Huszonéves nők! TI mit tudtok eddig felmutatni önerőből az életben?

Lediplomáztam (önerőből, talán 2 félévem volt amikor nem tudtam annyit dolgozni, hogy meglegyen a tandíj ára), 16 éves korom óta dolgozom. 20 éves korom óta kb teljesen önálló vagyok, amint végeztem költöztem is párommal albiba (igen, kifizettem a részemet a bérleti díjból, rezsiből). Autóm van, egy munkám amiben szépen haladok felfelé és egyre több nagyobb céggel dolgozom. Keresek annyit, hogy bőven jusson mindenre. Lakásvásárláson abszolút nem gondolkozunk, utazgatunk, kirándulunk, pár évente szeretnénk máshová költözni. Van még jó pár nagy célom (például egy vállalkozás) amik felé én úgy gondolom, hogy szépen haladok.

Nagyjából ennyi elvárásom van bárki mással kapcsolatban is. Legyen önellátó, legyen egy normális munkája amiből meg tud élni. Legyenek kicsit komolyabb céljai annál, hogy legyen 2 gyerekem meg házam. Ne mondja már senki, hogy nagy elvárás, hogy valaki ne egy nagy gyerek legyen akit el kell tartani.

29 vagyok, van mester diplomám (havi 20 ezerrel támogattak a szüleim az egyetem alatt, úgyhogy ösztöndíj és munka is kellett, hogy meg tudjak élni, koliban laktam), van 2 nyelvvizsgám (+1 harmadik, de azt szüleim fizették még gimi alatt), van egy 4 éves és két 8 éves Fundamentám, kocsim ugyan nincs, de van egy nagymotorom. A 4 éves fudamenta most járt le, épp lakást veszek, pont kijön az önerő a 4 éves lakástakarékból és a félretett pénzemből. Nem nagy lakást, csak egy 32nm-es garzont, de Budapesten, jó helyen, 15 év hitelre. A motorom egy 2006-os Honda CB900F Hornet aminek árából kocsit is vehettem volna.

Úgyhogy van mit felmutatnom, mégsem várom el a férfitől, hogy minimum ő is ezt hozza. Amit elvárok, hogy legyen ambiciózus, legyen fix, biztos munkája, amivel van kilátás arra, hogy majd akkor is eltudja tartani a családot, ha én szülni megyek. Alapvetően én a "majd együtt megoldjuk közösen" pártján állok. De azt nem bírom, ha valaki velem próbálja eltartatni magát, csak azért, mert magyar léptekkel jó fizetésem van, és ő beéri árufeltöltőként valahol egy raktárban.

"Én programozást és jogot tanultam."

Pff.. manapság mindenkinek szüksége van jogi és programozási ismeretekre, szóval ettől nem vagy jobb másoknál. Tessék, visszakaptad a leszólást

33. Szerinted mi az, amire büszke lehet valaki? Ha saját házra, vállalkozásra, nyelvtudásra, diplomára, gyerekre és jó munkára nem, akkor mégis mire?

Sokan jönnek olyan családból, ahol ezek sosem számítottak alap dolognak, mert a szüleik sokkal kevesebbet tettek le az asztalra.

Büszke vagyok arra, hogy van egy jó szakmám, hogy külföldön élek, hogy 3 nyelven beszélek, van autóm, lakásom, gyerekem, mert a szüleimnek ez nem jött össze. Ők egy dologban voltak nagyon jók: a gyerekcsinálásban.

Amiket felsoroltál, lehet, hogy alap dolgoknak számítanak, de ma Magyarországon elég keservesen lehet segítség nélkül pl lakáshoz jutni. Ha nincs örökség, pár millió félretéve a gyereknek, akkor max hitelből lesz majd háza/lakása.

Miért vagy a válaszok miatt frusztrált? Ha neked ugyanezek a dolgok megvannak, akkor mégis mi az ami fruszrál?

Persze, nem kell minderre büszkének lenni, de ha csak takarítónők akarnának veled ismerkedni, akik a tévé előtt töltik a szabad idejüket, és nem lehet beszélgetni velük semmiről, felmerülne benned, hogy azért szellemileg többre vágysz.

Az igazság az hogy az itt felsoroltak azok, amiket egy átlag huszon éves el tud érni akár segítséggel akár anélkül. Ha többet értél el, ez szép és jó, de senkit nem érdekel. Nem elvárás. Én nem verem a mellem semmire, nem is vagyok már huszon éves, csak azt írtam le, mi volt akkor.

És igen is, legyen mindenki büszke már csak arra is, hogy felvették egyetemre, elvégezte, talált munkát, dolgozik, nyelveket tud....hiszen ezek a szellemi tőke alapjai, a tudás az, ami adja az értékedet pl a munkaerő piacon. De úgy általában az életben is.

Nyelvvizsgák, diploma, hirtelen nem is tudom hány továbbképzéses papír, beinduló karrier, néhány publikáció, jelenleg átlagfizunál kicsit magasabb összegű bér, egy nagyobb megtakarítás. Autóm is lehetne, ha akarnék, de nem akarok. :D

Ennél kevesebbet "várok el" a páromtól,mármint főleg papírok terén. Neki van 2 szakmája, kezdő nyelvtudása (amit én tanítottam neki btw, előtte semmi), átlagfizuja, az enyémnél jóval kisebb megtakarítása.

Örököltünk egy romhalmaz állapotú házat, azt anyagilag és emberi erő tekintetében is felesben együtt újítjuk fel, rendezzük be.

Én nem érzem, hogy sok elvárásom lenne, csak annyit "várok el", hogy legyünk már egy csapat, és közösen oldjuk meg a problémákat, együtt fejlődjünk. Ez a terület annyira képlékeny, ki tudja, mit hoz a holnap, lehet hogy ő lerokkan én meg kapok egy zsíros új állást, vagy fordítva, szerintem kár ez alapján válogatni, pár év múlva már lehet, hogy teljesen mások lesznek a viszonyok. Láttam már ilyet, hogy egyik napról a másikra fordult a helyzet.

Akarjon fejlődni, akarjon csapatmunkát köztünk, a többi majd alakul.

25N

Azért megjegyeznék két dolgot. Az egyik az, hogy eme reprezentatív felmérésből kiderül, hogy a magyar nők 25 éves korukra már bőven a toppon vannak, az összes szakmailag majdnem a csúcson van, egyszerűen hibátlanok.

A másik érdekes észrevételem az, hogy amikor én leírtam férfiként a saját eredményeimet, szinte az összes nő nekem esett, hogy mire verem a nyálam, meg az hogy van 5 lakásom, amiből 4 ki van adva, az semmiség. Az iskolai végzettségeim az semmiség, a családom az semmiség, a szakmai múltam az semmiség. A pénzügyi és az ingatlan portfólióm az semmiség, az UL szakszolgálatim az semmiség. Mert hát 40 felett ez már alap. Az hogy nincs rajtam egy deka felesleg sem, az is alap. Hmmmm...

Tehát ebből arra következtethetek, hogy ma Magyarországon minden 40 feletti férfinél ez mind megvan. Viszont akkor miért mondják a nők, hogy nincs normális férfi?

Túl sok az ellentmondás...