Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Feministák! Az alábbi nő viselkedésével sincs semmi gond? Nagyon kíváncsi vagyok...
Adott egy nő ismerősöm, aki nekem mindig is nagyon tetszett. Tudvalevő, hogy bántalmazó kapcsolatban volt fél éven át, és az előtte lévő pasija pedig 4 hónap után megcsalta. 22 éves. Más tapasztalata nincs. Vagyis de, volt egy pasija, aki 2 hétig szexelt vele, majd egyszer csak letiltotta, eltűnt.
A szakítása környékén végre szóba elegyedtünk, nagyon nagyon nagyon jól kijöttünk egymással. Sokat beszélgettünk, és elmentünk együtt egy koncertre, mert mindketten szeretjük a bandát.
Természetesen a tettek mezejére léptem: Közöltem, hogy szeretnék tőle többet, de ő elutasított arra hivatkozva, hogy nemrég szakadt el egy bántalmazótól, nem akar most kapcsolatot. Mondtam, hogy én lazább viszonyban is benne vagyok, érezzük jól magunkat, megértem, ha nem kellenek még neki kötöttségek, de erre is erősen nemet mondott, hogy ő nem olyan. De maradhatunk barátok.
Először azt mondtam, hogy rendben van, de másnapra elborult kissé az elmém, és megírtam, hogy szerintem nincs rendben az, hogy elzárkózik egy teljesen korrekt, normális embertől, talán el kellene gondolkodnia, miért csak bántalmazó, kihasználó kapcsolatai voltak, és a következő ilyennél majd emlékezzen erre, hogy lekoptatott egy normális embert.
Tudom, hogy nagy közhely, le is leszek itt most cseszve, tudom, hogy úgysem érti most meg, de a mondandóm igazságtartalmából nem engedek, tudom, hogy igazam van. Válaszul szó nélkül letiltott a kisasszony, ennyi járt nekem a "maradjunk barátok" és a sok-sok beszélgetés után.
1 hét se telt el, amikor összefutottunk egy közeli szórakozóhelyen, ahol smároláson kaptam egy másik pasival, aki még a fenekét is fogdosta.
Később megkérdeztem, hogy ez mégis mi volt, most hol van az, hogy ő nem akar még semmit, meg ő "nem olyan". Erre teljesen bepöccent, hogy nekem semmi közöm hozzá, azt csinál, amit akar. Mondtam, hogy mindenkinek van köze, mert közpénzből megy a rendőrség majd ha megint valami bántalmazót szed össze meg emberek pénze kell ahhoz is, hogy védett házak, anyaotthonok létezzenek. Így mindenkinek érdeke, hogy megkérdezzenek egy nőt, hogy MIT CSINÁL, főleg, ha csak bántalmazó, megcsaló paraszt jutott neki, és aki kihúzta volna a csávából, azt elküldi. Kérdeztem, hogy ugye a külsőm miatt nem kellettem-e.
Erre már rikácsolt, hogy IGEN, KÉPZELD, AMIATT IS, de hogy én is egy bántalmazó, elmebeteg vagyok, csöbörből vödörbe menne, és takarodjak elfele mielőtt ő szól a biztonságiaknak.
Jó, innen már nem volt mit tenni, leléptem, nem tervezek hozzá többé szólni.
De lelkileg nagyon lenn vagyok és nagyon el vagyok képedve, hogy már ide jutottunk hogy így mernek egyesek viselkedni más emberekkel és a többség az ilyet ünnepli.
Szóval főleg feministáktól kérdezem: Szerintetek rendben van ez, hogy ez a viselkedés mindennapos, véletlenül sem funkcionál társadalmi görbetükörként?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#79 vagyok
Nem értem miért lettem lepontozva? Én csak az igazat mondtam. Késessetek rá főleg Machiavellire és a munkásságára. Lehet, hogy nem a legmegnyugtatóbb amit majd találni fogtok, de inkább az igazat mondom...
De mindegy nem emiatt írok, és ez a lány védelmében:
"Mondtam, hogy mindenkinek van köze, mert közpénzből megy a rendőrség"
Erre visszaszólhatott volna, hogy te meg ne igyál annyit, mert a férfiak meg hajlamosak agresszíven viselkedni, ami a rendőrségnek gondot okoz.
