Kezdőoldal » Ezotéria » Természetfeletti lények » Fekete alakok/árnyak. Mik...

Fekete alakok/árnyak. Mik lehetnek ezek?

Figyelt kérdés

A fürdőszobából jöttem ki éppen. Felkapcsoltama villanyt az étkezőben, és egy magas, fekete árnyat a konyha felé tartani. Gyors volt, de ahhoz nem eléggé, hogy 2-3 másodpercig ne lássam. Azt hittem, hogy az öcsém, 190cm magas lehetett. Egyedül ő ekkora a családban. Utána mentem, mert kérdezni akartam tőle valamit. A konyhának egy bejárata van, azon mentem utána, de mikor oda értem, senki nem volt ott. Elég kellemetlenül éreztem magam, többször is volt már ilyen.


Az is előfordul, hogy hasonló magasságú, fekete árny áll az ágyam mellett, több percen keresztül. Tudom, mert a szárító fehér, így tökéletesen kivehető, még sötétben is, ha előtte van valami, főleg, ha ekkora. Többször behunyom-kinyitom ilyenkor a szemem, és egy bizonyos ideig mindig ott áll, aztán idővel eltűnik.


A ház több pontján láttam már, de a szobában a legaktívabb. Attól tartok, lehet köze akár a szobámban elhelyezkedő két, nagy tükörnek. Elvileg ezek egyfajta átjáróként működhetnek. Sokszor volt már olyan is, mintha valaki mellém, az ágyam szélére ült volna, vagy megfogja a vállam, meglök.


Mi lehetett ez a lény? Mennyire köthető a szobámban lévő tükrökhöz (révén, hogy itt jelenik meg a szobámban legtöbbször).



2014. febr. 17. 09:21
1 2 3 4 5
 31/45 anonim ***** válasza:

Bár mégis csak volt értelme a tegnapi vitának.


Viszont kérdező velünk is kellett volna foglalkoznod,mert így bizony ezt olvasva,annak is elmegy a kedve az információ megosztástól,akinek volt hasonló tapasztalata vagy ilyen az érdeklődése.


15.ik válaszoló

2014. febr. 18. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/45 A kérdező kommentje:
Rengeteg privát üzenetet kaptam olyanoktól, akiknek ilyen tapasztalataik voltak. Nem ide írták le őket, és meg tudom érteni. Nekik itt külön köszönöm. Még nem tudtam mindegyikre válaszolni.
2014. febr. 18. 10:06
 33/45 anonim ***** válasza:

Ezt jó hallani.


Kár,hogy ezek az alakok,akik olyan "magas szinten" vannak,hogy meg akarják magyarázni,hogy nem ismerjük fel a saját árnyékunkat,még elnyomják őket.

2014. febr. 18. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/45 gaaraati válasza:

Ismered pl.: a húrelméletet ?

Hawking is feltételezte(és szerintem is logikus lehet) , hogy nem csak 1 frekvencia létezik ezen a Földön.

Feltételezem neked, mondjuk vagyok az 5.0-s frekvencián és a z árnyad mondjuk az 5.0001-es frekvencián van és így átlátást nyersz rá ritkásan.

Ez is egy feltételezés.Szerintem ne ijedj meg ! A paranormális jelenségek igazából nem paranormálisak, csak nem vagy hozzászokva és ennyi. Lehet, hogy pl. : a 500-as frekvencián látnak vagy 3 féle frekvenciát és ott tök zsúfolt minden.

2014. febr. 18. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/45 homo ludensz ***** válasza:
Útóljára válaszoló ezt írtam mikor felvázoltam a párhuzamos dimenziók elméletét. A rezgéstanra áttenni lehet de csak megismételjük magunkat és a fizikusokat is magunkra haragítjuk.
2014. febr. 18. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/45 anonim ***** válasza:

Húrelmélet mi? pedig csak trollkodik a kérdező "nem tudjátok tudjátok feldolgozni" Na persze :-D "Hawking is feltételezte(és szerintem is logikus

lehet) , hogy nem csak 1 frekvencia létezik

ezen a Földön.

Feltételezem neked, mondjuk vagyok az 5.0-s

frekvencián és a z árnyad mondjuk az 5.0001-

es frekvencián van és így átlátást nyersz rá

ritkásan." azon max a Class FM jön be. :-D mindegy úgy teszek, mintha hinnék Indra kézben meg nem homokus igen mondtad, csakhogy hülyeség akarom mondani nagyon intelligens vagy

2014. febr. 19. 07:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/45 anonim ***** válasza:
A fekete árny tulajdonképpen démoni jelenség. Tagadd meg és ordíts rá erősen, hogy távozzon az Úr nevében!
2014. febr. 19. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/45 anonim ***** válasza:

L. Vasziljev - Telepátia [link]

Ez az orosz tudós azt írja hogy a szellemek látomások. A telepátia egyik formája. Magam is "láttam" már fekete szellemlepkét.

2014. febr. 19. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/45 anonim válasza:
Én voltam bocscs. A szobádban kiáll egy lyuk a falból.
2014. febr. 20. 07:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/45 anonim ***** válasza:

Távolítsd el a tükröket a hálószobádból és ha lehet, mindenütt csökkentsd a tükröződő felületeket.


Ezek asztrálvilághoz / asztrális testhez kapcsolódó tapasztalások lehetnek.

2014. febr. 21. 02:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!