Szerintetek érdemes közölni az ismerkedési szakasz valamely pontján, hogy "csúnyák a melleim, erre számíts, bocsi"?

"Huszon egy két évesen még semmi baja a kötőszöveteidnek, melleidnek hidd el."

A szememnek hiszek. Megnyugtatásképpen írtok ilyeneket, tudom, de csak olaj a tűzre. Azt éreztetitek velem, hogy léteznie sem lenne szabad egy olyan testnek, mint az enyém, nem csupán a korunk szépségideáljával megyek szembe, hanem egyenesen a természet rendjével; mintha baromi elképzelhetetlen és abnormális jelenség lenne, hogy valakinek nem feszes, hetyke, tenyérbe simuló cicikéje van 40 éves kor alatt.

"A gond a korosztályod beli fiúk fiatalkori bántó pofátlansága inkább."

Szó sincs pofátlanságról, nagyon illedelmesen, sűrűn elnézést kérve is meg lehet mondani, hogy erre a látványra sajnos nem fog felállni soha, és különösebben fiatalnak sem kell hozzá lenni.

"Ez csak egyoldalú megfigyelés"

Nem. Már leírtam: "maradjunk annyiban, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki szerint nem esztétikusak." Ettől még nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy valaki tolerálni fogja (urambocsá izgatónak találja majd, mert miért ne), de elhihetitek, ha azt mondom, nem a kisujjamból szoptam, hogy lehetne szebb.

"Az egyik nagyobb, mint a másik? Senkit nem érdekel. Az legyen a legkevesebb. Én amitől hányok az a parizer mellbimbó."

Zseniális. Vigasztalni akar azáltal, hogy leírja az általa (franc se tudja, milyen alapon) feltételezett hibámról, hogy nincs azzal semmi baj, majd elkezdi fikázni az olyan mellet, amilyen az enyém valójában. :D

Egyébként köszönöm a tanácsokat, nem hagyom őket figyelmen kívül, csak úgy éreztem, ezekre reagálnom kell külön.