Nők! Ti, hogy viselitek a magányt a mindennapokban?

Elvagyok, egyáltalán nem vagyok magányos. Több időm van barátnőzni, családozni. Ha senki nem ér rá, túlórázok. Nem kell főznöm, csak kb heti 2x,mert senki nem zabálja meg a kajámat. Ha nem takarítok 2 hétig, akkor is tisztaság van. Nem kell büdös zoknikat meg használt alsógatyákat vadásznom a párna alól meg innen-onnan. Nincsen 160-as pulzusom, mert találok egy tippmix szelvényt, amikor a drága már állítólag "nem játszik". Nem kell az unott képét néznem senkinek itthon. Nem kell pszichológust játszanom, mert a drágám utálja magát meg az életét. Nem nevez senki ekmebetegnek, mert random elkezdek nevetni meg jó kedvem van.

Szóval ja. Én kifejezetten felszabadulva érzem magam jelenleg.

24-es. Na és nem kell szexelni egy ilyen emberrel. Én sajnos a saját fülemmel hallottam, ahogy a haverjai előtt kitálalta a magánéletünket. Ráadásul gusztustalan módon, felnagyítva mindent. Valami útszéli rbancnak állított be, hogy én miket csinálok vele, ami nem is volt igaz. Ő nem tudott róla, egyszerűen kitettem. Én azóta hányok a szex gondolatától is, főleg hogy azóta már próbálkoztam ismerkedni. Persze mi volt a fő kérdés akkor is? Mit szeretek, hogy szeretem, bevállalom-e az anált. Magukat intelligens és jól szituált férfiaktól. Az i-re a pontot ősszel tette fel egy pasi, aki eleinte másnak, normálisnak tűnt. Ő már a második randin szexet várt, majd amikor nemet mondtam, mindennek lehordott, azt mondta, elpazarolt rám két hetet.

Nos én azóta olyan jól érzem magam egyedül! Tele vagyok energiával, barátaim vannak akikre számíthatok és ők is rám. Ez a párkapcsolatos taktikázós, szexre hajtós, cselédet keresős, anyucit keresős, besértődős, ezeket variálgatós felállás egyáltalán nem hiányzik.