Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért ilyen elcseszett az emberi elme? Miért akar mindent megnehezíteni amikor végre jól megvagyok valakivel?
Megpróbálom rövidre fogni amennyire tudom.
27 éves vagyok,férfi.
Van egy párom lassan 5 éve, akivel valóban teljesen jól passzolunk egymáshoz, gőzerővel építgetjük a közös jövőnket szinte amióta együtt vagyunk.
Van a páromnak egy testvére,és itt kezdődik a gond, hogy sajnos nem közömbös számomra, pedig nem vagyok ez a fajta,teljesen szembe megy az elveimmel amik szerint ebben a kapcsolatban viselkedek.
Még az első 2-3 évben nem is volt gond, a lánnyal igazából csak köszöntünk egymásnak, nem nagyon beszélgettünk, ez az ami kicsit változott, családi találkozókon már beszélgetünk egész sokat, jobban megismertem, ha nem találkozunk sokáig hébe hóba írunk is pár sort. Természetesen mindez teljesen normális keretek között! Pont ezért nem értem , hogy miért kezdtem el érzéseket táplálni iránta, miközben párommal remekül megvagyunk?
El tudom nyomni magamba,de nem tudom,hogy ezzel a teherrel meddig tudok még együtt élni és a szemükbe nézni az érintett személyekbe. Egyrészt nyilván terhet jelentenek az érzelmek, másrészt gyötör a bűntudat is. Úgy 1.5 éve eléggé szenvedek ettől a helyzettől. Aki volt már hasonló helyzetben,mit lehetne tenni ellene?
Az a szőrnyű,hogy még azt se tudom azonosítani, hogy mi miatt alakult ki, mit látok(vagy képzelek?) Ebbe a lányba ami ennyire vonz...És nem, nem szexuális jellegű vonzalom, azt tudnám ha erről lenne szó.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

#1 Az a nagy szerelem minden kapcsolatban elmúlik idővel,nem?
Átalakul, szeretet és tiszteletbe.
Épp ezért érzem úgy hogy ha akarnám se tehetném meg vele, tönkretenném az életét,miattam elköltözött távol a családjától hogy itt építsük az életünket amiért tesz is rengeteget.Arra már gondoltam,hogy egyszer elmondom neki,hátha találnánk közosen megoldást, de nem tudom mennyire lenne jó ötlet. Félek, hogy a testvérére is rossz szemmel nézne, amit végképp nem szeretnék.
#2 ezt hogy érted? Vele kellene megbeszélnem?
És ja, velük is ezt megcsinálni... Kedvenc vejük lettem rövid idő alatt.. Egy életre kiábrándulnának mindenkiből.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Az a nagy szerelem minden kapcsolatban elmúlik idővel,nem?
Átalakul, szeretet és tiszteletbe."
Nem. A kezdeti (illuzórikus) szerelem egy kevésbé vad, de sokkal mélyebb szerelemmé alakul. Olyanná, ahol egészen mély meggyőződéssel ki tudod mondani a másikról, hogy életed szerelme. Szeretetbe és tiszteletbe akkor megy át, amikor már teljesen megkoptatok a hétköznapi gályázás és gyereknevelés hosszú éveiben, meg már a szervek működése sem olyan virgonc, stb. A te korodban egy olyan párral, akiért odáig vagy, annyiféle kapcsolódási, szerelmet mélyítő-erősítő lehetőséget találhattok, amennyit nem szégyelltek, és ha néha átmenetileg kezd is kicsit leülni a dolog, az így kialakult kötelékek, élmények gond nélkül átsegítenek, bőven van mihez visszanyúlni, újra feltüzelni a dolgokat.
Te nem vagy szerelmes, és úgy tűnik, már a kapcsolat elején sem igazán voltál, csak gyáva vagy mind a szakításhoz, mind ahhoz, hogy őszintén elbeszélgess a pároddal a kapcsolati problémákról. És saját bevallásod szerint is szenvedsz, immár másfél éve. Az életedből hátravan mondjuk 55-60 év. Kétszer annyi, mint amennyit eddig leéltél. Komolyan saját jószántadból végig akarod szenvedni?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Nem. A kezdeti (illuzórikus) szerelem egy kevésbé vad, de sokkal mélyebb szerelemmé alakul."
Csakhogy az már nem szerelem. Szeretetté alakul át, ami erősebb a szerelemnél. Aki ezt nem tudja, az szimplán naiv.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!