Ugye milyen nevetséges, ha fordítva nézzük az egészet?!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
""Mondtam, hogy mindenkinek van köze, mert közpénzből megy a rendőrség""
A te viselkedésedhez is van közünk, mert valaki jól tökön fog rúgni a suttyóságodért, és közpénzen megy ki a rendőrség és zajlik a per.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
“szerintem nincs rendben az, hogy elzárkózik egy teljesen korrekt, normális embertől, talán el kellene gondolkodnia, miért csak bántalmazó, kihasználó kapcsolatai voltak, és a következő ilyennél majd emlékezzen erre, hogy lekoptatott egy normális embert.”
Egy serült lelkű nőt letámadsz, mert visszautasított?!
Ez súlyos agresszió!
Hogy jössz te ahhoz , hogy számon kérd rajta, hogy még nem áll készen egy új kapcsolatra, fel akar épülni, túl akar lenni a traumáin?!
Mit képzelsz te magadról?!
Sérti a pitiáner kis egódat, hogyne omlik a karjaidba. Ráadásul neked úgy is jó lenne, ha csak használnád.
Téged nem érdekel a lelke, jó lenne neked, ha csak használnád.
Ezzel
Porig alázod.
És még neked áll feljebb?!
Barátnak se kellenél.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
“de hogy én is egy bántalmazó, elmebeteg vagyok, csöbörből vödörbe menne, és takarodjak elfele mielőtt ő szól a biztonságiaknak.”
Igaza van! SEMMI KÖZÖD HOZZÁ.
És mint az előzőben írtam, POFÁTLAN BÁNTALMAZÓ VAGY.
Tolakodó, beleavatkozol a magánéletébe. Nem tartozik neked számadással.
Nem tetszel neki. Pont. Vedd tudomásul, és húzzák el a közeléből is.
Pszichológust javaslok a téveszméidet kezelendő.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
“Simán lehet, hogy gyógyította volna a lelkét a kötöttségek nélküli szex egy normális pasiva”
Az a bibi, hogy te abszolút nem vagy normális. Téveszmés, beteg ember vagy. Kezeltesd magad!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Majd te a rendőrségnek tett jószolgálat gyanánt rájárnál a hölgyre, nehogy mások abuzálják?
Hát durvára rendes “férfi” vagy. Szó se róla.
Komolyan, az ember esze megáll, hogy milyen pszichopaták szaladgálnak szertefele a világban.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kérdező, nagyon ijesztő a gondolkodásmódod. Ha szeretnél még valamennyire normálisan kapcsolódni egy másik emberhez, akkor terápiára kell járnod.
Annak nagyon örülök, hogy szegény lány annyit legalább tanult a múltjából, hogy így ki mert állni magáért veled szemben. Kérünk szépen, hogy ne zaklasd most már se őt, se mást. Hagyd békén, engedd el, aki elutasít. Próbáld meg tisztelni a másik felnőtt ember döntését, akkor is, ha nem értesz vele egyet. Ugyanis ez lenne a normális viselkedés. Fordulj klinikai szakpszichológushoz sürgősen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem volt őszinte hozzád ez tény, de te sem vagy hibátlan, hogyha egyszer elutasított, akkor miért hajtottál rá?
Lehetettek volna barátok és lehet idővel adott volna neked esélyt, mert látta volna, hogy normális férfi vagy, lehet belédszeretett volna.
Ezt már elrontottad teljesen, el kell fogadni ha valaki elutasít és tovább kell lépni!
Nem kérheted számon, még az anyja se teheti, mert felnőtt nő!
Tanulj az esetből, tudatosítsd, hogy hiába akarsz te valamit/valakit nem kapod meg biztosan, az élet nem így működik!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kérdező, a lány egyértelműen megmondta neked, hogy NEM.
Ebben mi az ami nem tiszta számodra.
Ez a nem jelenthet azt is, hogy még nem vagy azt is hogy veled nem.
Te vagy a paraszt és ugyan úgy agresszív vagy mint a többi akiket példának hozol fel.
Ha azt mondja, hogy most legyetek csak barátok akkor vagy elfogadod vagy nem. Ha ebbe így belemész úgy, hogy te többet akarsz akkor az legyen kimondva, hogy ő is tudja de addig amíg részéről nincs több addig ez csak barátság.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!