Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Erre hogyan kéne reagálnom? 20/L

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Erre hogyan kéne reagálnom? 20/L

Figyelt kérdés
Munkahelyemen van egy helyes srác akit nagyon megkedveltem az elmúlt pár hétben. Pár napja például vele álmodtam, pedig az ilyen tényleg nagyon ritka, hogy az álmomban is megjelenjen valaki, aki tetszik. Néha munka után összeülünk páran dumálgatni, cigizni, esetleg iszogatni valamit. Majdnem minden munkatársam 20-on éves, így elég hamar jóba lettünk egymással. Tegnap este az említett srác is ott volt velünk, 4-en dumálgattunk és valahogy szóba került a párkapcsolat téma és akkor azonnal láttam rajta, hogy olyan mintha teljesen zavarba került volna. Pár perc múlva el is köszönt, aztán elég gyorsan elhajtott, pedig előtte ő is jól érezte magát. Egyik munkatársam ezután elmondta, hogy a srácnak még életében nem volt kapcsolata és nem is csókolózott, pedig már lassan 21 éves és ráadásul tényleg egy helyes pasi. Tényleg nagyon megkedveltem, sokat dumáltunk mostanában és már legalább 2 hete gondolkozom rajta, hogy valamit lépek, de így most elbizonytalanodtam. Ti kezdenétek olyan sráccal aki ennyi idősen tapasztalatlan? Nemtudom mi legyen.

2022. júl. 2. 11:47
1 2
 11/18 Senior Séf ***** válasza:
100%

" akkor azonnal láttam rajta, hogy olyan mintha teljesen zavarba került volna. Pár perc múlva el is köszönt"

Lehet, hogy meleg.

2022. júl. 3. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
100%

Inkább tényleg hagyjad.

Mondom ezt én, 22 éves, szintén (kapcsolat)szűz srácként. Gáz, vagy sem, nem volt még kapcsolatom. Ennyi.

És én nem vágynék olyan lányra, aki emiatt lenéz, vagy ezt nem tudja empatikusan kezelni.


22F

2022. júl. 4. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
100%

21 évesen egyáltalán nem öreg még.

Csak ne azzal kezd, hogy neked már több partnered volt, mint születésnapood.

2022. júl. 4. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat, bár a nagyrészük full haszontalan volt.

Először is: honnan tudjátok, hogy nekem hány kapcsolatom volt? Ha szeretnétek tudni, volt eddig 4 hosszútávú, illetve 1 rövidebb kapcsolatom, ami szerintem teljesen rendben is van.

Másodszor: én nőként szeretem, ha egy srácnak van tapasztalata. Nem rosszból, de nyílván ebből rengeteg kellemetlen szitu lenne, főleg hogy ő tényleg teljesen tapasztalatlan. Egyébként nem meleg, de szerinten hagyom ezt így, mert számomra fontos a tapasztalat, ez van.

2022. júl. 4. 13:32
 15/18 anonim ***** válasza:
100%
Tiszta sor, faszi jobbat érdemel
2022. júl. 4. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
100%

Rendben, hagyd rá.

Örülünk, hogy segíthettünk megválaszolni magadnak a saját kérdésedet.

2022. júl. 4. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 Gymnospermatophyta ***** válasza:
74%

Semmi kellemetlen nincs ebben, hogyha mind a két fél normális és előtte meg tudnak beszélni egymással mindent. Mindent. Lehet ezt jól is csinálni és szerintem még csak nem is nehéz.

Szerintem.

2022. júl. 4. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
100%

Négy hosszútávú?

Kisanyám, 1-2 éves kapcsolat még bőven nem tekinthető hosszútávúnak. Amúgy meg akkor nem vagytok egymáshoz valók, ez van. Ha tényleg tetszene, ilyen aggályok fel sem merülnének a részedről.

2022. júl. 4. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!