli ezt, de sokan megsértődnek és hogy kinek van igaza.... Mindkét félnek saját igaza van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!