Mi ez? Szellem lenne, vagy én bolondultam meg?
Remélem jó altémakörbe írok, és ez már nem a parapszichológia.
Nagyjából 2 éve, bizonyos időközönként, éjszakánként különös dolgokat tapasztalok. Főként azután, miután lefeküdtem és a TV-t is kikapcsoltam. A szobám egy bizonyos pontjától érzem, hogy közeledik felém valami. Nem mondanám azt, hogy emberi alakja van, leginkább alaktalannak mondanám. Látni nem lehet, csak érezni. Érdekes 'hanghatással' jár ez az egész, olyan, mintha iszonyatosan magas frekvencián 'zúgna' valami. Mindig azt érzem, hogy az ágyamig közeledik. Van, hogy azt érzem, hogy felém hajol, majd elidőzik felettem. Érzem, hogy a szobámban ide-oda mozog. Gyakran érzem, hogy ahová közeledik hozzám (pl felém hajol), akkor az arcom bizonyos része jég hideg.
Tegnap is ugyan ezeket tapasztaltam, annyi különbséggel, hogy sokkal intenzívebb volt. Azt éreztem, hogy egyre inkább erőteljesebben közelít felém, az ágyamhoz, majd olyan érzés volt, mintha a kézfejemre összpontosult volna ez a valami. Jég hideg volt a kézfejem és sokkal intenzívebben éltem ezt meg és féltem is.
Szinte 100%, hogy nem alvásparalízisről van szó, mert ez a dolog szinte mindig akkor szokott lenni, mikor mindenem ki van kapcsolva (ergo semmilyen elektronikus eszközre nem lehet fogni), teljes sötétségben valamint még nem aludtam el. Mindig nem sokkal azután, miután már kivettem a fülhallgatót a fülemből. Lefekvés előtt mindig zenét hallgatok, vagy YouTube-on videókat nézek, szóval 100%-ig éber vagyok.
Napközben semmi szokatlant nem tapasztalok.
Annyi érdekessége lehet a történetnek, hogy pár héttel ezelőtt halt meg a nagyapám, akivel soha nem láttuk egymást, valamint egy idős nő lakásában lakom most albérletben, amit a fiától bérlek. A nő már réges rég halott.
Mi lehet ez? Szellem?
Ha valóban házhoz ragadt szellemről van szó, akkor azt te egy magad nem fogod tudni elküldeni, esetleg megmondhatod neki, hogy békében szeretnél itt élni.
Ha tiszteletben tartja a kérésed, akkor nem fog zargatni, de a jelenlétét érezni fogod, csak zavarni nem fog.
Vagy mondd meg neki, hogy menjen el, hagyjon téged békén.
Csak az a baj, hogy a leírásod alapján nem egyszerű szellemnek tűnik, ez valami "agreszívabb" dolog is lehet.
Az, hogy alaktalan, már az gyanús némileg és pláne a hozzá tartozó zúgó hang.
A te szellemed szerintem nem a jók közül származik, én nem ajánlanám a vele való kapcsolat felvételt.Először próbálkozz azzal, hogy nem veszel tudomást róla, talán rád un és odébb áll.
De az is fontos kérdés, pontosan mióta van ez és mihez köthető időben? Mindig ezt tapasztaltad abban a házban?
Ahogy már említette valaki, be lehet vonzani ezeket azzal is, ha valaki szellemidézéssel próbálkozik, pláne, ha elcseszi.De te azt mondod, nem csináltál ilyet.De emberekkel, tárgyakkal is bekerülhet nem kívánatos vendég az otthonodba.
A szobának azon a bizonyos pontján, ahonnan közeledik feléd ez a dolog, mi található?Illetve mi köthető ahhoz a helyhez? Például lehet, hogy az idős nő azon a helyen halt meg?(ezt meg lehetne kérdezni a fiától).
Tegnap este elég egyértelműen éreztem, hogy az ágyam végénél fel-alá sétál. Magamra húztam a takarómat és próbáltam nem foglalkozni vele.
A szobámban most ott egy szekrény van. Korábban egy gurulós ruha állvány volt. Semmi érdemleges nincs benne. Viszont azt nem tudom, korábban mi lehetett ott.
démon
amikor érzékeled, akkor gondolatban mond neki, hogy távozz békével, szeretlek téged. addig ne is gyere vissza, míg nem hívlak.
vagy valami hasonló. a lényeg, hogy benne legyen az egszégtudat. tudd, hogy te parancsolsz neki. mivel ő bár nem kevesebb tőled, hiszen ő is Isten teremtése, csak éppen alád tartozik és te parancsolsz neki.
a legrosszabb az, ha ilyenkor félelmet érzel, vagy haragszol rá. ez még inkább oda fogja láncolni.
nekem is visszatérő vendégek. az észlelésük nekem heti 1-2 alkalomtól terjed 2-3 hónapban 1x alkalomra. változó. azt meg nem tudom, hgy ténylegesen hányszor vannak jelen körülöttem.
ez az első amit tehetsz. más dolgokhoz már több kell
"démon
amikor érzékeled, akkor gondolatban mond neki, hogy távozz békével, szeretlek téged. addig ne is gyere vissza, míg nem hívlak."
Csókot, vagy szerenádot ne küldjön neki?
"ő bár nem kevesebb tőled, hiszen ő is Isten teremtése"
Tisztában vagy te egyáltalán a mitológiával barátom? Mindjárt azt fogod a szájába rágni, hogy vegyen neki Whiskastot. :DDD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!